Trump és az éghajlat (komment)

Trump és az éghajlat (link)

A légkör egy nagyon bonyolult rendszer (a légkör-óceán együttes meg pláne az), hosszútávú folyamatainak előrejelzése nagyon nehéz, mégis egyre több bizonyíték van arra, hogy az iparosodásnak van hatása az éghajlatra, és valószínű, hogy ez a hatás durvább, gyorsabb változásokat fog kiváltani, mint a természetes éghajlat ingadozások. Ettől persze még igaz, hogy nem minden vészmadárkodás fakad jó szándékból, sok manipulatív elem jelenik meg mind a két oldalon, melyek számára egy ilyen területen bőven akad aratnivaló, sőt legtöbbször a kérdésfelvetés kontextusa sem tiszta. Ugyanis nem az éghajlat változással van a gond, hanem azzal, hogy nem viseltetünk kellő felelősséggel egymás iránt. Az éghajlatváltozás csak egy eklatáns példa arra, hogy ebből a mentalitásunkból milyen következmények fakadnak. Erőforrásainkat a hosszútávú fennmaradás és kibontakozás érdekében kéne hasznosítanunk, s ha ezt nem látjuk be, és tüzelünk tovább, akkor nagyon meg fogjuk égetni magunkat, és lehet, hogy nem az elsivatagosodás fog elrendezni minket, hanem valami más, de tulajdonképpen mindegy is. Nincs az a politika, nincs az a társadalmi berendezkedés, amely a felelősség vállalásnak ezt a szükségességét ki tudná váltani, ne reménykedjen senki abban, hogy valaki majd helyette fog felelősen dönteni. A terelés ebben a történetben az, hogy egy következményről beszélünk, miközben a kiváltó okról kéne. Arról vitatkozunk, hogy a klímahelyzet egyik vagy másik interpretációja mennyire parázza túl vagy alul az éghajlati kockázatokat, miközben arról kéne beszélnünk, hogy az egymás, meg a gyermekeink, meg a gyermekeink gyermekei irányába tanúsított felelősségérzetünk mennyire és minden kétséget kizáróan alul van súlyozva. Csak rajtunk múlik, hogy felcsatlakozunk-e a bulvárra, és folytatjuk a mellébeszélést az elborultakkal, vagy megpróbálunk feltápászkodni, és elkezdünk gondolkodni azon, hogy kik is vagyunk mi tulajdonképpen, és miért is pottyantunk ide a Földre...

A martfűi rém

Azt tanultátok, hogy a gyilkost karddal végzik ki,
a tolvajt keresztre feszítik, a parázna nőt pedig megkövezik.
Én azonban azt mondom nektek, hogy ti sem vagytok
mentesek a gyilkos, a tolvaj és a parázna nő
bűnétől, és amikor testben megbüntetik
őket, a ti lelketek is elsötétül.
Bizony a bűntetteket
soha nem egyetlen férfi
vagy nő követi el.

Valamennyi bűntettet
valamennyien elkövetik.
És aki megfizeti a büntetést, talán a ti
bokátokon függő láncon tör el egy szemet.
Meglehet fájdalmával a ti múló
örömötök árát fizeti meg.
(Khalil Gibran)

A martfűi rém (link)

A filmet még nem láttam, de a fenti cikket már elolvastam. Az a pillanat, amikor a tárgyalás végén a martfűi gyilkos szájából kiszalad a kérdés, hogy "Mi történt velem, mondják meg, kérem, mi?" minden bizonnyal a legmegrázóbbak és a legőszintébbek egyike ebben az egész történetben. Azért megrázó, mert mindenki megpróbál úgy csinálni, mintha nem tudná rá választ, miközben ez a kérdés egyáltalán nem akkora rejtély, mint amekkorának látszik. A társadalmaink ugyanis tele vannak üregekkel, mint az ementáli sajt, csak a sajttal ellentétben, ezek közül az üregek közül néhány időnként beomlik. A lyukakat a hazugságok, az egyént, a személyest, a megkülönböztetettet eltakaró leegyszerűsítések, a rendszer fenntartásához szükséges sablonok, megfélemlítések, össznépi elhallgatások, kábítások, könnyebb utak felé történő terelések generálják azoknál, akik az ilyen elhallgatásokra, hazugságok befogadására, ideologikus együtt menésre átlagosnál nagyobb érzékenységük, tisztább érzületük miatt képtelenek, de akik valamilyen defektusuk vagy egyszerűen a szerencsétlenségük miatt odáig azért mégsem jutnak el, hogy ezen képtelenségük gyökereit megértsék, tudatosítsák és a leszűrt tanulságok alapján valamilyen jót neveljenek ki, jót hozzanak fel magukból. Ebből a hasadásból aztán nagyon könnyen kijöhet egy akár végletekig eszkalálódó konfliktus, amelytől egy adott ponton megpattan bennük valami, és sorozatgyilkosokká, ámokfutó iskolai lövöldözőkké vagy jól szituált európai családi gyökereik ellenére is szírekhez csatlakozó öngyilkos merénylőkké válhatnak. Azt kell mondanom, hogy ezeknek az embereknek a szörnyű tetteiért valószínűleg ők maguk tartoznak a legkevesebb felelősséggel. Azok, akik a maguk kis ártatlan, hétköznapi csúsztatásaikkal, apró kis gonoszságaikkal, kicsinyes, piszlicsáré megalkuvásaikkal részt vállaltak a világ, a társadalmak elszemélytelenítésében, elszeretetlenítésében, azok az embermilliárdok, akik ahelyett, hogy a maguk személyiségét szerzetesi szintű odaadással építették volna, küzdötték volna ki, ilyen-olyan nagyon kicsi előnyökért, (hamis) anyagi vagy félszellemi biztonságérzetért, (hamis) lelki nyugalomért, kényeztetésekért, ego fenntartásért behódoltak x-nek, y-nak, z-nek, valamilyen hatalmasságnak, vagy önálló, becsületes zarándoklat, útkeresés helyett egy valaki által felkínált, tehát számukra biztos, hogy súlytalan és hozzájuk biztosan méltatlan életelvnek, ideológiának, szóval azok az emberek, vagyis mi sokkal nagyobb bűnösök vagyunk, mint azok, akiket a végkifejlet során nagy megkönnyebbülve kivégzünk. Mit szoktam ilyenkor mondani? Uff, én beszóltam??? Igen, azt hiszem...

Jól csak a szívével lát az ember - komment

Jól csak a szívével lát az ember? (link)

Ahhoz, hogy kell-e etika oktatás az iskolában, vagy sem, nem akarok hozzászólni. Ahhoz sem, hogy mi kerüljön bele az etika könyvekbe, ha ez előbbi kérdésre igen a válasz. De ahhoz igen, hogy mivel lát az ember hogyan. Ugyanis bármennyire is idegenül hangzik, mi emberek szellemi lények vagyunk, és szellemi valónk nem csak a gondolkodástól szellemi, és persze nem is csak az egyébként elég fejletlen érzelemvilágunktól, hanem egész lényünk alapvető természetétől, amelybe a fenti kettőn kívül még elképesztően sok minden beletartozik. A teljesség igénye nélkül írok pár példát: bátorság, irgalom, megértés, alázat, türelem, kitartás, odaadás, lemondás. Ezek tényleg csak nagyon egyszerű példák (sokáig lehetne folytatni a felsorolást), valamennyi a bennünk lakó szellemlényhez kapcsolódik, mindegyik messze túl van az érzékszervi észlelésen és az explicit agyműködésen, de mindegyik nagyon emberi kvalitás, ember nem tud megmaradni a földön a bennük való fejlődés nélkül. St.-Exupery műve a szellemi emberről szól, mondjuk úgy, hogy az egyedül létező emberről, és ha ettől elvonatkoztatunk, akkor persze, hogy hanyatt esik minden, és persze, hogy nem fogjuk érteni, vagy csak romantikus klisének fogjuk értékelni ezeket a mondatokat, amelyek a szellemi létezés szintjén mégis csak kulcsfontosságú összefüggéseket írnak le. Lehet olyan kerítést építeni, amelyen belül az idézett mondat nevetséges gügyögéssé változik, csak az a baj, hogy azokon a kerítéseken belül azonnal elkezd pusztulni az élet, és nem is túl sok idő múlva csak egy száraz és élhetetlen telek fog ott maradni. Egy néhány négyzetméteres szellemi sivatag, ahol nem lehet semmi emberit, semmi termőt felnevelni. Pláne gyerekeket nem lehet felnőttekké nevelni...

Sem emlék, sem varázslat - rendhagyó verselemzés

Valójában fogalmunk sincs arról, mi jó és mi rossz. A jó cselekedeteink legnagyobb része egofényező jókodás, nem arról szólnak, hogy valaki kapjon valamit tőlünk, illetve az legfeljebb a felszín, a negyede, a nyolcada, a tizenhatoda, a nagyobb része pedig az, hogy egy pozitív identitás képét öltsük magunkra, mert attól háborgó lelkünk valamelyes nyugalomra tesz szert. Ez az a farizeusi kétszínűség, amelybe lényegében mindannyian nyakig vagyunk merülve, és azok a jó cselekedetek, amelyeket ebben a merülésben követünk el, általában elég szomorú történetekhez vezetnek. Olyan történetekhez, amelyek minden kifutása elveszik, és hiába is csodálkozunk azon, hogy miért. Hát azért, mert egy alapvető torzulásban születtek meg, amelyről nem akartunk tudomást venni, inkább felmagasztaltuk magunkat, a megakadásokat illető felelősségünket meg másra toltuk.

Ebből is látszik, hogy az ember az egyik legszánalmasabb teremtmény, aki valaha létezett. Kutyaszorítóban van, hisz nem teheti meg, hogy lemondjon önmaga odaajándékozásáról, viszont a tisztának induló tett legtöbbször teljesen bemocskolódik, hisz a jobb kéz nagyon is tisztában van azzal, hogy mit csinál a bal. A tettünk nem önzetlen, a glóriánk fényesítése nagy jelentőséget kap, és ha nem vigyázunk még fényfüggőkké is válhatunk, amely állapotunkat játszi könnyedséggel ki tudja használni bárki, ha ráérez e gyenge pontunkra.

Mi lehet akkor tenni? Az első és legfontosabb a hústépésig is elmenő kegyetlen őszinteség önmagunkhoz. Nincs az a rossz, amit ne lehetne és ne kéne elmondani magunkról. Mert nincs az a sötét zug a lelkünkben, amelyet hazugság rétegekkel büntetlenül be lehetne takarni. A külvilág pont az ilyen hazugság rétegeket árulja ékes szóval, a belvilág viszont utasítsa el valamennyit, mert rettenetesen veszélyes üregek jönnek létre így, és azok az üregek egyszer törvényszerűen be fognak omlani.

Ha ez megvan, akkor jöhet a következő, a rend, sőt a találkozás, az önmagunkkal, a másik emberrel, a világ szellemi valóságának egészével való találkozás felé vezető zarándok útra való lépés, illetve az azon való járás. Nem fog minden azonnal kivilágosodni ettől, de rögtön le fog dönteni minket egy egészséges erőtlenség, amelyben elveszítjük hamis magabiztosságunkat, és amelytől nagyon lassan elkezdhet kialakulni bennünk egy korábbinál sokkal finomabb, árnyaltabb, valódibb belső érzékenység. Hogy mi a jó és mi a rossz, azt nem fogjuk megtudni azonnal, de azt érezni fogjuk, hogy most már tényleg haladhatunk a válasz felé, mert van terünk, távlatunk, amelyet korábban pont hamis magabiztosságunk, a meneküléseink során magunkra szedett egonk takart ki egészen. A régi kép szét fog törni szilánkokra, de egyre határozottabban fogjuk érezni, hogy a szilánkokból szép lassan majd össze lehet rakni egy sokkal szebb és sokkal gazdagabb tartalmú újat. Érezni fogjuk, hogy talán most először valami tényleg történik az életünkben, egy olyan esemény, amelyre eddig nem is gondoltunk, mert egy plasztikusan, foghatóan, minket megérintő módon feltűnő folyamat, vagy inkább jelenlét elkezd dolgozni rajtunk. És a legszebb az, hogy ebben a jelenlétben tényleg megváltozhat a világgal való kapcsolatunk. Ebben a jelenlétben már nem kell egomentő jó cselekedetek tucatjait végbe vinni nap, mint nap ahhoz,hogy legyen egy kis lelki békénk. Megfordul az irány, mert ebben a jelenlétben a lelki béke sem szigorú követelmény, mert itt már csak egy dolgot kell csinálni, menni, mindig menni előre, akkor is, ha süt a nap, és akkor is ha pokoli viharok csapkodnak körülöttünk. Mert minden kell nekünk, illetve a körülöttünk tomboló élet teljessége sokkal jobban tudja nálunk, hogy mire van szükségünk, mint mi magunk, és azt adja nekem, neked, neki, nekünk, mindenkinek, amitől tényleg előbbre jut, efelől nyugodt lehetsz. Az a kérdés, pedig hogy mi a jó, és mi a rossz, ebben a kontextusban jelentőségét veszti, illetve nagyon unortodox módon válaszolódik meg. A jó az, ami kijön az utadból, illetve abból, hogy mész rajta, a rossz pedig az, ami az utadtól való eltérésekből, a meneküléseidből fakad. Nincsen más abszolút kritérium rendszer, ha a teljesség igényével lépünk fel, akkor ezt a két szót nem lehet máshogy értelmezni, illetve minden ettől eltérő, leegyszerűsítő értelmezést illetően tisztában kell lennünk azok relatív voltáról, tisztában kell lennünk azok volatilitásáról, mert ha leegyszerűsítő értelmezésekre a jelentőségüknél, a teherbírásuknál nagyobb súlyt teszünk, akkor azok igazságtartalmuk úgy fog összedőlni, ahogy a WTC dőlt össze 2001-ben. Akkor legfeljebb az igazságuk látszata fog fennmaradni, de a látszattal csak hazudni, megvezetni, manipulálni lehet, a látszat csak arra jó, hogy hatalmi törekvéseinket megtámogassa. Menni kell, minden sallangot, minden felesleges ruhát levetkőzve, minden félelmet és minden félelemből fakadó felesleges kötődést felszámolva, menni kell és nem akarni megállni sehol. Nem vágyni ideológiára, nem vágyni fogalmi, logikai tisztaságra, nem vágyni megmagyarázhatóságra, matematikai egzaktságra, nem vágyni semmilyen fix pontra, illetve valamennyi vágy lehet bennünk ezekkel kapcsolatban, de csak valamennyi, mert a vágyaink nem állíthatnak gátat nekünk, magunknak, nem fokozhatják le a személyiségünket, azt az egyedit, akit hagyni kell, hogy saját kibontakozásunk útját járja bennünk. Az az ember, aki így tesz, szabad, a szabad ember pedig fel tud nőni. A szabad ember mindenre a maga helyénvalóságában tekint, nem elméletek szűrőjén keresztül, hanem annak a mondanivalónak a teljes gazdagságában, amelyért az adott tapasztalat meglátogatta őt. Védtelenség, sebezhetőség van ebben a lemeztelenedésben, de azt kikerülni nem lehet, mert ez a lemeztelenedés az ember életének egyik legtermészetesebb fordulata. Aki minden vele megtörténő eseményt a maga valódiságában fogad, annak az élete valódi lesz, az élete minden eseményének üzenetét meg fogja hallani, és előbb-utóbb meg is fogja érteni. Aki mindent leírni, osztályozni, analizálni, dobozolni akar, az soha nem fog még elindulni se, mert az a fogalmi strukturálás, amelynek oly nagy jelentőséget tulajdonít, nem fogja átengedi őt azokon a falakon, amelyeket a civilizációs kényelemért hozott anyagból, de pont ő maga húzott fel.

A magyar irodalomban van egy gyönyörű vers, amely pont erről a fallépésről szól, és olyan világosan, olyan kristálytiszta pontossággal, hogy attól az ember csak elámulni tud. Húgom érettségi tétele volt, nem tudom, hogy leírta-e a dolgozatában azt, amit én fentebb, lehet, hogy nem, de ez nem meglepő, mert 18 évesen még nekem se volt egyértelmű, hogy miről is beszél benne a költő. Most már egy kicsit többet tudok róla, lám, nem telt el értelmetlenül a 36 év azóta...:-)!


Radnóti Miklós: Sem emlék sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.

Határok nélküli országokat

Az ember elég szánalmas teremtmény,
Határok nélküli országokat
Próbál meghódítani,
Ám szinte nincs esélye

Nagy folyó, nagy víz az élet,
A felszínén hullámzik,
Napfényben játszik,
De sodor és fáj a mélye

Mi lesz velünk? Nem tudom,
Menjünk az adódó helyzetek felé,
Azok majd kiássák belőlünk a kincset,
Ha van bennünk egyáltalán bármi

Személyesebbé válni nagyon nehéz,
Mert távol vagyunk egymástól s a találkozás
Felé vezető úthálózatok kuszák…
Mégis kell rajtuk járni!

Nincs csak külső történés

Olyan nincs, hogy valami történik körülöttünk, miközben személyes létünk belső síkjain nem történik semmi lényeges. Interakcióink nem anyagi kölcsönhatások, minden cselekedetünk szellemit formáló, lelket emelő munka, és soha nem jöhetünk ki belőlük "sértetlenül", soha nem jöhetünk ki belőlük azzal a személyiséggel, amelyikkel nekiláttunk az adott feladat elvégzéséhez. Ha egy tett minket, magunkat nem változtat meg jelentősen, akkor nem hordoz igazi értéket, nem jut el igazán mélyre, csak a felszínen vált ki hullámokat, amelyek viszont hamar elhalnak. A lényeges változások a mi lényeges változásunkat is igénylik...

Nincs védettség

Nincs védettség csak zavar
Az élet lassú kiszakadása
Az írótáblák rég megrepedtek
Akinek van szeme lássa

A várunk vajon elég erős-e?
Szikla a teteje de homok az alja
S a trombitákat benne papír katonák fújják
Akinek van füle hallja!

-----------------------------------------------

Mindenkinek a kezében ott a világútlevél
Leginkább pedig annak aki nem is kérte
A magasság és a mélység ugyanaz a hely
Mindenkinek vándorolnia kell érte

Mindenkinek a kezében ott a walky-talky
S aki ágál ellene a legkevésbé sem kivétel
A sárból mindenkinek ki kell nőnie
A mennyországjárás kötelező tantárgy... Vétel!

-----------------------------------------------

Hogy az ember azt amit még magában sem tud elrendezni ne másban támadja
Hogy az életet amit kapott megértse szeresse nevelje végül tovább adja
Ne parancs mondja ki hogy mikor kell félnie és mikor tilos
S kapjon néha zöld lapot is - ha már túl sok a piros
Hogy ne a pártfegyelem beszéljen belőle mondhassa azt amit érez
S ne legyen dráma abból hogy a sebe mindent összevérez
Hogy olyan világban élhessen ahol szabad fájni sírni őszintén
Ahol mindenki tudja hogy a gyilkos áldozat szintén
Hisz csak azért öl hogy lássa a fájdalmát valaki
Lássa hogy fáj neki hogy nem lehet az aki...
Egy olyan világban élhessen ahol nem épít demokráciát sok szédült pojáca
Mert tudja hogy mit ér s inkább zokog szédültségén mint hogy a demokratát játssza
Egy olyan világban ahol napnál világosabb hogy nem a rendszer hanem az ember a zsarnok
Nem az egyik vagy a másik hanem mindegyik zárt egoféltő büszke akarnok
Egy olyan világban ahol nem támad senki a másikra jelszavakkal
Ahol együtt fut a látó a vakkal
Mert mind a kettő tudja hogy szükségük van egymásra
És ezért csak futnak és nem gondolnak másra
Ahol van erő az elengedésben
S van erőtlenség a megvillanó késben
Ahol árnyalt összetett hullámzó szövet a valóság
Ahol nem egysíkú nem egyvillanású a jóság
Ahol férfi a férfi és nő a nő
És az erőterekben megrebbenő
Üzenetek tovább adódnak nem halnak el a zajban
Ahol nem esik kétségbe senki sem ha baj van
Ahol a problémák vezetik nem blokkolják a lelket
Ahol körbe lehet járni minden kertet berket
Sőt nem csak lehet tanácsos is így tenni
Mert kertek és berkek nélkül az ember nem tud ember lenni
Hisz nem tudjuk megvetni sehol másutt az ágyunk
Hisz abba az első kertbe mindannyian mindig és menthetetlenül visszavágyunk

Hogy az ember azt amit még magában sem tud elrendezni ne másban támadja
Hogy az életet amit kapott megértse szeresse nevelje végül tovább adja

Ő is egy elavult rendszer áldozata

Molesztálás (link)


A cikk a fenti (címben szereplő) tömör, de bámulatosan precíz és lényegre tapintó mondattal zárul. Sokan, nagyon sokan vagyunk áldozatok így. Az én fütyimet nem fogdosta senki, de egy-két dolog azért engem is ért. Áldozatok vagyunk, vallási vagy világi rendszerek áldozatai, olyan rendszereké, amelyekben lényegében minden fontos, egyedül az ember nem az. Én felvettem a kesztyűt, és sok éves küzdelem után ma azt hiszem, őszintén ki tudom mondani, hogy bízok az emberben, bízom isteni teremtettségében, bízom belső isteni lényegében, amely, illetve aki valahogy, valamikor majd ki fog hámozódni belőle. Az emberben bízom, a rendszerben nem. Soha nem is fogok egyetlen egy rendszerben sem bízni, és mindenkit, aki csak az utamba kerül, le fogok beszélni arról, hogy rendszerekbe helyezze a bizodalmát!

Üzenem

Üzenem a téren kószáló időnek,
És az idővel együtt szálló napsugárnak,
Hogy a kitörési pontokat meg kell keresni,
Mert emberek ránk minden határon túl várnak.

Várnak, és azért nem mehet ez így tovább, mert kudarcos,
Reménytelen, hisz történhet tulajdonképpen bármi,
A vízen csak tánclépésben lehet közlekedni,
S az izzó parázson is csak meztelen talppal lehet járni

Legyél ügyes, oké? A déli szél nem csak a nyafka turistáknak
Szellőztet sziklaüreget, Neked is belengeti a tengerparti pálmát,
Azért születtél, hogy felragyogj majd, hogy a világmindenség
Benned, Általad szenvedje, szülje meg eddigi legszebb álmát

A rendszerváltás kritikája avagy milyen a valódi közélet

Már megint balhé van, mert lehet, hogy megszűnik a Népszabadság. A történetet nem próbálom meg kibogozni, de azokkal értek egyet, akik szerint ez az ügy számottevő eséllyel inkább politikai, mint gazdasági természetű, és köze van Orbán Viktor hatalmi törekvéseihez, sőt valószínűleg jól korrelál pár más legalábbis gyanús intézkedéssel, amelynek a szálai többé vagy kevésbé, de szintén szerény személyéhez vezetnek. Több jel is utal arra, hogy Magyarországon egy kicsit megfordult a történelem, bár én ezzel a megállapítással azért nem értek egyet, mert szerintem igazán soha sem ment másfelé. És lényegében pont itt van a bökkenő.

A rendszerváltó nemzedékhez tartozom, abban az évben kezdtem el dolgozni, amikor Nagy Imrét újratemették, amikor meghalt Kádár János, aztán jött az első szabad választás, az első választott országgyűlés, a Köztársaság kikiáltása, és az államigazgatási reformok egész sora. Új szelek kezdtek el fújdogálni, miközben lényegében nem is értettük, hogy mi történik körülöttünk. Egy csomó minden változott szinte magától, a kisujjunkat sem kellett mozdítanunk értük. Könnyebb lett céget alaptani, kezdtek épülni a plaza-k, a boltokba egyre több jó cucc került, hála a gazdasági növekedésnek közülük több dolgot megfizethető áron meg is lehetett venni, könnyebb lett vezetékes telefonhoz jutni, a kábel tévé hálózatok kiépülésével elképesztő mennyiségű tévécsatorna vált elérhetővé a legtöbb háztartás számára, kaptunk világútlevelet, nyugati valutához lehetett jutni, sokkal könnyebb lett utazni, legalábbis annak, akinek tellett arra, hogy útra keljen, stb, stb, stb. Mindezt az átlag ember örömmel konstatálta, viszont - valljuk be - túl sok mindent nem tett érte. Lényegében úgy zajlott le egy rendszerváltás, hogy az emberek többsége csak csodálkozva nézte, hogy miként cserélik ki a tetőt a háza felett, miközben a műveletben neki magának igen kevés része volt. Vagyis az egész rendszerváltás úgy zajlott le, hogy az nem lett az átlagember szívügye, az átlagember csak lehalászta róla a maga kis hasznát, azzal jól elvolt, és utána elment sörözni meg aludni. És most még csak az átlagemberről beszélek, illetve azokról, akiknek legalább hasznuk volt a rendszerváltásból, és nem arról a sok százezerről, de valószínű, hogy inkább millióról (sőt lehet, hogy a több millió sem túlzás), akiket a rendszerváltás mélyebbre lökött, mint ahol előtte volt.

Az egész rendszerváltás egy politikai, szellemi elit magánakciója volt, és a politikusok az embereket még arra sem méltatták, hogy megpróbálják elmagyarázni nekik eljárásuk mögöttesét, a miérteket és a hogyanokat. Könnyen lehet, hogy azért, mert azokat a mögötteseket ők maguk sem igazán értették, csak sodródtak az aktuális main-stream-mel, örültek, hogy megy a szekér, még tolni se kell, mert akkor - nagy részben pont a különböző rendszerváltások miatt - Európában még ment a szekér, a pilóta játék akkor még növekedési stádiumában járt, és mindenki bizakodott abban, hogy a lufi még sokat tud emelkedni. Aztán kiderült, hogy nem tud, és kiderült az is, hogy addig a lufik eregetésén kívül elég kevés dolgot csináltunk. Kiderült, hogy a társadalom, azon kívül, hogy felélte a svájci kölcsönt (és aztán meg belerokkant), nem igazán idomult a demokráciához, illetve ahhoz, amiről akkor még azt hittük, hogy Európa nyugati felét jellemzi. Erre mondom én azt, hogy a demokráciát nem lehet importálni, nem lehet kívülről ráerőltetni egy társadalomra, a demokráciához, mint mindenhez a világon, fel kell nőni, az embernek emberi kvalitásaiban kell nagyon sokat változnia ahhoz, hogy bármilyen társadalmi berendezkedésben, így a demokráciában is hasznos és építő tagja lehessen közösségének. Ezt kéne egyszer végre megérteni, hogy az ideológia szintjén bármelyik lehet gyönyörű, de az ember nélkül körülbelül egyik sem ér semmit. A kívülről felszedett göncök nem elegendőek ahhoz, hogy boldoguljunk, ha az ember maga nem változik meg, nem változik meg tőle semmi, hiába megy ki az Országház elé kiabálni, hiába beszél úgy, mintha neki semmi része se lenne abban, hogy hol tart az országa, mondván, hogy Orbán, Orbán, Orbán a gaz, és nem veszi észre, hogy Orbán most csak azért lehet gaz, mert előtte senki nem hitte el, hogy itt valaki pille könnyen gazzá válhat, pedig ennek a nem hitünknek semmi alapja se volt, hisz ahol egy baloldal azzal büszkélkedik, hogy a jobb oldalt agyonfikázza, és azt gondolja, hogy ezzel minden szükségeset megtett kis hazája felemelkedéséért, ott annyira nem történik semmi, hogy az kétségbeejtő, és ott, ahol nem történik semmi, a nem történés miatt minden látszat történés csak egy rosszul kitámasztott üreget játszik, amely egyszer törvényszerűen be is omlik, hogy a beomlás által mégis csak történjék valami, például éppen most omlik be egy Népszabadság címkéjű. Szép dolog a társadalmi haladás eszméje, de csak eszme, és ebből kifolyólag édes kevés arra, hogy lényeges áttörést elérjen. Lényeges áttörést az ember tud elérni, ha nekiáll, és elkezdi tenni a dolgát, elkezd szellemi lénnyé válni, és nem csak néhány önkényesen kiválasztott dimenzióban, hanem léte teljességében, az általa lakott tér minden irányába elindul és halad, vagyis dolgozik, munkát végez. Egy országot máshogy felvirágoztatni nem lehet, ha nem sikerül széles néprétegek szívét, akaratát, értelmét, egész emberségét megnyerni egy ügyhöz, akkor a felbuzdulás csak az első szélfordulásig fog tartani. Ezt a történelem már jó párszor igazolta, most éppen mi, magyarok vagyunk az igazolás szenvedő alanyai. A szelekre rá lehet ülni, valameddig lehet rajtuk utazni, de a hosszú és fáradtságos emberré válást a szeleken való utazás nem helyettesíti, mint ahogy nem helyettesítik a különböző ad hoc akciók se, amelyeket bizonyos napi aktualitások váltanak ki olykor, és egy fél hétnél tovább általában nem is tartanak. Ebben az országban is (mint mindenütt) akkor történik valami, amikor valamelyikünk felismer valamit, és abban a felismerésben mozdul. Amikor senkivel sem történik semmi, akkor az ország is egy helyben vesztegel, amikor valamelyikünkkel, bármelyikünkkel történik valami, az egész társadalom lép egyet.

Rendszerváltó nemzedékhez tartozom, és nagyon jól tudom, hogy én is tehetek arról, hogy most itt tartunk. Tudom, hogy szégyenletesen sok időt töltöttem el pótcselekvésekkel, látszatok szépítésével, és szégyenletesen keveset valódi szellemi munkával, valódi emberi haladással. Nem akarom, hogy ez így folytatódjék, szeretnék többet tenni, hasznosabban, emberségesebben, önazonosabban, önmagammal nagyobb egységben tölteni a drága időt, életem hátralévő részét, szeretnék változni, fejlődni sokat. Szeretnék minden este más emberként lefeküdni, minden reggel más emberként felkelni. Szerencsére azok a feladatok, amelyek elvégzésével most foglalkozom ezt a fejlődést nem csak lehetővé teszik, hanem meg is kívánják. És emiatt egy kicsit azért boldog vagyok, mert nem megyek ki ugyan tüntetni a térre, de mégis valódi közéletet élek, mert miközben én épülök, az ország is ezt teszi, és ez egy nagyon komoly, és nagyon felelősségteljes dolog. Rengetegen vetik a szememre, hogy nem elég az, amit csinálok, hogy a diktatúra kiépülése ellen minden eszközzel fel kell lépni. Igen, én is így gondolom, minden eszközzel valóban, de semmi olyannal, amiről üvölt, hogy nem eszköz. A hőzöngős, utcára vonulós ellenzékieskedés például nem eszköz, illetve az csak az ember saját lejáratására jó. Aki kivonul az utcára, az olyan dolog ellen tiltakozik, amit ő maga is hordoz, és a körülmények kicsit más összejátszásának esetében ő maga is exponált volna. Aki utcára vonul, az semmit nem tesz, csak reklámozza tovább azt a váltógazdaságot, amely már oly régóta megfigyelhető, amelynek minden ciklusa egy rendszer születésével kezdődik, majd következik a tündöklős fázis, utána pedig a kiégés és a bukás. Orbán Viktor rezsimje is így fog elenyészni, csak az a kérdés, hogy mikor, és az a még sokkal nagyobb kérdés, hogy mi lesz utána. Mert pillanatnyilag nincs kormányképes erő, olyan kezdeményezés Magyarországon, akinek a kezébe szívesen letenném a sorsom. És azért nincs, mert a társadalom még nem nevelt ki magából ilyen erőt, aminek a rám eső része az, hogy én sem tettem meg minden tőlem telhető, én sem lettem az a kondenzációs mag, amelyen egy igazabb világ kikristályosodása megkezdődhetett volna. És amíg mi nem neveljük fel magunkat, egymást, addig ilyen mag nem is lesz. Vagy fel akarunk nőni a történelem által diktált tennivalókhoz, vagy kiírhatjuk az országhatárainkra, hogy kérem szépen, ez itt egy óvoda, és ne tessék érett embert keresni, mert lényegében egy sincs. Felejtsük el azt a legalább ötvenéves téveszmét, hogy majd az állam megoldja a bajainkat, mert az állam nem fog megoldani semmit. Nem képes rá, mert az állam egy belterjes ökoszisztéma, amelyet a saját virtualitásai tartanak fogságban. Ha itt valaki képes valamire, akkor az az ember. Az az ember, akiben még felmérhetetlenül sok letapadt energia van, és akiben azt a felmérhetetlenül sok máig ki nem aknázott energiát valahogy biztosan fel lehet szabadítani. Csak ki kell találni, hogy hogyan, aztán pedig neki kell állni, és csinálni kell. Magunkon kell kezdeni, de aztán olyan inspiratív közeget kell teremteni, amelyben mások is kedvet kapnak ugyanerre. Addig kell égni, amíg nem fog tüzet mindenki a környezetünkben. Olyan széllé kell válni, amely minden kételyt elsodor. Ennyi a teendőnk, se több, se kevesebb... Lehet indulni máris :-)! Hajrá!

Barbárok a xxi. században

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy népszavazás Magyarországon. Hogy miről szólt a népszavazás, az nem volt teljesen világos, de most ezzel ne foglalkozzunk. Mondjuk azt, hogy a népszavazás a menekültekről szólt, arról, hogy befogadjuk-e a szír háború elől idevetődött embertársainkat, vagy inkább hagyjuk, hogy a nálunk gazdagabb országok kínlódjanak velük, hisz nekünk van elég bajunk nélkülük is. Mindenkinek állást kellett foglalni. És tulajdonképpen itt kezdődtek a bajok. Mert az, hogy egy ilyen kérdésben mindenképpen állást kell foglalni, tökéletesen létidegen elvárás bárkivel szemben is, hisz mindenkiben mérhetetlenül sok kettősség rejlik például a menekültekkel kapcsolatban, viszont abban a rendszerben, amelyben élünk, ezeknek a kettősségeknek nincs helyük, fekete vagy fehér, ha pedig egyik se, akkor lenézünk Téged, mert langyos vagy, gerinctelen, pozicionálódásra képtelen. Így lesz a demokráciából egy pillanat alatt kőkemény diktatúra. (Megjegyzem, egy kicsivel normálisabb országban legalább az a lehetőség megvan, hogy valaki a szavazástól való távolmaradásával legalább megpróbálja kifejezni a kettősségeit, de nálunk ezúttal ez a kiskapu is bezárult, mert a távolmaradásos opcióra is került címke.) Szóval ez így elég sz...r (nem szeretek csúnya szavakat írni). Mert van egy rendszer, amely tulajdonképpen egy embertelen dolgot kíván, és amelyben mindenki embertelen kívánalmakra adott reakciókból építkezik. Lehet erre sok mindent mondani, csak azt nem, hogy a mennyek országa immáron megvalósult a Földön. És ha ez így folytatódik, akkor nem is fog, mert ha elnyomjuk az emberben lévő polaritásokat, rendszer konform módon lesöpörjük az asztalról a finom mérlegelések hosszú és érlelő folyamatának összes esélyét azzal, hogy itt és most nyilatkozz, akkor mindenkitől elvesszük azt a sanszot, hogy maga jusson valahova, senkinek a személyisége sem fog fejlődni, kényszerből mindenki be fog állni valamelyik zászló alá anélkül, hogy végigment volna az útján, azon az útján, amelyen felnőhetett volna akár a menekültek befogadására is, de így biztos, hogy nem fog soha, és még csak nem is ő tehet róla. Mindaz, amit a népszavazásunkkal kapcsolatban röviden kifejtek, sajnos egyáltalán nem korlátozódik erre az egy esetre. Egy tipikus, általános jelenséggel, torzulással van dolgunk, amely egész civilizációnkat átszövi, sőt majdnem hogy megalapozza. Agyon vagyunk terhelve egydimenziós, egysíkú, sarkos szemléletekkel, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodunk, és rettenetesen nehezen mozdulunk az egyensúlyok felé, pedig az egyensúlyok jelentenék az erőközéppontokat, és azoknak az energiáknak a munkára fogását, amelyek nélkül, nagyon úgy néz ki, hogy nem fogunk boldogulni. Rettenetesen erős a technikai gondolkodásunk, talán még a filozófiáink is fejlettek, és ezeknek köszönhetően sikerült is egy-két területen nagyon nagyot alkotni, de a szellemi élet más területein, illetve a szellemi élet különböző területei között húzódó összefüggések megértésében olyan gyengék vagyunk, hogy attól sírógörcsöt kapok. Most olvasok egy nagyon érdekes könyvet, egy francia antropológus fejti ki benne, hogy az ember két lábra állása, illetve a két lábon való helyváltoztatási képessége milyen szorosan kapcsolódik a gondolkodás képességének kialakulásához. Egy másik könyv arról szól, hogy az ember az összes emlős között lényegében a legjobb futó hosszú távon, és volt egy kor a történelmében, amikor ennek a képességének köszönhette életben maradását, talán meglepő, de az őskorban vadászat egyik klasszikus módja az volt, hogy az ember addig üldözte zsákmányát, ameddig az utóbbi végül nem bírta, és a fáradtságtól össze nem esett. (Ez immáron nem légből kapott idea, komoly tudományos munkák is állítják.) Viszont a futás egyáltalán nem csak a táplálék megszerzésére irányuló praktikus tevékenység volt, a futás annyira erősen és annyira mélyen kötődik az emberhez, az ember ember voltához, mint egyetlen más lényhez sem, és nagyon meghatározó szerepet játszott, sőt játszhat ma is specifikus szellemi képességeinek kibontakoztatásában. Ezeket a példákat nem teljesség igényével említem, bár érdekes lenne egyszer felleltározni, hogy milyen hasonló különböző szellemi területek közti interakcióknak köszönhetünk emberré válásunk tekintetében nagyon sokat. Valójában itt van a kulcs, az ember végtelen gazdagságában, amely - akárhogy nézzük - egyre pusztul, mert egyre kevesebben érzik, hogy annak a rettenetes eróziónak, amely legyalul minden finom egyensúlyt, elfojt minden szövetesen hullámzó, termő alakulási, fejlődési folyamatot, minden személyes, egyedi összetettséget, arányt, mennyire fontos lenne ellenállni. Mennyire fontos lenne, hogy mindenki vállalja azt a kis mikrouniverzumot, amely ő maga, és annak a kis mikrouniverzumnak a gyönyörű összetettségét ne olvassza bele a körülötte burjánzó lapos, kis igényű, kevés dimenziós szemléletekbe. Környezetünk egyébként nagyon szembetűnően tükrözi a gazdagságoknak, az összetettségeknek ezt a mindenre kiterjedő pusztulását. A bolygónk lassan mindenütt ugyanúgy fog kinézni, ugyanazokat az eszközöket az eszközöket használjuk mindenütt, ugyanazt a Coca-cola-t issza lassan az egész világ, ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazokat a rendszereket hozzuk létre az összes országban, hát persze, mert ugyanarra a rugóra jár az agyunk, arra az egyre, amelyre az általunk felépített rendszer engedi, hogy járjon. Még az általunk befolyásolt bioszférán is megfigyelhetjük ezt a tendenciát, a tömeges fajkihalások, a parazita fajok megjelenése és egyensúlyokat borító elképesztő térnyerése pont ugyanazt vetíti, amit az ember magában és a társadalmaiban is generál. Vannak olyan kezdeményezések, amelyek civilizációnk leszűkítéseire, illetve e leszűkítések borzasztó veszélyeire való ráérzésekből fakadnak, számtalan van belőlük, de sokszor nem elég tudatosak, nem elég következetesek, és emiatt félremennek. Ilyen volt a hippi mozgalom például, ilyen számtalan hagyományőrző törekvés, ilyen a nemi szerepeket feloldó, de természetellenessége miatt villámgyorsan és paradox módon pont a rendszer eszközévé tett meleg igenlés (nem a melegeket bántom, hanem azt a propagandát, amely toleranciának álcázza magát, miközben tudatosan rombol), de ilyen az ISIS és a terrorizmus is, mert vannak ezek az arabok, akik csak azt érzik valahol, hogy bődületes gazság az, ami világméretekben zajlik körülöttük, és kínjukban - mert jobb ötletük nincs - fegyvert ragadva próbálnak véget vetni nekik. Igen, nagyon sok ráérzés van erre a problémára, és nagyon sok válasz rá, de nagyon fontos látni, hogy az egyébként nagyon érthető szembemenés ugyanolyan rossz, mint a vele való együtt haladás. Mert valamit meghaladni egy vele ellentétes előjelű, de azonos minőségű dologgal nem lehet. Valamit meghaladni csak egy magasabb szellemi minőséggel lehet, a személytelen ideológiák ellenében csak a személyes többet lehet állítani. Nem könnyű, egyáltalán nem az, mert az a közeg, amely felnevelt minket, ezt nem akarja. Az a közeg, amely minket felnevelt, azt akarja, hogy elmenjünk valamelyik véglet felé, a különböző polaritások terében csapódjunk valamerre, legyünk liberálisok vagy konzervatívok, legyünk ateisták vagy vallásosak, igent vagy nemet mondjunk jelenségekre, gondolatokra, foglaljunk állást, döntsünk minden létező kérdésben, és ne hagyjuk nyitva semmit. Pedig pont azért vannak a kérdések, hogy dolgoztassanak minket, és pont a gyors válaszok teszik tönkre a személyiség fejlődés hosszú és fáradtságos, de végtelenül szükséges folyamatát. Ha valamit nagyon kéne, akkor az nem valamelyik igazság mellé való harcos hozzáállás, hanem a különböző, sokszor egymással látszólagos ellentmondásban lévő igazságok által kifeszített tér bejárása. Ha valamit nagyon kéne, akkor az alapok újragondolása pont az, a demokrácia terrorizmusba fordulásának felismerése pont az, a demokrácia gyökereinek újra felfedezése pont az. Szokratész kiitta a méregpoharat, a mai demokraták viszont inkább a demokráciát mérgezik meg, mint hogy bármi kellemetlen érje őket. Inkább lezárják a gondolkodást egy csapóval, mert máris a következő jelenetet kell forgatni, nincs idő, rohanni kell, mert azt kívánja a gazdaság meg az a leegyszerűsítő, minden valódi szellemi teljesítményt elnyomó ideológia, kultúrának álcázott barbárság, az az őrült közeg, amelyet mi teremtünk folyamatosan, mert nincs bátorságunk kimondani, hogy a király meztelen, és a kívülről ránk erőltetett helyett azt keresni, amit mi hordozunk belül. Beleprogramozzuk magunkat valamelyik végletbe, és azzal minden dialógusra, minden értésre, minden tisztulásra rácsapjuk az ajtót. Ezt csináljuk a xxi. század elején, mögöttünk egy hiperfejlett technikával, és előttünk egy óriási problémával, mert senki nem tudja, hogy ezt a hiperfejlett technikát hogyan lehetne az ellenőrzésünk alatt tartani egyre kevesebb emberi, szellemi erőforrással. Ám erről a problémáról nem beszélünk valószínűleg azért nem, mert nagyon kellemetlen lenne vele szembenézni. Mert ezzel a problémával csak úgy lehetne szembe nézni, ha magunkkal is számot vetnénk, és mindazzal, amellyel mi is hozzájárultunk e probléma létrejöttéhez. Például az egysíkú, egyvillanású válaszadásainkkal, amellyel lényegében csak a valódi fejlődésünk, a bennünk felnövekedni akaró szeretet elől való meneküléseinkről adtunk fényes bizonyságot.

A jó súlyozás (levélrészlet)

Nem hiszem el, hogy egyetlen embernek is az lenne a dolga, hogy mondjuk a demokráciáért, a kultúráért, a társadalmi haladásért, egy vallás fennmaradásáért vagy bármilyen nemes eszméért küzdjön. Nem hiszem el, mert ezek kicsi célok, amelyek túlhangsúlyozása színtiszta bálványimádás, vagyis a szellemi rend legdurvább megsértése. Mióta élek, ez elől a ficam elől menekülök. Hogy kis célokat tűzünk ki, és ezzel minden szelet kifogunk a vitorláinkból. Azt állítjuk, hogy az a realitás, amit látunk magunk körül, pedig annak a valósághoz igen kevés köze van, mert annak, hogy a világot úgy képezzük le a magunk számára, ahogy azt tesszük, egyetlen oka van, az, hogy még nem értünk el más leképezésekhez, és azért nem értünk el, mert a kis céljainkat felnagyítottuk, és azok most minden mást eltakarnak. És azért nagyítottuk fel, mert a nagy célok kitűzésétől egyszerűen megijedtünk. És ez így is fog maradni, amíg be nem ismerjük a hibáinkat, a gyávaságunkat és a mostani képeink előtt hódolunk leborulva és himnuszokat zengedezünk nekik, hogy ők az egyedül üdvözítőek számunkra. Egy politikai fordulat kikényszerítésében való részvétel lehet nagyon nemes cél addig, amíg egy dekával sem teszel rá nagyobb súlyt, mint amennyit érdemel, viszont abban a minutumban, hogy túlhangsúlyozod, mindent borítasz, és az ilyen borításoknak nem tud jó vége lenni, akár bekövetkezik az a fordulat, akár nem. És ugyanez van egy millió egyéb dologgal is. Mert jól súlyozva, a természetes hierarchiában elfoglalt helyére téve hasznosul és termő, onnan kiragadva magasabb polcra téve viszont rombol. Meg kell ezt értenie ennek a gőgös embernek, vissza kell találnia ezekhez az értésekhez, mert anélkül tényleg mindenkit ki fog irtani, és pontosan a nagy jó szándékával fogja elérni ezt a kifejletet. Nincs olyan közeg, helyzet, ahol más összefüggések lennének érvényben, a jó súlyozás, a szellemi rend szerinti súlyozás alapkövetelmény, a bálványok lefokozása alapkövetelmény mindenütt. Semmi nem indokolhatja az attól való eltérést! SEMMI!

A legkisebb szellemi teljesítmény

Az emberből egyetlen összetevőt kiragadni, az életünk végéig azt fényezni, és az összes többit elhanyagolni, a létező legkisebb szellemi teljesítmény. A világról olyan képet alkotni, amely bizonyos alrendszerek praktikus igényeinek könnyebb kielégíthetősége érdekében egyetlen vagy nagyon kevés számú dimenzióba képezi le a minket körülvevő elképesztő gazdagságot, és a hétmilliárd különböző egyedi emberből összetevődő sokféleséget, soksíkúságot, térbeliséget abba a pár önkényesen kiválasztott dimenzióba, vagyis egy féreglétbe erőlteti, illetve minden oda be nem erőltethetőt likvidál vagy legalábbis levegőnek néz, ez lényegében nem más mint terrorizmus, még akkor is ha gépfegyverre nincs szükség hozzá, még akkor is ha a fejünket vakarjuk és csodálkozunk azon, hogy ezzel fegyveres terrorizmust váltunk ki a világ oly sok pontján, még akkor is, ha azt eléggé el nem ítélhető módon az egészen mást jelentő demokrácia szóval hozzuk kapcsolatba. Egy ilyen leszűkített világkép szerint jót tenni a közhiedelemmel ellentétben félelmetes gazság is lehet, illetve legtöbbször tényleg az, a természetes, személyes létből a látszatok, az elméletek, a tökéletes virtualitásokba vezető út egyengetése, annak az útnak a kikövezése, amelyen már eddig is félelmetesen sokat haladtunk - sajnos - előre. Minderre csak annyit mondani, hogy problémák mindig voltak, és lesznek is, nem más, mint nem venni tudomást a személyes felelősségről, ragaszkodni annak a bölcsőnek a fészekmelegségéhez, amelybe beleszülettünk, és menekülni minden kihívástól és minden veszélytől, amely egy tágasabb, igazabb, valóságosabb világban várna ránk.

Nyári versek

Pontozunk

Ja, azok az örökös le- és felminősítések,
Mert rendet akarunk tenni az inspirációk között,
Mintha nem lenne mind ugyanannak az egynek a része,
És pontozunk, pontozunk, pontozunk állandóan,
Hiszen a pontozás a hatalom maga

Utána meg magyarázzuk,
Hogy nem úgy kell érteni, mert a síkok...
Csak azért, hogy a királyságról ne kelljen lemondani!
Pedig le kell! Mert az utolsók és az elsők egyszer helyet fognak cserélni,
Legkésőbb akkor, amikor majd megcsapja őket a füst szaga

Elég?

Nem tudom, hogy tér, idő, fény szabadság s az elméletek steril távlata elég-e...
Azt hiszem, hogy az embernek - ahhoz, hogy élni s kibontakozni tudjon - történetekre van szüksége

Csak képzet

A tűz csiholásának kényszere csak képzet,
Elég a ránk eső fényt visszatündökölni,
Aki pár körből már kitört, az érzi,
Hogy van még több hasonló kör,
És azokból is ugyanúgy ki lehet törni

Nyomulhatunk bár ezerrel pár kitüntetett irányba,
De ha közben maradunk benne a sok régi kapcsolatban,
Akkor bizony nagyot hibázunk saját létünkkel kapcsolatban

A legnagyobb bűn

Menni kell csinálni kell
Hisz percek se jutnak másra
Nincs idő arctalan versre,
Magtalan gyümölcsre,
Történet mentes elmúlásra

Beleremegnénk ha tudnánk
Hogy hány esély hány élet kenődik szét
Minden nap kőszívünk kőfalán
Hiába a gyávaság messze a legnagyobb bűn
Sőt az egyetlen igazi talán

Személyes valódat

Személyes valódat nézd, hogy játszik, tündököl,
Ne a gondolatrendszerekre fordíts nagyobb figyelmet,
Hiszen mindegyik hazugsággá sűrűsödik egy adott ponton,
Hullámok sodornának el ha lenne idő és lenne tér...
A zátonyokat én is építettem de lassan az összeset visszabontom

Nincs anyagba öntött levezethető valóság
Vetített díszletek közt járunk mert nem merjük hinni
Hogy a lét megértő s ha elindulunk velünk útra kel
Velünk sír és velünk nevet velünk örül
Velünk táncol velünk szenved
Velünk él sőt velünk hal meg ha kell

Van bennünk egy kis szív

Van bennünk egy kis fa
Nőhetne az égig
Van bennünk egy keskeny út
Kevesen járjuk végig

Van bennünk sok kirándulás
Mért nem indulunk el legalább egyre?
Van bennünk egy kiránduló
Mért nem engedjük fel a hegyre?

Van bennünk egy kis szív
Sajnos nem elég bátor
Rejti gondolkodásmódunk
A forma a földi sátor

Földi sátor bár lehetne
Szentélye az égnek
Utak végén erdők mélyén
Tábortüzek égnek

El Camino

Egy pont vagyok a mindenség látóterében
De úttá kell válnom az összes többi pont érdekében

Az emberek csak pontok akik a sivatagban másznak
Nincs utad? Hát járj ki egyet hogy legyen legalább másnak

Ó ha a munkás dolgozna a pap imádkozna a hírvivő pedig futna!
A világ magától rossz irányba tart
Pedig Tőled jófelé is tudna...

Tea vers

Létrehoztam a magam kis formavilágát,
Helyett kapott benne pár bútor, néhány terítő, s egy bögre,
Tulajdonképpen egész takaros kis világ lett,
Kár, hogy itt kell hagyni örökre

Kedvenc teámat szürcsölöm, Darjeeling völgyéből való,
A himalájai népek termelik, reggeltől estig fáradoznak,
Munkájuk nyomán jut nekem e reggeli mennyországjárás,
Mely megfizethető, de csak azért mert ők fillérekért dolgoznak

Most béke van, ám ez inkább csak a látszat,
Harci helyzetek épülnek, s a férfinak dolga, hogy bennük legyen
A játék háborút hagyja, az igazit viszont megvívja,
A Golgotán s nem a Tábor hegyen

Vannak falak, mindenütt nagy-nagy falak
De tanuljuk meg végre, hogy egyetlen fal sem ellenség
Halj meg, támadj fel, s akkor majd át tudsz sétálni rajtuk
Előtte persze képtelenség!

Ha válasznak tekintjük

Még jó, hogy dolgoztunk érte,

Csak az a baj, hogy utána

Az összes hozadékát elszórakoztuk

Hiába szenvedünk, nem lesz áttörés addig,
Amíg a megoldást ugyanazon az úton keressük,
Amelyen magát a problémát létrehoztuk

Viszont ha magunkat válasznak tekintjük
Arra a szándékra, arra a kérésre, hogy éljünk,
Akkor eljutunk majd egy tágasabb, világosabb térbe

Ahol a fájdalom és az öröm virágai együtt tudnak nyílni,
S ahol a világ és az ember között
Egy soha nem látott, új kapcsolat épül... Érj be!

Mit ér híres szabadságunk?

Mit ér híres szabadságunk
Ha már csak béklyók tartják össze
Mit ér a múltunk ha nem tudom
Hogy élni s keresztre feszülni jössz-e

A templomból kimenni nem lehet
Csak kihátrálni csendben
S kint valahogy fénnyé válni
És árnyékká is egyben

Ki mondja meg hogy a világ fog-e
Előbb megtörni vagy mi?
Inkább magunkat kéne osztani
S a világot egészben hagyni

Ez a vers egy szeptemberi szombat kora délutánján született Szerbiában, a Poganovo kolostor előtti gyönyörű, napsütötte réten. Akit érdekelnek a kirándulásom részletei, illetve fényképekre is kíváncsi, az nézzen bele élménybeszámolómba, mely az alábbi címen található:

Élménybeszámoló (link)

Népszavazás előtt

Nincs sok idő! Törekedj arra, hogy hátralévő napjaid lehető legnagyobb részét abban a személyes, intim kapcsolatban töltsd a lét egészével, amelyre születésed folytán meghívást nyertél, még akkor is ha az nem könnyű, mert egy folyamatos elfordulást és egy folyamatos odafordulást kíván. Elfordulást az életet oly könnyűvé, de egyben végtelenül felszínessé és sivárrá tevő elvi állásfoglalásoktól, és odafordulást ahhoz a végtelenül összetett és sokszínű és soksíkú élő valósághoz, amely mindeneket magában foglal. Még akkor is ha e találkozással szemben számtalan averziót hordozunk mindannyian, még akkor is ha ez a találkozás éget és folyamatosan megsebez minket. Nincs egyetlen olyan helyzet, körülmény sem, amely felmentést adna bárkinek is a vázolt kettősségben való helyes pozicionálódás követelménye alól, mert a rész, semelyik rész sem üdvözít, sőt mindegyik reménytelen zavaros útvesztőkbe vezet, egyedül a minden szolgálata tudja felnevelni bennünk azt az igazi embert, akinek az embrióját már hordozzuk, de aki még nagyon messze van a felnőttségtől, nagyon messze van tudatos, érett állapotától. A kibontakozás határtalan távlatait hordozzuk magunkban, és azoknak a távlatoknak a bejárására még soha nem mutatkozott nagyobb szükség, mint napjainkban. Még soha nem mutatkozott nagyobb szükség arra, hogy személyes létünk teljességét szolgáljuk, és ne csak valamelyik önkényesen kiválasztott (akár nagyon szép) szeletét. Nincs egyetlen olyan helyzet, csillagállás, nincs körülmények egyetlen olyan konstellációja, az útnak egyetlen olyan pontja se, ahol bárki bármilyen egyéb kérdést tehetne fel vagy válaszolhatna meg. Minden egyéb kérdésfelvetés fantazma, zavarunkból, nem készségünkből adódó parazita fontoskodás, valódi csatornáiba akaratosságunk és ego féltésünk miatt el jutni nem tudó, félresikló szellemi energiáink értelmetlen pótcselekvése.

Népszavazás előtt egy héttel

Messze nem arról van szó, hogy az ország egyik fele befogadna azonnal egy csomó menekültet, ezért ők jók, a másik fele meg a pokolba kívánja őket, és ezért ők rosszak. Nem, ennek semmi köze a valósághoz. A valóság az, hogy mindenkiben munkálkodik mind a két erő, és a két erő szorításából az ország egyik fele az egyik irányba menekül, a másik fele pedig a másik irányba. Ezért viszont kár szétennünk egymást!

Ne kockáztassunk?

Ne kockáztassunk, szavazzunk nemmel! (népszavazási óriásplakát)

A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot. (Mark Zuckenberg)

Vannak, akik mindig biztosra akarnak menni, ez a kudarc legbiztosabb útja. (Walker Lee)

Kockázat nélkül nincs győzelem. (Edmund Hillary)

A félelem érzelmi válasz egy ismeretlen helyzetre. (Shrek)

Ne féljetek az emberektől! (Jézus)

A biztonság többnyire babona.A természetben nem is létezik ilyen, sem az ember teljes életében. A veszélyek elkerülése semmivel sem biztonságosabb, mint a nyílt küzdelem. Az élet vagy merész kaland vagy semmi. (Helen Keller)

A head full of fears has no place for dreams. Dream so big that leaves no space for fears.

A fenti pár idézet kiválasztásában semmilyen aktuálpolitikával kapcsolatos állásfoglalás sem rejlik, kérem, hogy ne is keressetek benne! Csak azt szerettem volna kifejezni, hogy az a nép, amelyik félelemre buzdító plakátokkal rakja tele az utcáit, rálépett az útra, amely egyenesen vezet újabb bukása felé. Nem a FIDESZ-ről beszélek! Mindenkiről beszélek, és a félelemről, melyet mindannyian dédelgetünk magunkban. Mert a félelem megköti a kezünket, az agyunkat, a szívünket, sokkal jobban, mint bármilyen egyéb béklyó. Aki fél, elzárja magát a környezetében és az élethelyzeteiben rejlő üzenetek, inspirációk elől, érzékei eltompulnak, gondolkodása egysíkúvá válik, szárnyaló szellemisége tépett szárnyú madárként hull a földre, egész emberi valójából kivetkőzik, életét színtelenül, kalandok és a kalandok átéléséből szükségszerűen bekövetkező emberi fejlődések, kibontakozások nélkül tölti el. Az óriásplakátokkal, meg egyáltalán ezzel az egész népszavassal pontosan ugyanaz a baj, mint az összes balos ellenreakcióval. Nem felvetnek egy kérdést, amelyet meg lehetne beszélni, hanem erősítenek egy demotivációt, amelyet már eddig is súlyos teherként hordoztunk. Elvágják azokat a tudatfejlődési szálakat, amelyek mentén tisztább értésre juthatnánk magunkkal és embertársainkkal kapcsolatban. Politikai síkra terelnek, vagyis valós közegéből kivezetnek valamit, ami egyáltalán nem politikai kérdés, hanem mindannyiunk személyes, belső megszólítottsága.

Férfiasság és nőiesség

A férfiak nagyon nehezen értik meg a küldetésüket, nagyon nehezen értik meg, hogy a férfi lét célja nem egy szűk környezet berendezése, hanem út az egyetemes, a teljes, a minden felé. Ezért baj az, ha egy férfi csak a saját otthonával és a családja boldogulásával törődik, de még az sem elég, ha például Európára gondol csupán. Egy férfi nem engedheti meg magának, hogy tudatában rászűköljön a Föld legkisebb kontinensére, mintha nem is létezne más földrajzi hely. A női létet teljesen más súlyok jellemezték kezdettől fogva, és teljesen más súlyoknak kéne jellemezniük most is. A nő természeténél fogva fészek berendező, hetéra, a külvilág hatásait korlátozó, befelé figyelő, védő lény. Az viszont nagyon fontos, hogy ennek ellenére egyetlen nő se akarja lekötni, illetve a szükségesnél jobban bevonni férfi társát ebbe a befelé figyelésbe, mint ahogy az is nagyon fontos, hogy egyetlen férfi se egyezzen bele a nő rossz törekvéseibe, ha társa mégis megpróbálkozna azzal, hogy dominanciát szerezzen magának, mert azzal mindkettőjük leblokkolásához, mindkettőjük boldogtalanságához adná beleegyezését. A nő nem dominálhatja túl a párkapcsolatot, ám ha mégis megteszi akkor az inkább a férfi hibája. Félrecsúszott társadalmunk egyik alap baja a nőuralom, amelyben csak a szűkebb távlatok vannak képviselve, és ahol e rossz arány miatt senki sem tud nemiségében kibontakozni. Ez a félrecsúszás a férfi erő elvesztésével van kapcsolatban, mely felé a jólét és a kényelem terelte a valódi feladatukat nagyon könnyen és nagyon gyorsan elengedő felvilágosult és civilizált férfi népet. (A jóléti társadalmak kiépülése azt sugallta, hogy a korábbi korok harcos, küzdő, mély időben élő prófétájára, valódi szellemi gyökerekkel bíró férfijára már nincs szükség mondván, hogy minden jó úton halad nélküle is. Hogy mennyire volt alaptalan ez a feltételezés, illetve hogy mennyire nem csak jó volt ez a haladás, az korunk globális problémáiból minden különösebb fáradtság nélkül kiolvasható.) Ebben félrecsúszásban a férfi férfinak, a nő nőnek bukik meg. A férfi úgy, hogy nem indul el a zarándoklatát váró távlatok felé a nő pedig úgy, hogy a férfi szellemi energiáit egyszerűen lecsapolja saját maga számára, ahelyett hogy -pont ellenkezőleg - inspirálná őt a vándorlásra (ahogy azt például a népmesék királylányai gyönyörűen megtették). Párkapcsolati harmónia nem jöhet létre ott ahol férfi és nő saját és társa létfeladatával sincs tisztában. A párkapcsolati harmónia kulcsa a magukat és egymást is megvalósítani kész férfi és nő által létrehozott egyensúly, amelyben nemi szerepük különbözősége bemutatkozik, és a lét legizzóbb dinamikáját a szerelmet hozza létre mindkettőjük számára.

Angela

Az örnkritikus Angela Merkel (link)

Angela Merkel-ről eddig is azt gondoltam, hogy a jelenkori Európa vajúdásának egyik meghatározó szereplője, és azt hiszem, hogy a fenti cikk ebben inkább megerősített, mint elbizonytalanított. Fajsúlyos gondolkodású, magát mérlegre tenni hajlandó, változni, alakulni is képes politikus nővel van dolgunk, sokan példát vehetnének róla, illetve emberi kvalitásairól.

Ami Németországban történik, az egyébként is nagy figyelmet érdemel, hiszen Németország lényegében az EU zászlóshajója, és a történelem színpadán más szempontokból nézve is egy fontos hely. Nem elhanyagolhatóak a német-magyar szálak sem, sok szép kapcsolat bontakozott ki már e két nép között, bár az is igaz, hogy a köztük feszülő viszonylatok terén pár kérdés még tisztázásra vár. Ez a tisztázódás nyilván meg is fog történni, sok más tisztázódással együtt, főleg akkor, ha a különböző most bemutatkozó jelenségekkel kapcsolatban nem leszünk sem közömbösen távolság tartóak, sem gyorsan, felületesen véleményt formálók. Sajnos, mind a két veszély kézzel foghatóan jelen van, illetve szemmel láthatóan vetül fel.

Ami az elsőt illeti, nagyon tartja magát az a teljesen alaptalan fantazma, hogy bizonyos problémák megoldásának tekintetében a politikusoknak van kitüntetett szerepük. Azt gondolom, hogy ilyen probléma egyre kevesebb van, a menekültek például a ceglédi állomáson majdnem felszálltak arra a vonatra, amelyiken én is utaztam. Irreális és naiv álláspont az, hogy politika síkjára korlátozzuk azokat a gondolkodásokat, amelyeknek egészen más, sokkal személyesebb síkokon is le kéne zajlaniuk, és egészen más stimulációkkal is kéne szolgálniuk.

A második veszélyt talán még ennyire se kell részleteznem. Él az a felfogás, hogy a villámkérdések és a villámválaszok korát éljük, de ennél nagyobb őrültség kevés van. Egyszerűen azért, mert az emberi lélek sokféleképpen működik, de így biztosan nem. És ha az emberi lélek nem így működik, akkor semmi sem működik így, legfeljebb egy virtuális állét illegetheti magát mondva csinált káprázatok hamis csillogásánál. Ezt szerencsére Angela Merkel is tudja, és ezért jósolok neki további hosszú és termékeny karriert, és itt a karrier szót tessék elég árnyaltan érteni! Nem arról van szó, hogy a pártja élén fog maradni még sok évig, hanem arról, hogy reményeim szerint a fejlődés és a kibontakozás egyik fontos személyisége lesz az élete végéig. És ennél több nem is kell, igaz, ennyi viszont szükséges. Nem csak tőle, mindannyiunktól!

A pokolba vezető út

A legnagyobb naivitás azt gondolni, hogy a civilizált világ problémái a lét egészével való kapcsolataink gyökeres átalakítása, személyiségünk legmélyét is érintő tudatfejlődések nélkül megoldhatóak. Talán van valamennyi jelentősége annak, hogy alternatív energia források felkutatásán fáradozunk, vagy növényeket nemesítünk, hogy a szennyezéseknek jobban ellenálló és nagyobb hozamú haszonnövényeket tudjunk termelni, de ha közben azt gondoljuk, hogy ilyen rendű akciók elegendőek a továbbéléshez, ha közben azt gondoljuk, hogy az energiaválságot vagy a világ népességének táplálását jelentő problémák megoldása felé ezekkel a lépésekkel jelentőset mozdulunk, akkor többet ártunk, mint amennyit használunk, hiszen szellemi energiáinkat ilyenkor nem a kezdeményezés valódi jelentőségének arányában szánjuk az adott területre, kis hatékonyságú, felszínes akciókra koncentrálunk sokat, és alaptalan reményeket vetítünk fel, amelyekkel sokkal lényegesebb szükségszerűségek sokaságáról tereljük el magunk és mások figyelmét. Talán van valamennyi szerepe annak, hogy a közélet egyes fórumain felemeljük szavunkat bizonyos igazságtalannak tűnő ítéletekkel szemben, viszont ha közben nem gondoljuk azt, hogy az igazság egy hallatlanul mély, mindeddig még senki által sem kiismert, végtelenül gazdag összetettség, akkor beszédünk az általunk elkövetett elhanyagolások mértékével egyenes arányban lesz felszínes, igénytelen, sőt demagóg, összességében pedig erőtlen, lényegében nevetséges, miközben pont arról teszünk ékes bizonyságot, hogy mindenféle irányú visszacsatolások ezreinek létezésével nem vagyunk tisztában, illetve hagyjuk figyelmen kívül azokat az egyszerűség kedvéért.

Civilizációnk egyik fontos felhajtóereje volt és van még mindig az az elbizakodottságunk, amellyel elsiklottunk és elsiklunk az általunk létrehozott rendszerek összetettsége és abból fakadó sebezhetősége felett. Aki ennek a felhajtóerőnek a további alkalmazása mellett teszi le a voksát, vagyis mostani szorult helyzetünkből előre menekül, ezeket az összetettségeket, és így aztán a rendszereink sérülékenységét is csak tovább fokozza. Lehet, hogy egy-két részproblémára ideiglenes megoldást talál, de súlyos árat fizet érte, mert közben a létrendet homályosítja el, vagyis az életben maradás hosszú távú esélyét rombolja. Az ilyen túlsúlyozott igyekezetekre, jó szándékokra mondhatjuk nyugodtan, hogy a pokolba vezető út kikövezését jelentik. Rengeteg szépnek, nemesnek látszó kezdeményezés fordul meg azokon a belső nüanszokon, amelyekkel e kezdeményezéseket valaki túl szép színben tünteti fel ahelyett, hogy egy jó arányrendszerben helyezné el, egy olyan kiegyensúlyozottságba, ahol szerepét, súlyát, valódi jelentőségét nem haladja meg, és mélyebb, lényegesebb, személyesebb növekedéseket nem fojt el. Azoknak a belső, személyes növekedéseknek ugyanis hallatlanul nagy jelentősége van, hiszen pont azok jelenthetik a valódi ellenpontot az egyre bonyolultabb, egyre nehezebben kiismerhető, egyre irányíthatatlanabb, egyre öntörvényűbb hálózatok és a gyorsuló, előbb-utóbb teljesen követhetetlenné váló, sőt már lényegében most is követhetetlen, minden emberséget kiölő és minden szépet felégető pörgéssel szemben.

Levelezés 3.

Csak nem akar vége szakadni...

Nem szabad lemondani a személyiség fejlődés lassú és vesződséges útjáról csak azért mert egy beteg kificamodott közeg nem azt díjazza hanem azokat az azonnali egy libabájtos válaszokat amelyeket az azonnali egy libabájtos kérdésekre szoktunk adni Meg kell látni és ki kell mondani h ez így egy élhetetlen rendszer mely egy bennünk lévő élhetetlen gondolkodás szemlélet viszony tudat- és létállapot kivetülése és nem ennek az élhetetlen rendszernek a fenntartásával kell tölteni a drága időnket Nem ezzel kell főzni mert ezzel nem lehet aki megpróbálja csak szórja el a gyöngyeit a sertések közé Ezt kéne valahogy megértenünk ezt mondom évek óta Ez a felelősségünk (a nagyobb felelősségünk amiről Thomas Merton is beszél) a társadalmi életünk az erkölcsi kötelességünk ez minden nagy szó amivel jönni szoktál Te is Nem az a hős aki bedarálódik hanem az aki elkezdi leszerelni a darálót! Először persze magában...

------------------------------

Nem akarom megallitani a technikai fejlodest, ilyen ambicioim nem voltak soha, es garantalom, hogy nem is lesznek. Amit szeretnek, az a latasunk megtisztitasa a kaprazatoktol, amelyekbe most nyakig, illetve a fejunk bubjaig bele vagyunk merulve. Hogy valosagnak hiszunk tokeletes illuziokat, es azokra epitjuk fel az egesz jovonket, mikozben alapveto realitasokat hanyagolunk el. Peldaul azt, hogy a leleknek idore van szuksege ahhoz, hogy megertse a vele megtorteno esemenyek uzeneteit, peldaul azt, hogy egy ido utan egyszeruen nem leszunk kepesek feldolgozni azt az informacio mennyiseget, amely a nap minden perceben omlik rank, sot nagy a gyanum, hogy ezt az allapotot mar el is ertuk, peldaul azt, hogy az erett, igenyes kommunikacio megatnulasa nelkul eselyunk sincs megerteni egymast, es csak igen rovid ido kerdese, hogy ebbol kifolyolag mikor fogjuk kinyirni egymast a legnagyobb jo szandekkal, illetve ugy, hogy kozben hosoknek es a vilag megmentoinek hisszuk majd magunkat. Nem akarok nekiallni gepet rombolni de meg a zoldek, sot meg a nem novekedes hivok koze sem akarok beallni. Messze nem ott tartunk, hogy ilyen dolgokrol kene beszelnunk, sokkal-sokkal elorebb valo feladataink vannak, a szemleletunk atformalasa, amelybol tokeletesen hianyzik a vilaggal, mint egy elo, szemelyes valosaggal valo kapcsolat megteremtesenek igenye, a szemelyisegfejlodes tudatos vallalasa, mint letfeladat, a teremtes rendjeben kijelolt helyunk megtalalasa, a let megtanulasara iranyulo torekves. Mindenkinek van boven teeendoje ezeken a teruleteken. Hogy abbol, amit ezeken a teruleteken elkezdunk, majd praktikusan mi fog kinoni, az igy kialakulo ertes merre fogja vinni a vilagot, az egy egeszen mas kerdes, de messze nem ott tartunk egyelore, hogy arra kene a nagy sulyt tennunk. Egyelore ott tartunk, ahol ez a tortenet elkezdodik, vagyis ott, ahol mi magunk is vagyunk. Merunk-e kilepni azokbol az illuziokbol, amelyet a kornyezetunk megvaltoztathatatlan adottsagoknak tuntet fel, hogy minden egyebtol elvegye a kedvunket is, vagy sodrodunk a fofolyammal es generaljuk tovabb a problemakat az osszes tobbi beteg majommal egyutt? Merunk-e leszakadni a szent tehen csocserol, vagy isszuk magunkba a tejet az eletunk vegeig, es bodultan bologatunk valamelyik part vagy erdekcsoport iranymutatasa szerint, hogy legyen egy identitasunk, egy igazolvanyunk, amelyikkel villoghatunk foleg magunk elott, mert mast nem is igazan erdekel. Illetve legfeljebb azt erdekli, aki a mi villogasunkat a saját kis menekulesenek a legalizalasara tudja felhasznalni es ezert aztan nagyon "szeret" minket. Merunk-e kimenni a pusztaba, ahol semmi nincs, de legalabb tiszta a levego es ragyognak a csillagok, vagy csak a fulledt, zart, levegotlen varosok tudnak minket kielegiteni a maguk kis albiztonsagaival, amelyek nelkul egy ejszaka alatt osszeszarnank magunkat? Ezekrol a kerdesekrol van szo, semmi masrol, ez is epp eleg. Ne forditsd meg a piramist, itt kezdj el gondolkodni! Hogy aztan mi lesz az ipari fejlodessel, meg az informatikaval, meg a mezogdasaggal, az innen meg legalabb 10 megallora van, es ha felulunk a villamosra ugyis elvisz minket oda, tehat az utobbiak egyelore nem aktualis kerdesek. Raadasul nem is igy mukodik a vilag. Aki el, az hat, es annak a hatasat semmi nem tudja elrejteni, aki nem el, azt 2 nap mulva el fogjak felejteni, akarmilyen hangosan is kiabal ma. Egesz pici dolgok tudnak egesz nagy jelentoseguve valni, de forditva is, egy felhokarcolot peldaul egy Boeing porrá tud zúzni egy pillanat alatt. Ha masbol nem, legalabb ebbol eszre vehetnenk, hogy mekkora illuziok vesznek minket korul. Ha itt valakinek, egy embernek elszakad a cerna, akkor azt az egesz vilaggazdasag megerzi. Megbizunk a rendszerunkben, de ennek a bizalomnak egy csepp realis alapja sincs. Ez egy retteneteen serulekeny rendszer, csoda, hogy meg egyaltalan mukodik. Az egesz penzvilag egy oriasi illuzio, igazi erteketol mar reg elszakadt minden, mesterseges, a targyak valodi hasznalatahoz egyaltalan nem kotheto virtualitasok befolyasoljak, hogy holnap ki lesz gazdag, es ki lesz tokeletesen nincstelen. Teljesen kiszamithatatlan, hogy kibe kap bele a media szele es repiti a vilaghirre egy nap alatt, es ki hal meg ugy, hogy meg a szomszedja se tud rola. Teljesen kiszamithatatlan, hogy kinek az agya borul el egy perc alatt es kezd el lovoldozni csak azert, mert elege van mindenbol. Elkepeszto dolgok tortennek korulottunk, nem ez a valosag, ez egy nagy szinhaz, amit felepitettunk, mert egyszerubb volt diszletet acsolni, mint valodi kerdesekkel foglalkozni, valodi szellemi munkat vegezni, peldaul beszelgetni es megerteni egymast. Ez nem a valosag, nem szabad azonosulni vele, nem ez mutat iranyt, vannak az emberisegnek valodi szellemi gyokerei, oda kell visszaterni, azt kell keresni, ott kell elni. Minden becsuletes embernek!

------------------------------

Útra kelni bejárni a világot végighordozni a tekintetedet minden tekinteten tudni h Számodra a Te személyes egyedi valóságod a legtöbb tehát küzdeni érte és megtenni mindent azért h felnőjön kibontakozzék Nem felolvadni a tömegben elhagyni minden fészekmelegséget kimenni a pusztába mint ahogy a próféták tették nem fizikálisan mert nem az a lényeg hanem szellemi értelemben elszakadni a kellemes hazugságoktól nem bedőlni a káprázatoknak nem leborulni a féligazság bálványok előtt nem a széles utat választani nem a formákban bizakodni a tartalmat keresni és nem megelégedni mással Benne lenni de nem azért h elborítson Téged hanem azért mert Te fogod megváltani Először Te leszel jobb és aztán Tőled ő is Nem kiszállni persze de függetlennek maradni szabadnak maradni és örömmel hordozni azt a felelősséget és azt a rengeteg fájdalmat amelyet ez a szabadság jelent Nem beállni sehova nem eladni magad egyik pártnak egyik szűk ideológiának se sokkal több vagy mint egy olcsó árú a mindenség gyermeke vagy a mindenség vigyáz Rád a mindenség hagy el neki tartozol számadással ez a szellemi lét nem az h elolvasol hat rakat könyvet és utána olyan hülyeségeket beszélsz h rossz hallgatni A kultúránk az összes jó amit létrehoztunk el fog porladni ha hozzánövünk ha beleragadunk ha a rabjaivá válunk Nincs szabadsága annak se aki a legszebb dolgokat őrzi féltékenyen Ne őrizz ne dédelgess hazugságokat csak azért mert attól könnyebb lesz a tájékozódás! Menni bele az éjszakába a viharba abba amit a pillanat kíván abba ami ott és akkor éppen jön Menni és örülni h nincs fix pont örülni mert azért nem kötsz ki egyik zátonyon sem azért fogsz elhajózni távoli vizekre is Mert nem az a szabadság amit a liberális pártok hirdetnek annak köze sincs a szabadsághoz szégyen rá ezt a szót mondani is A szabadság az h vagy Te mindig több lehetsz mert a növekedésednek nincs határa A szabadság az h minden nap más emberként feküdhetsz le mint ahogy felkeltél a szabadság az h lehetnek áttörések az életedben amikor egyszer csak kinyílik egy ajtó és feltárulhat valami olyan amiről eddig álmodni se mertél A szabadság az a végtelen sok út amely bennünk van de egyelőre még hasztalanul mert nem járunk rajtuk A szabadság az h közülük páron minden nap elindulunk csinálunk valami olyat amilyet eddig még soha nem tettünk Ez az új taktika erre vezet rá minket ez a bolond világ nem új egyébként sőt nagyon régi olyan régi h már elfelejtettük és azért tűnik újnak

------------------------------

A külső rétegekkel semmi baj nincs azok majd szépen kivilágosodnak ha a belsőre annyi figyelmet fordítunk amennyit érdemel Ha viszont ezt nem tesszük meg (mint általában) akkor ne várjunk a tudományainktól meg a művészetünktől meg a kulturánktól meg egyáltalán semmitól h majd felvilágosít minket a körülöttünk lezajló események mibenlétével kapcsolatban Minden a láthatóban lezajló esemény puszta reprodukciója annak ami szellemi szinten a láthatatlanban már eldőlt Ha nem hadonásznánk kézzel-lábbal e felismerés ellen ha nem külön foglalkoznánk a külső rétegekkel ha a szellemi hierarchia redje szerint közelítenénk a világhoz akkor azok a kérdések amelyekre most hiába keresünk válaszokat nem is léteznének Ezért mondom azt h a szellemi rend szerinti súlyozás s e súlyozásnak az éberség állapotában való folyamatos megtartása toronymagasan a legfontosabb feladata minden becsületes és erkölcsös embernek Mert minden abból jön ki illetve anélkül semmi sem létezik És nem szabad azt üzenni h máson múlik mert soha nem múlott és nem is múlhatott máson Nem szabad felszeletelni a valóságot h az egyik síkon ez érvényes a másikon meg más és nem szabad felfordítani a piramist Az arab terrorizmust nem azért nem értjük mert keveset tanulmányoztuk az iszlám vallást hanem azért mert keveset tanulmányoztuk magunkat A klímaváltozás nem azért van mert rossz a CO2 tulajdonsága hanem abból az elbizakodottságból abból a tudati ficamból lett h mi emberek mindenhatóak képzeltük magunkat És még mindig ebben a káprázatban élünk mert még mindig csak a külső rétegeket kapargatjuk Az a tudati változás amelyik az említett ficamot helyreteszi elengedhetetlen Egész biztos h nem lesz megoldás a problémáinkra máshogy mert a problémáink nem technikai természetű külső zavarok hanem mélyen gyökerező bajok materiális megjelenései Ezért nem szabad a politika szerepét sem túlnagyítani mert az ilyen túlnagyítások mind a szellemi alaprendet ködösítik mind megnehezítik h a problémáink gyökerével kerüljünk tisztába vagyis kifogják a szelet az igazi változások felé repítő vitorlákból Nagyon-nagyon fontos h lássuk ezeket az összefüggéseket és ne szuggeráljunk senkibe semmilyen ettől eltérőt vagyis hazugságot Nagyon-nagyon fontos mert csak így fognak megmozdulni azok a szellemi energiák amelyek jelenlegi inaktivitása mellett csak arra vagyunk képesek h fegyvereket gyártsunk biztonsági rendszereket telepítsünk stb stb stb vagyis olyan szánalmas és vérszegény kezdeményezéseket tegyünk amelyek látványától egy másik bolygóról származó lény szétsírná magát ha véletlenül idepottyanna (Egyébként ez a történet meg van írva az a címe h A Kis Herceg amely nem véletlenül vált a legolvasottabb irodalmi művé a vallásos alapkönyvek után) Nehéz kimondani de nem lehet megúszni a belső rend szerinti élet kritériumának elsőbbségét ha ezt nem értjük meg sírgödör lesz a Föld és szinte mindegy h természetes vagy természet ellenes sírgödörnek fogjuk titulálni Ha nem értjük meg a belső rend szükségességét szét fogjuk enni egymást ez napnál világosabb Nincs más üzenet ez az egy üzenet van becsületes ember értő szellemi lény más megoldást ne javasoljon

------------------------------

A falakon melyek körülvesznek minket áttörni képtelenség... Egyetlen reális lehetőségünk van az hogy átdiffundálunk rajtuk :-)! Minden más megoldáskép csalóka ábránd vásározókhoz illő mutatvány manipulátorokhoz illő szemfényvesztés mely mögött valamilyen egyéni vagy csoportérdek által kreált gonosz törpe ágaskodik..

Levelezés 2.

Folytatódik az előző bejegyzésben megkezdett sorozat. (Kisebb olvashatósági problémák itt is akadnak.)

Értem és tisztelem Benned azt az érzékenységet amely miatt a kék plakátok látványa óriási feszültséget jelent a Számodra viszont tudom h ezek a helyzetek nem a könnyű és aztán valahol úgyis fejreálló félmegoldásokért lettek hanem azért h az előbbieknél sokkal mélyebbre marjanak és sokkal többet hozzanak ki belőlünk Nem szabad hamisan árnyalt kijelentéseket mondani illetve kerülni kell azokat amennyire csak tudjuk mert az ilyen mondások nem szülnek jó döntéseket Lehet belőlük valamilyen tiszavirág életű pozitívum de időtálló jó fejlődés kibontakozás nem Az erő amivel lázadsz teljesen helyénvaló viszont a csatorna amelybe azt az erőt tereled már nem Annak az erőnek sokkal nagyobb szerepe van annál h elfolyjon egy csőben Annak az erőnek látó szellemi emberré kell formálnia minket Annak az erőnek át kell emelnie minket a félelmeinken és a lustaságainkon millió korlátunkon annak az erőnek nem az a dolga h nyikhaj partizánokat csináljon belőlünk hanem az h felnőtt érett szellemi lényekké tegyen minket mert még nem vagyunk azok nagyon nem Ezért nem lehet megállni az első sarkon ezért kell visszafejteni a szálak egészét Sokkal sokkal többet kell Neked segíteni ezen a világon mint amennyit egy hőzöngő forradalmár tud Nagyságrendekkel nagyobb a küldetésed és a felelősséged is Kedvenc mondásom Thomas Merton-tól való: a legnagyobb kísértés mely az életben létezik az h az ember túl kevéssel beéri. Igyekezd elkerülni ezt a kísértést Te is!

-----------------------------------

Sokkal inkább dolgunk jó arányos kiegyensúlyozott vizualitásokat kimunkálnunk és közvetítenünk az életünkről a közös érintettségünkről a léttel való kapcsolatunk természetéről az emberségünkről mint elkergetni néhány diktátort anélkül h értenénk bármit is saját eljárásunk valódi mozgatóit illetően és aztán újratermelni (vagy engedni h újratermelődjön) pepitában mindent ami ellen lázadtunk 200-100-50 de még lehet h 20 éve is volt mentségünk arra h a másodikra fektettünk nagyobb súlyt de ma már nincs Ma már világosan látszik h mennyire nem vagyunk felnőve azoknak a problémáknak a megoldásához amelyekkel pedig szükség lesz kezdeni valamit Ma már világosan látszik h a hagyományos válaszok nem válaszok mert nem a hagyományos kérdések az igazi kérdések Ma már világosan látszik h mindannyian milyen messze vagyunk azoktól a lényektől akiknek lennünk kéne és világosan látszik az is h ez minden bajunk forrása Ha bátor igaz becsületes felelős ember férfi akarsz lenni akkor ezt a súlyozást éld és üzend másoknak is az életeddel!

Levelezés 1.

Van egy barátom, akivel hat éve nem értek egyet, és levelezek a politikai szerepvállalás szükségességének súlyáról. Az utóbbi pár napban megint felizzott a drót. Az itt következő levélrészletekben persze ennél azért több minden is szóba kerül. Technikai okból ékezetek nélkül írtam neki, most pedig nincs annyi időm, hogy pótoljam az elmaradt pontokat és vesszőket. A kicsit nehezebb olvashatóságért elnézéseteket kérem.

Ujra csak azt mondom, gondolkodj nagyobb ter es idotavlatokban, es foleg sajat emberi melysegedet sokkal jobban mozgasd at! Nem azert, mintha Te kulonlegesen is szuken gondolkodnal, vagy kulonlegesen is sertetlen lennel, hanem azert mert mindenki szuken gondolkodik, es senki sem mer megmozdulni. A menekult kerdes nem egy magyar jelenseg, es nem ennek az egyebkent tenyleg eleg gusztustalan es korlatolt kampanynak koszonhetjuk a letet, es ezert aztan nem is lehet arra kenni. Az egesz vilagon rettenetes feszultseget jelent, a "fejlett" orszagok pedig a legtehetetlenebbek. Amit Orban muvel annak politukusok ezrei tapsolnak Europaban, persze csak otthon magukban, szinleg meg szornyulkodnek, mert a sajat nepuk meg nem ott tart, de csak ido kerdese, hogy mikor jutnak el ok is oda, ahol mi vagyunk most. Csak ido kerdese, mert lenyegi kerdeseket nem vet fel senki, mindenki a lenyegtelen kerdesek felvetesevel probalja meguszni a valodi felelosseg vallalast es krealni azt a latszatot, hogy csinal is valamit.

Vilagosan latszik, hogy letertunk egy utrol, oriasi zavarok vannak minden teren, es vilagosan latszik, hogy meg arra sem vagyunk eleg felnottek, hogy ezekkel a zavarokkal egyaltalan szembe nezzunk, es erre a Te politika tulsulyozasod is egy aklatans pelda. Nem mintha ezek a zavarok korabban nem leteztek volna, csak nem boritottak be az egesz Foldet, es kozben voltak valodi, szellemi gyokeru hagyomanyok, amelyek ugyan kiuresedtek egy ido utan, mert a tartalmuk elfelejtodott, de egy darabig azert lassitottak az eroziot, illetve volt az a szocialis, kulturalis, szellemi diverzitas, amelyrol most, hogy egyre kevesbe van, mar nagyon jol latszik, hogy mekkora megtarto ero lenne. Es kozben felepitettunk egy csomo nagyszeru dolgot, alairom, es nemcsak az epuletekre gondolok, mert voltak egeszen mas epitkezeseink is, de ez az egesz gyonyoru vilag egyre inkabb elszakadt a realitasoktol es egyre fenntarthatatlanabba valt. Nem azert, mert nincsenek meg a technikai feltetelek a mukodtetesehez, hanem azert, mert az emberi feltetelek hianyoznak. A technologiank tizezerszer tobbet tud, mint ketezer eve, az ember jo, ha masfelszer jobb, mint akkor volt. Az ollo ket szara rettenetesen eltavolodott egymastol, a XX. szazad volt a tortenelem legveresebb szazada, hat, boldog lennek nagyon, ha a XXI. csak ketszer lenne veresebb.

Magyarorszag ezer eves torteneteben sokaig az 1867-es kiegyezestol az elso vilaghaboruig tarto szuk 50 ev volt a leghosszabb haboru nelkuli idoszak, ezen most mar tul vagyunk, de oszinten megmondom Neked, nem hiszem, hogy 20 ev mulva is bekeben fogom szurcsolgetni a kavet a Szifon teraszan a Kossuth teren, akkor mar nyugodt oregsegem megerdemelt piheno eveit toltve. Nem, Jancsi, ez nem lesz, az emberek nem is erre vannak kitalalva, es eleg szornyu, hogy most mindenkinek ezt jelenti az élet utolsó szakasza. Kimegy az ember Nemetorszagba, a kavezokban csak nyugdijasok ulnek, akik nyilvan sokat dolgoztak a 70-es, 80-as evekben, es rendes vagyont gyujtottek ossze, amelyben most emberi letuktol szep lassan megfosztodnak es csendben kimulnak. Utazgatnak, epitkeznek, szorjak a penzuket neha egesz eszetlen modon, es semmilyen szellemi teljesitmenyt nem nyujtanak, pedig abban az eletkorban, amelyikben most vannak, pont az lenne a feladatuk, hogy ok jeloljek ki az iranyokat, mint ahogy minden egyensulyban levo kozossegben a venek dolga a rend megalapozasa, es ezt az osszes tobbi szereplo is tudja, es tudomasul veszi. Ezek a szellemi potencialok elszorodnak, porladnak, tunnek a semmibe, csoda, hogy itt tartunk? Csoda, hogy egesz Europanak nincs normalis valasza a menekult kerdesre? Csoda akkor, amikor mindenki a korulotte levo 3m2-ert erzi magat felelosnek - jo esetben? Csoda, hogy ilyen tudatallapot mellett az ilyen-olyan zsebiktatorok azt csinalnak a neppel, amit nem szegyelnek? Mindenutt a vilagon! Lehet, hogy Trump-ot ma meg nem fogjak megvalasztani, bar Clinton is nagyon hulye, viszont kell egy noi elnok, megerett ra az ido, es ez be fogja tolni a szekeret, szerintem, de meg ket ciklus es az ilyen Trump felek lesznek a toronymagas eselyesek.

Mondhatod, hogy az en kis Leonidasz projektem is csak egy ilyen 3 m2-es vallalas, de arra en meg azt valaszolom, hogy ha igy gondolod, akkor a lenyeget nem erted meg, illetve a melyseget. Az embernek kell megvaltoznia, es az nem fog menni aldozatok nelkul. Mert az ember az, aki eddig a legkevesebbet valtozott. A valtozasnak sok modja van, hogy az en esetemben ez most pont a futashoz kapcsolodik, az csak egy huszonhatod rendu sajatossag. Meg az is, hogy az irashoz, hiszen a Leonidasz projektem szervesen egyuttmukodik az osszes tobbi erofeszitesemmel, az irassal, a levelezesekkel, es leginkabb azzal a torekvesemmel, hogy a lettel valo kapcsolatomat teljesen uj alapokra helyezzem. Mert az elmult evekben folyton azzal szembesulok, hogy eletem elso feleben hanyszor vettem at rossz gondolkodasokat, rossz sablonokat, szuk latasokat, bena, tehetetlen lehetetlensegeket abbol a kornyezetbol, amelyben felnevelodtem. Ehhez a tisztulashoz -mondjuk ugy, hogy - jol jon egy kis futkarozas, amirol egyebkent csak Te gondolod esetleg, hogy maga a futkarozas benne a lenyeg, az osszes futo tudja, hogy a futas onismeretet es a szemelyisegfejlodest segiti egy bizonyos szint utan legalabbis. Foleg akkor, amikor az ember egy olyan idoszak elott all, amikor heti 65 km-rol negy honap alatt valahogy fel kene mennie ennek a duplajara, es egyelore halvany fogalma sincs arrol, hogy ez hogyan lehetseges, illetve nagyon jol tudja, ugy, hogy egyegeszen mas kozelitast kell felvennie ezer millio dologgal kapcsolatban. Itt van a futas lenyege, meg minden ilyen kalande. Kezembe kerult egy kek tura naplo, megerintett, mert annak idejen edesapam engem is vegigvitt ezen az uton, ezt a mostanit egy fiatal lany irta, es megdobbentoen hasonlo dolgokat irt le, mint amit eddig en. Neki a kek tura volt az, ami nekem a futas, igaz o sokkal fiatalabb, de meg igy is latszik, hogy az o turazasa meg az en futasom lenyegeben ugyanarrol szol, el is hataroztam, hogy par szemelvenyt a konyvebol felrakok a futoblogom egyik neki dedikalt oldalara. Allandoan azt erzem, hogy a emberek millio ezer kulso, toluk fuggetlen dologgal foglalkoznak, de semmi kulturaja sincs annak, hogy maguk fejlodjenek, es igy az egesz eletuk szelmalom harcca valik, meg kulonbozo bunosok megjeloleseve, mikozben veluk magukkal semmi lenyeges nem tortenik. Ez nagyon nagy aranyvesztes, talentumok oruletes elvesztegetese. Van egy beteg bolygonk, szinte mindenki beteg rajta, szinte nincs egy egeszseges reakcio, es akkor jon valaki, es ramutat egy masik valakire, hogy miatta van. Ez borzalmas!

-----------------------------------

Attol, hogy Neked nincs annyi konzpenzed meg hatalmi poziciod mint masoknak, a Te emberi felelosseged mondjuk az orszag vagy a vilag sorsaert meg pontosan ugyanakkora mint akarmelyik politikusnak. Ha az a kozeg, amelyikben Orban felnott, egy tiszta szellemi kozeg lett volna, es az o hatalomra kerulese tenyleg csak egy fatalis veletlen folytan kovetkezett volna be, akkor talan lehetne agaskodni, de errol szo sincs. Lehet szornyulkodni azon is, hogy hanyan tajekozatlanok es megvezetettek, illetve felnek azoktol a menekultektol is, akik kozul meg egyet sem lattak, de az o lelkiallapotuknak is van elozmenye, raadasul nayon osszetett es elegge partsemleges az az elozmeny ha mindent belekalkulalsz a gondolatmenetedbe, akkor a zsennyeiekről sem csak az fog kiderulni, hogy a kek plakatok zavartak meg a fejuket. 2007-es kozvelemenykutatasokban (meg egyetlen szir menekült sem volt a kornyeken) 70% korul volt a menekultek akkor meg igen csak elmeleti elutasitottsaga. Biztos emlekszel a pirezekre...

