Vannak-e hely- és időfüggetlen, örök érvényű létbeli összefüggések, vannak-e minden időn átívelő fejlődési tendenciák, vannak-e olyan általános, irány kijelölő törvényszerűségek a szellemi létben is, mint mondjuk a gravitáció létezése az anyagi világban?
Ha igen, mik ezek, és milyen viszonyban van áll az ember velük? Szellemi lény is az ember, vagy pusztán anyagi? Foghatóak-e ezek az összefüggések a számára, feladata-e az embernek az, hogy figyelmet szenteljen rájuk?
Ha igen, mi módon lesz képes rá? Rendelkezik-e máris azzal a képességgel, amellyel érzékelhet valamit az egyetemes összefüggésekből, vagy folyamatosan tennie kell azért, hogy érzékennyé váljék rájuk? Ha az
utóbbi, akkor mi ez a teendő? Mitől lesz látása, amelyben valami feltárulhat előtte a szellemi erőtér irányultságaiból?
Ha feltárul, mihez kezdjen a látásával? Mire képesíti és mire hívja őt ez a látás? Van-e olyan, hogy jóra és rosszra használni ezt a látást? Tud-e visszaélni az ember a látásával? És ha tud, akkor ez a veszély elegendő okot szolgáltat-e arra, hogy lemondjon róla?
Vagy nincsen semmi örök, csak egy önfejlődő, iránytalan közeg van, amely nem vár tőlünk minőségi, a lét egészét érintő impulzusokat, mert megelégszik olyan egysíkú, egyvillanású gazdagságokkal, amilyeneket most bőséggel látunk magunk körül? Hol vagyunk mi ebben? Hol vagy Te és hol vagyok én? Van-e olyan, hogy felelősség? Attól lesz szabad az ember, hogy azt mondjuk neki, hogy nincs? Vagy attól, hogy nem mondunk neki semmit? Illetve van-e, létezik-e olyan, hogy valakinek nem mondunk semmit? Nem
nagyon beszédes-e a hallgatásunk is? (Dehogyisnem! Ahogy a nem döntés is
döntés, úgy a nem mondás is mondás...)
Van-e olyan, hogy végítélet? És ha van, akkor mi az, mikor, hol és hogyan kezdődik el?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése