Szexuális zaklatás

Szexuális zaklatás Pannonhalmán (link)

Mit mondana Jézus? Menj és többet ne vétkezz!

Mit mond az Egyház? Jó van, beismerted 70 évesen már nem rakunk ki a rendből, de azon kívül egy ujjal sem segítünk Neked.

Továbbgondolva (levél egy görögkatolikus papnak)

Valóban abban a korban élünk, amikor szédítő sebességgel követik egymást az események, joggal érezhetjük, hogy esélyünk sincs követni, megérteni a körülöttünk lezajló változások természetét. Gondolom, hogy ezek a változások nagyon problémások, nagy részüket kényszerpályás hatások generálják, olyan folyamatok, amelyek felett lassan semmilyen irányításunk se lesz. Megértem, hogy félted ezektől a hatásoktól a görögkatolikus liturgia Számodra oly fontos világot, és ahogy már tegnap is írtam, én sem szeretném, ha értelmetlenül múlna ki, mint ahogy annyi kultúra és hagyomány és látás és nyelv múlik ki szinte feltartóztathatatlanul, és anélkül, hogy halálukból bármi is megszületne. Mégsem gondolom azt, hogy a változással szemben mutatott makacs ellenállás lenne az elvárható legjobb reakció. A görögkatolikus liturgiának helye és súlya van, és gondolom, hogy lesz is, még egy jó darabig, de ha az elmúlása feletti félelmünkben csak annyit teszünk, hogy még nagyobb súlyokat pakolunk rá, és még elszántabban nyomulunk vele, akkor biztos, hogy nem használunk senkinek és semminek. Mert változni kell, mert a változás nélküli élet nem élet, viszont abban a korban, amelyikben olyan kevés jó példát látunk a változásra, nagyon hangsúlyosan felmerül a kérdés, hogy akkor mi is az a jó változás tulajdonképpen. Ennek a kérdésnek a megválaszolásán dolgozni nagyon fontos, azt mondom, hogy minden szellemi munkát végző embernek kötelessége beleértve a papot és a logisztikai szervezőt is, mert a rákos burjánzás és a halállal ugyancsak egyenértékű stagnálás között valahol ott van a jó, az Isten tetszése szerint való - vagy mondhatnám úgyis, hogy lét harmonikus - fejlődés, amely az említett másik kettőnek valódi ellenpontja, nem úgy, ahogy az azok egymásnak, mert azok csak látszólag ütik egymást, valójában viszont ugyanarról szólnak. Változni kell, de nem szabad átvenni azt a beteg megszaladást, amelyet a fejlett világ az utóbbi időkben egyre agresszívabban termel ki magából, és amelyet a környezetünk jelenségein is egyre jobban megfigyelhetünk. Változni kell, és azt gondolom, hogy elsősorban nem a formai elemek tekintetében, hanem belül emberileg kell a jó egyensúlyt felfedezni magunkban. Ha ezt az egyensúlyt belül megtaláljuk, akkor azt a felfedezést majd a formáink is vissza fogják tükrözni. Alapvető hibánk az, hogy a külső dolgokkal sokkal többet foglalkozunk, mint kéne, a belsőkkel pedig sokkal kevesebbet. Biztos vagyok abban, hogy ez még egy olyan lelki emberre is igaz, amilyen Te vagy, másokra pedig - például rám is - valószínűleg sokkal jobban. Viszont annyit azért mondhatok, hogy én legalább már érzékelem ezt az eltolódást, és próbálok rajta változtatni. Próbálok például nem a futásra figyelni, hanem arra az oldott, boldog jelenlétre, amelyben a futás is megszületik, illetve értelmet talál. Nem azt mondom, hogy mindenki fusson, Isten őrizz, de azt mondom, hogy mindenki találja és bontsa ki élete személyes momentumait, és senki se sodródjon kívülről érkező sártengerekkel együtt mozogva, sőt még kívülről érkező lágy és egyébként nagyon kellemes, kényeztető hullámokkal se. Mindenki fedezze fel személyisége összetettségét, miután beazonosította azokat a gátakat, amelyek eddig az ilyen jellegű expedícióit blokkolták. Ha a vallás segíteni akar ebben a folyamatban, akkor segítsen, találja meg mondanivalója megfelelő helyét és megfelelő súlyát, és akkor segíteni fog. Ha erre nem képes, akkor nem fog segíteni, akkor csak hatalmaskodni fog, attól pedig az emberek előbb-utóbb el fognak menekülni, illetve abból ki fognak kopni. Én is kikoptam, bár látod azért, hogy nem teljesen, mert akkor nem írnék Neked. Viszont a kikopásomnak lett egy óriási pozitív hozadéka, olyan szempontokat láttam meg, és gondoltam végig, amelyekről korábban azt sem tudtam, hogy léteznek. Ismerjük egymást régóta, talán barátok is vagyunk, nem hiszem, hogy szavaimnak, felvetéseimnek nincs üzenete Számodra. Mélyebb, tartalmasabb, ha úgy tetszik fájdalmasabb párbeszédet szeretnék Veled, mert még mindig azt érzem, hogy az igazán érzékeny pontokig nem jutottunk el. Attól, hogy a várainkat, és a várainkban a hamis énképeinket őrizgetjük, nem lesz semmi. Ez kevés. József Attilának van egy gyönyörű verse, Hobo drámai erővel énekli el, balatoni futásaink egyik nagy slágere. A hetedik. (Ez a vers címe!)

Boldog Húsvétot! / Happy Easter!

Amikor az ember már minden más lehetőséget kimerített, akkor majd szeretni fog. Boldog Húsvétot!

When human being has run all the other ways, he will love. Happy Easter!

The same cup of life

We all drink from the same cup of life and eat the same bread and have the same needs, love, security, peace, need for community and acceptance...

(Ismeretlen forrásból)

Nem tudom, mondtam-e már... (levélrészlet)

Nem tudom, mondtam-e már Neked:

          Te magad légy a változás, amit a világban látni akarsz.

Ez Gandhitól van, élete egyik legvilágosabb percében jöhetett neki. A gyönyörű a dologban az, hogy Dorka lányom osztályának érettségi tablóján olvastam először. Csak utána tudtam meg, hogy a választás pont Dorkát dicséri, ő találta, és ő harcolta ki, hogy ez kerüljön rá. Amikor ezt megtudtam, egy kicsit megfordult velem a világ. Olyan izzások, olyan egybeesések, olyan fejlődések vannak körülöttünk, hogy az ember szóhoz se jut. És ebbe a sodrásba bele kell állni, és engedni kell, hogy belénk hatoljon és a csontunkig átmosson minket. Az ember élete nem játék, az ember élete vágy, kibontakozás, mustármagból kinövő nagy fa, óriási szeretet. Ne herdáljuk el kevesebbre.

Leegyszerűsíteni

Hogyan tudnád leegyszerűsíteni az életed,
Anélkül, hogy azt áldozatnak érezd,
Hiszen amíg annak érzed,
Addig úgy sem tartasz ki benne

Például ha kevesebb meleg vízben zuhanyoznál,
A green house effect és a global warm-up csökenne,
Az eszkimók szigete ősszel gyorsabban átfagyna,
És nem kéne attól félniük, hogy a gyenge földet
A téli viharok hamar felmorzsolják,
Életterük stabilabb lenne

Miden csepp kényelem,
Amellyel magadat kényezteted,
Valakitől valamit elvesz

Hiszen minden mindennel összefügg...
Építs, ám közben próbálj keveset rombolni csak,
Léted ne legyen mások létének kegyetlen pusztítása
Ember vagy, gondolkodj, harmonizálj, tervezz!

A másik ember

Vitatkozhatsz sok emberrel, és vitatkozz is,
Hiszen millió dolognak kell még kitisztulnia,
De közben tartsd szemed előtt az alapvetést,
Hogy egyformán szükség van mindenkire

Ha mindenki azt gondolná, amit Te,
Te magad sem gondolnál semmit,
Hiszen gondolataid pont úgy jönnek létre,
Hogy mások másmilyen gondolataitól elválnak,
Ha az ő gondolataik nem lennének a Tieidtől eltérőek,
A Te gondolataid sem tudnának megszületni...

Az a feszültség inspirál,
Mely Közted és a másik ember között
Kettőtök különbözősége miatt keletkezik,
Ha nem lenne a másik, nem lenne feszültség,
És nem kapnál semmilyen inspirációt
A gondolkodáshoz

Ha ezt megérted, megérted majd azt is,
Hogy pont a másik Tőled nagyon különböző ember
Segít Neked, hogy azzá válj, aki vagy
És hálás leszel neki ezért,
Örülni fogsz a másságának,
Sőt, a végén meg fogod köszönni neki

Látásjavító fotókiállítás

Mindenkinek javaslom Steve McCurry fotóművész képeit, melyek április 3-ig tekinthetők meg Budapesten a Műcsarnokban. Mindenkinek javaslom, aki szeretne megtudni valamit abból, hogy mi van a világ viharsarkaiban, azokon a helyeken, ahol a rettenetes szegénység és szenvedések ellenére is több spirituális érzékenység maradt, mint a mi kis csillogó, villogó keresztény Európánkban. Mindenkinek javaslom, aki szeretné tudni, hogy mi van azon a steril buborékon túl, amelyet úgy hívunk, hogy fejlett nyugat, és amelyet azért hoztunk létre, mert nem mertünk annál sokkal nagyobbat és sokkal szebbet álmodni, és amit azért tartunk fenn, mert még mindig nem hisszük el, hogy onnan, ahol most vagyunk, van út tovább, sokkal-sokkal messzebbre vezető utak is léteznek, és elsősorban bennünk magunkban. Mindenkinek javaslom, aki hisz abban, hogy a nagy dolgok ma nem ott történnek, ahol Mercedesen száguldozó politikusok népszerűségüket féltve nem tesznek egyebet, mint visszatükrözik az őket megválasztó tömegek rettegését, hanem ott, ahol a szegénység, a nyomor, a háborúk közepette is bemutatkozik a szépség, az élet, a bátorság, a vágy, az öröm, az emberség, az élni akarás. Mindenkinek javaslom, aki hisz saját maga érzékenyíthetőségében, nem fél, sőt akar megrendülni, akar odamenni, ahol dolga van, akarja kiásni magát abból a fehér zajból, amely lassan mindenkit és teljesen megsüketít. Mindenkinek javaslom, aki hisz abban, hogy több annál, mint akinek most látszik, és azt a többet nem fél megkeresni, és nem fél munkára fogni. Mindenkinek javaslom, aki értésre és látásra vágyik, és meri vállalni az odavezető út egészét, a fájdalmakat is ugyanolyan természetesen fogadva, mint az örömöket, semmit sem túlhangsúlyozva, mindent egyensúlyba hozva, mindent kitárva, mindent felrepítve, mindent az ég felé kiáltva. Mindenkinek javaslom, aki úgy érzi, hogy még vannak távlatok előtte, és azoknak a távlatoknak a bejárásához impulzusokra, kezdőlökésekre van szüksége. Mindenkinek javaslom, aki nem fél úgy belépni valahová, hogy tudja, kilépni már más emberként fog, mindenkinek javaslom, aki szeretne menni valahová, átalakulni valakivé, mindenkinek, aki szeretne szeretni valakit...

Credo (levélrészlet)

Minden kell, de abban a mindenben semminek sem szeretnék nagyobb jelentőséget tulajdonítani annál, mint amennyit megérdemel, mert teljesen biztos vagyok abban, hogy az összes civilizációs probléma végső gyökere fogalmi és koncepcionális túlsúlyozás az ugyanannyira valóságos, de fel nem tárt misztikus távlataink kárára. Teljesen biztos vagyok abban, hogy őrült nagy eltévelyedés embereknek nekimenni pusztán azért, mert ezt a túlsúlyozást nem merjük beismerni. Cselekszem rengeteget, de cselekedeteimet nem egy rossz, torz, létidegen alapvetés fonalára akarom felfűzni, hiszen ha valamivel igazán szembe akarok nézni, akkor szellemi örökségem aránytalansága, kiegyensúlyozatlansága pontosan az. Nem az a kérdés, hogy mi a kérdés, hiszen minden az, hanem az, hogy mi mekkora figyelmet érdemel abban a hierarchiában, amelyet nem kevesebb jelöl ki, mint maga a lét teljessége. Szédítő távlat, ám az egyetlen, amely az emberhez méltó lehet...

A koncepciókat alkotó civilizáció (levélrészlet)

Az a civilizáció, amely koncepciókat alkot például az emberről is, majd az embert a megalkotott koncepcióval azonosítja, előbb-utóbb eljut oda, hogy ítéletet mondjon tettek személyes felelősségének tekintetében. Nyílegyenes út vezet az elsőből a másikba. Egész civilizációnk arra a logikai hibára épül, hogy a koncepcióinkat helyeztük a valóság felé, illetve azt a leszűkítést, amelyet a koncepció jelent a valóághoz képest. Civilizációnk minden problémája odamegy vissza, hogy túlsúlyoztuk a koncepcióinkat, és így elvesztettük kapcsolatunkat a koncepciókon túlival, saját magunk és egymás és a világ misztikus távlataival. Ha beállsz az ítélkezők táborába, akkor azzal semmi egyebet nem bizonyítasz, mint hogy azonosulsz a Körülötted lévő közeg alaphibájával, nem látsz túl a Téged felnevelő közeg alapvetésén. Ez valamilyen szinten érthető, de azt ne mondd, hogy Te ettől tágasabb látókörű vagy, mint más, mert ennek inkább az ellenkezője igaz. Szűk látókörű vagy, mert csak egy közelítés létezik Számodra, és annak a közelítésnek az alaphibájával nem akarsz szembesülni. Pedig most pont olyan emberekre van szükség, akik ezt a szembesülést megteszik, mernek továbblátni, "szülőhazájuk" határain túlra, mernek elindulni idegen országok felé. Benned is ott van a lehetőség, hogy emellett az út mellett dönts, Benned is ott van a lehetőség, hogy elhagyd azokat a leszűkítéseket, amelyeket most még talán nem érzel annak, de amelyek mégis kötnek, és tényleg félelmetes következtetések felé sodornak. A legnagyobb kísértés, amely az embert érheti, hogy túl kevéssel beéri. (Thomas Merton). Ne akard beérni kevéssel, meríts nagyobbat, hagyd el a bölcső édességét, lépj ki a pusztába, légy férfi, légy ember! Még van rá pár éved!

Levél a szabadságról (részlet)

Életed egyetlen célja, hogy végbemenjen annak a lénynek, annak a belső személyes valóságnak a kibontakozása, akit régóta magadban hordozol, de aki soha sem kapott a növekedéséhez elegendő teret Tőled, soha sem volt szabad, mert a szabadságot mindig kívül kerested, és magadnak odabent soha sem adtál belőle annyit, amennyire annak a belső lénynek szüksége lett volna. (Nincs semmi más dolgod, mint ez a figyelem, éberség, illetve az, ami közben magától adódik, az összes többi feladatodat csak kitaláció, azokat csak Te kreálod magadnak, hogy ez elől az egyetlen egy elől menekülj.) Minden azért történik Veled, hogy figyelmeztessen Téged ennek a belső valakinek a létezésére, és a figyelmedet  felé fordítsa. Minden öröm és minden bánat, minden fény és minden árnyék, minden szél és minden eső, az életed összes eseménye, az életed összes konfliktusa, az életed összes találkozása, az összes pofon, az összes ölelés, az összes zene, az összes szó, minden azért van, hogy érzékennyé tegyen Téged önmagad legbensőbb valóságára. Mindenhonnan érkeznek impulzusok Feléd, de nem kell egyik impulzust sem többre tartanod a másiknál, mert mindegyikre egyformán szükséged van, és a Körülötted lévő emberek is egyformán fontosak a Számodra teljesen függetlenül attól, hogy milyen előjelű érzelmeket váltanak ki Benned. Vannak népek, amelyeknek a kultúrájában ez a teljes egymásrautaltság, ez a természetes összetartozás gyönyörűen bemutatkozik (sőt vannak állatok akiknek az életén ez jobban megfigyelhető mint sok emberén), sajnos mi, európaiak nem tartozunk közéjük. Mi azt képzeljük, hogy a szabadságot mások ellenében kell kivívnunk, ők viszont tudják, hogy a szabadságot először magukban kell felnevelniük, mert a külső szabadsággal nem lehet semmit sem kezdeni addig, amíg valaki belül nem szabad legalább annyira, mint amennyire kívül az, és tudják azt is, hogy a külső szabadsághoz pont a belsőn át vezet út.

Erről beszélni kell, mert ha nem beszélünk róla, akkor senki se fogja meghallani, és marad a külső szabadság igénye a belső igény tudatosítása nélkül, ami - úgy tűnik - minden külső rabságnál rosszabb. Nem tudom, hogy hogyan lehet beszélni róla, de kell! Valószínűleg nem szavakkal, valószínűleg az életünk feláldozása lesz a döntő érv, mint ahogy ama Mester esetében is az volt! Valószínűleg fel kell áldoznom külső életemet azért, hogy belső lényem felcseperedjék, és jellé, a szabadság jelévé váljék. Nem hiszek a belső szabadság nélküli szabadság létezésében, illetve nem hiszek abban, hogy a szabadsághoz szabadságharcokon át lehetne eljutni, sőt azt hiszem, hogy a szabadságharcok nagyon veszélyesek és a történelem során a legtöbbjük nem is a szabadságról szólt. Abban meg végképp nem hiszek, hogy lenne ember, akit értékesebbnek vagy fontosabbnak kéne tartanunk egy másik embernél viselkedésének bizonyos külső jegyei alapján...

A pólustalan halott

Az összetartózás túlhangsúlyozása sűrű, tömény szirup,
Ragacsos lesz a szájban, akárcsak az agyoncukrozott eper,
Ám, ha büszkén figyelmen kívül hagyod, az se jobb,
Akkor poshadt föld, savanyú sár szaga lep el

Ne menj el a szélsőségek felé, megutálván az egyiket
A másikat állítod bálvány piedesztálra, mintha az különb lenne,
Feszítő erők tudnak csak szikrát csiholni, a pólustalan közeg halott,
Kép csupán, nem létezik, és főleg nem lehet égni benne

Az egyértelmű, egyvillanású nézet biztos, hogy virtuális,
Az egy lábon álló érvelés pedig kivétel nélkül mindig sánta,
Volt már tapasztalatom, tudnék mesélni pár történetet erről,
Sok félárbocos évem, s jó néhány szerelem tallérom bánta

Erdő mélyén kis ház

Erdő mélyén kis ház, ablaka, spalettája csukva,
Ajtaján óriási lakat, hogy ne érje semmi kár,
Erdő mélyén a vándor, ha elhagyott házra lel,
Belsejébe nem láthat, hiába kandikál

Így védi magát a ház, nem nyílik senkinek,
Titkát télen féltve őrzi, marad sötét tömeg
De lekerül majd róla a rozsdás lakat, a zár,
Ha kiszellőzteti a nyár, s élettel tölti meg

Élettel, fénnyel tölti meg az addig sötét zugot,
Hogy örüljön a ház, és dőljön büszke vára,
A ház akkor majd vendégül lát, teraszára leültet,
Kérdezi, hogy mi újság, s meghív egy menta teára

Hiába kéred

Hiába kéred, a határtalant
A Te kedvedért sem fogom
Arasszal méregetni

Világok dőlnek, cunamik ölnek,
Meghal majd, félő, de amíg élő,
Merd határtalanul szeretni

Mert ha most feladod,
Nagyon fog fájni egyszer,
Hogy nem tetted meg akkor,
Amikor ott volt rá az óra

Nagyon fogod szégyellni magad,
Hogy legyőzött Téged is e vak kor,
Mert beletörődtél, és hagytad,
Hogy lebeszéljen róla

Két hasonló vers

Mert nem bírja ki

Gyönge az ember,
Mert nem bírja ki,
Ha valaki rá képet vetít,
Összes titkától megfosztja

Attól mindenki szörnnyé válik,
Szörnyű szavakkal fog szólni,
Szörnyű dolgokat fog tenni,
S halálos méreg lesz a kosztja

Kép a tükörben

Gyönge, esendő az ember,
Mert nem bírja ki, és vetít, vetít,
Hogy társát minden titkától megfossza,
Hogy magyarázza őt s vele magát is
Egy végtelenül véges körben

Így válunk titoktalanná,
Száraz eszmévé, büszke tanná,
Egymástól egymás nélkülivé...

Tükör a képben, kép a tükörben

Nincs ártatlan hang

Nincsenek egyértelmű helyzetek...
Mi merre fejlődik? Nem baj, ha nem tudod,
A tragédiák eddig még mindig abból lettek,
Hogy valaki valamit nagyon jól tudott

Nincsenek egyértelmű helyzetek,
Kijelentéseid nagy részét úgyis megbánod,
Sötét az erdő, s a túra benne életközépi vizsga...
Ott leginkább a nemtudásodról adj számot

Nincsenek egyértelmű helyzetek,
Az összetettségtől nem lehet eltekinteni,
A kérdésekkel, a titkokkal nincsen semmi baj,
A válaszoktól kell az embert igazán félteni

A kérdéssel, a titokkal nincsen semmi baj,
Hisz az mindenkit felfedezésekre inspirál,
De a válasz lesújt, a válasz fogságban tart,
A válasz önmagába záródó spirál

Esélyes minden, hisz fejlődhet több irányba is,
A szálak most összefutnak, s aztán ismét, újra szét,
Utalások, arányok, fények, árnyékok, illatok játéka van,
De nincs ártatlan hang és nincs biztonságos beszéd