Orban viselkedese mutat sok gazember vonast, alairom, de azt nem, hogy az esetet ennyire ki kene emeleni a gazembersegek kozul. Inkabb azon kene gondolkodni, hogy mitol vannak azok a magas labdak, amelyeket o lehet, hogy tenyleg pillango konnyedseggel tud megjatszani. Ha minden rendben lenne, ha vilagossag lenne a fejekben, mondjuk altalunk, a mi jobb, erettebb gondolkodasunk es a mi vilagosabb es egyertelmubb megnyilatkozasaink reven is, akkor kevesebb magas labda lenne, es kevesebb ter a zavarkeltesre. Sokkal kevesebbet foglalkozz az Orbanra mutogatassal, es sokkal tobbet azzal, hogy a kornyezeted hogyan lehetne tisztabb, ertobb, erettebb szellemisegu, vilagosabban gondolkodobb osszessegeben pedig szeretobb emberek kozossege. Ez persze durva nehez, mert ehhez nem a koszt kell elmaszatolni az asztalon, hanem le kell menni a pokol fenekere is, es rajonni, hogy honnan van a kosz, es szembesulni azzal, hogy tolunk magunktol is igen nagy reszben. Nagyon kellemetlen, belatom, de ennek legalabb van ertelme! Nem azert beszelek igy, mert at akarok lepni a napi aktualitasokon, hanem azert, mert mindenre pontosan annyi erot es figyelmet szeretnek forditani, amennyit az erdemel. Ez a letrend egyik alapkovetelmenye, pl. Jezus is megfogalmazta (A csaszarnak, ami a csaszare, az Istennek, ami az Istene.)

Senki nem bizik abban, hogy a bolygonk tovabbelesehez szukseges eletmodok letre fognak jonni, illetve nagyon kevesen, es azert nem, mert ennek a bizakodásnak egyelore nincs semmi realis alapja. Az, hogy nincs nagy cirkusz megse, nem bizakodas, hanem kozony, illetve az a nem nagyon publikus, de megis milliardok altal kepviselt allaspont, hogy amig en elek, addig talan csak kihuzzuk valahogy, a tobbi meg le van szarva. Es erre meg ra is tesz egy jo nagy lapattal az ertelmes, felelos gondolkodasrol totalisan lenevelo, az erzekeket tokeletesen viszatompito media, amelyben vilagmeretekben zajlanak Orban kek plakatos kampanyanal sok nagysagrenddel nagyobb szeditesek. A medai ugyanis most mindenrol tele szajjal beszel csak azert, hogy arrol, amirol kene, senkinek eszebe se jusson gondolkodnia. Tele van az internet tobb milliard giga-terrabajt huszadlagos jelentosegu informacioval lenyegeben csak azert, hogy az igazan erdekes kerdesek ne keruljenek bele a koztudatba. Totalis megvezetes zajlik ezen a teren, mert a kulcspoziciokat birtoklo elitnek nem erdeke az, hogy tomegek kezdjenek el gondolkodni a kapitalizmus polita jatek voltarol. A kulcspoziciokat birtoklo elitnek most az az erdeke, hogy tomegek oruljenek bele a kapitalizmus nevu pilotajatekba, es higgyek azt, hogy ez az egyetlen realitas, es semmi mas nem is letezhet itt, ezen a Foldon. Ez az az uzenet, amelyet minden letezo formaban sujkolnak belenk kora gyermekkorunk ota. Ha majd ennek a gazemberseget felismered, ha majd hallom a szadbol, hogy Orban tyukszar se ehhez a globalis meretu boduletes atvereshez kepest, akkor el fogom hinni, hogy aranyosan es a problemak valodi sulyanak megfeleloen gondolkozol. Addig nem!

-----------------------------------

1. Kicsit szavakon valo vitatkozasnak tunik, de en meg is mondanam inkabb azt, hogy mindenkinek ugyanannyi a felelossege. Szamtalan ember valt mar nagy kaliberu szellemi szemelyisegge ugy, hogy egy deka hatalma es penze se volt hozza. Nekem ok a peldakepeim. Nem azon kell sirni, hogy mid nincs, hanem eszre kell venni azt, amid van. Aki valoban felelosseget erez, es hajlando is felnoni ahhoz a felelosseghez, annak az eletebe elobb-utobb, illetve pont idoben meg fognak erkezni azok a helyzetek, amelyeken keresztul a felelossegvallalasa megmutatkozhat.

2. Igen, undorito a masikban levo felelembol hatalmi toket kovacsolni, bar azt nem tudom, hogy mennyire vegytisztan zajlik ez, de nem banom, tegyuk fel, hogy pont errol van szo. Ket dolgot viszont akkor is mindenkeppen es azonnal hozzatennek, mert azok nelkul nagyon aranytalan minden ide kapcsolodo megallapitas:

2/A. Orbannal azert nem szabad sokat foglalkozni, mert nem o a problema, o csak egy jelenseg, amelyik a problemabol kinott, vagyis a vele valo foglalkozas egyreszt elfedi a lenyeget (ezt mar ezerszer mondtam), masreszt abbol, hogy foglalkozunk vele a legtobbet eppen o maga fog profitalni, olyan ez, mint a parlagfu, minel tobbet kaszaljak, annal jobban no. Eklatans pelda ra, hogy ezen a nepszavazason meg az igen is neki kedvez, ami nonszensz, de igaz.

2/B. A menekult valsagon nem Orban Viktor meg Magyarorszag verzett el, hanem az egesz Europa. Emberileg pedig Viktorunkenal ketszer nagyobb gazemberseg volt az, amit tobb tucat unios politikus csinalt, hogy titokban szurkolt a kerites epitesunknek, nyilvanosan pedig fikaztak minket ezerrel. Ez legalabb ketszer annyira undorito volt, mint az, amit Viktor muvelt, illetve muvel.

Egyebkent meg latom, hogy mekkora a baj, Dorka baratjan keresztul peldaul Nemetorszagra is eleg jo ralatasom van. Nagy baj, igen, durva nagy, de nem csak nalunk. Es menteni is kell, de esszel es megalapozottan, nem ugy, hogy megyunk neki a falnak vakon, uvoltve. Legyetek azért okosak, mint a kigyok, es szelidek, mint a galambok... Az Evangeliumban minden benne van.

3. A nem-novekedok koze nem akarok beallni, nem azert kuldtem a cikket. A gazdasagrol meggyozodesem, hogy a torzulasai az ember belso torzulasait tukrozi vissza, melynek felszamolasa nem a kozgazdaszokra es a filozofusok szakmai belugye, hanem minden ember letfeladata. Amig az ember nem valtozik meg, addig minden egyeb akcio csak kozmetikazas, puder a sebre. Azert irtam ma delelott, hogy mindenki annyit valtoztat a vilagon, amennyit maga hajlando lesz valtozni erte Ennek a klubnak nem az az erteke, hogy naluk van a tuti, hanem az, hogy tenyleg provokalni akarnak, vagyis felkavarni az allovizet. A felkavarodo vizben pedig neha gyogyulasok is lezajlanak, errol is van egy vers az Evangeliumban.

4. Ahogy a menekultekkel szembeni averziot nem Orban teremtette, ugy az elfogult nyugati media lete sem putyini meg erdogani agyszulemeny. Mind a ketto letezik, ezek azok a magas labdak, amelyekrol az elobb is irtam. Ha nem lennenek nem lehetne oket lecsapni. A diktatoroknak nem az a bunuk, hogy ezeket a dolgokat vizionaljak (arra ugyanis nincs szukseg), hanem az, hogy jatszanak veluk. A kozvelemenyformalasnak nagyon jol kidolgozott eszkoztara van es azokkal az eszkozokkel a legkulonbozobb erdekcsoportok profi modon elnek is. Paradox modon minel demokratikusabb egy orszag papiron, annal jobban be vannak izzitva ezek a csatornak. Az egyik kedvencem a holywoodi film biznisz, mert ott minden allami megrendelesre tortenik. Helyesebben, akik eldontik, hogy mibol legyen film, es mibol ne, azoknak az allasa es a karrierje azon mulik, hogy mennyire egyuttmukodoek a mindenkori hatalommal. Meg azt mondom, hogy egy diktaturaban viszonylag tiszta a kep, ott legalabb latszik azonnal, hogy mi zajlik, hisz ki van plakatolva keken. Viszont Amerikaban peldaul legalabb olyan hatekonysaggal zajlik a nephulyites, mint itthon csak sokkal kifinomultabb modokon, meg tobb penz felhasznalasaval, de hat az a legkevesebb, mert a befektetett toke, illetve a sokszorosa is visszajon egy pillanat alatt.

Ezeket a dolgokat azert irom le, mert soha sem az volt a bajom a leveleiddel, meg egyaltalan senki leveleivel sem, hogy hazugsagokat allitanak, hanem az, hogy az azokban szereplo igazsagok olyan aranytalan kiemeleseket es tulhangsulyokat kapnak, hogy attol tenyleg kesz atveres show-va valtoznak minden igazsagtartalmuk ellenere is. Igazsagokat kimondani nem nagy vicc, mindenki kepes ra, igazsagokat jol sulyozni, jo aranyrendszerbe hozni viszont muveszet. Nyilvan en sem vagyok kepes ra, de neha azert van olyan erzesem, hogy itt-ott kicsit elorebb jarok Nalad. Nem mindenhol es nem mindig, de egyelore nem tartozol azok koze a barataim koze, akikrol rogton az arnyalt es kiegyensulyozott gondolkodasuk jutna az eszembe. Nem bantalak, en is kezdo vagyok, en is keresem az erokozeppontokat, de azt szeretnem tudatositani, hogy az igazsag mennyire osszetett es sokarcu, es azt is, hogy ezt muszaj tudomasul venni, mert enelkul a tudas nelkul nem leszunk felnott emberek soha, nem lesz jo kapcsolatunk a sajat letunkkel, a sajat lelkunkkel, a sajat szemelyisegunkkel sem, es nem fogunk szeretni senkit se igazan.

Az utolsó mosoly

A klímaváltozás áldozata lett (link)

Hát igen! Az év elején küldözgetünk egymásnak egy kis powerpoint file-t, cuki jegesmedvék pózoltak a képeken, az általuk bemutatott hangulati elemek az újévi jókívánságaink kísérői voltak. Már akkor mondtam, hogy ez nagyon szomorú, mert ezek a cuki jegesmedvék, vagy ha nem pont ők, akkor egyes társaik hamarosan el fognak pusztulni, ugyanis a globális felmelegedéssel kapcsolatos környezeti változásokat például a jegesmedvék viselik el nagyon nehezen. Vagyis előáll az a legalábbis groteszknek mondható helyzet, hogy egyfelől örvendezünk, hogy milyen aranyosak ezek a fehér macik, másfelől világosan tudjuk, hogy nem leszünk képesek megmenteni őket, sőt a jegesmedve nevű fajt sem a kipusztulástól.

Illetve az a nagy kérdés: hogy valóban tudjuk-e? Vagy nem tudjuk? Vagy tudjuk, csak nem akarjuk tudomásul venni mégse? Vagy azt gondoljuk, hogy majd csak lesz valahogy, mert úgy még nem volt, hogy ne lett volna sehogy. Hát, pont olyan még tényleg nem volt, de a közelében már elég sokszor jártunk, és azért az is eléggé letepert minket. Félelmetes védekező mechanizmusok vannak bennünk, amelyek valószínűleg szorosan összefüggnek a fajfenntartás követelményével. Úgy nehéz gyereket nevelni, hogy az embert közben egy küszöbön álló világméretű összeomlás gondolata foglalkoztatja nagy súllyal, így aztán inkább elfordul ezektől a nagyobb léptékű realitásoktól, és úgy tesz mintha azok nem is léteznének. Menekülttáborokban is születnek gyerekek a semmire, a legnagyobb szörnyűségek közepette is felüti a fejét a megmagyarázhatatlan, azt is mondhatnám, hogy semmilyen logikát vagy levezetést nem tisztelő életösztön, ez az egész olyan, mintha az életösztönünk próbálna kitakarni bizonyos látásokat a szemünk elől csak azért, hogy legalább holnap legyen még valaki, ha már a holnaputánról ezt már nem tudjuk biztosra állítani. Az élet tehát nyomul, azt is mondhatnám, hogy erőszakosan, durván védi magát, vagy legalábbis a rövid távú céljait, annyira, hogy azért még hosszabb távú jövőjétől is eltekint sokszor.

A rövid távú cél mindig materiális, a hosszabb távú cél mindig szellemi, illetve minél hosszabb távra tervez valaki, annál szellemibb lesz az általa használt közelítés. A két sík között nincs alá- vagy fölérendeltség, de feszültség van, nem is kevés, viszont egyensúlynak is lennie kéne, de az mára teljesen kitörlődött, még az igényéből sem maradt meg egy morzsa sem, sőt még azt sem tudjuk, hogy mit jelent egyáltalán az egyensúly szó. A rövid távú cél a túlélés, a zsákmány elejtése, hogy legyen holnap. A hosszú távú cél a közösség rendje, hogy legyen jövő. A rövid távú cél a vadász és a szakács felelőssége, a hosszú távú célt leginkább a nép véneinek, a sámánoknak, a varázslóknak kell a szemük előtt tartaniuk. Az elsőért dolgozunk látástól mikulásig, a másikra nem is gondolunk, illetve aki gondol rá, azt legalábbis hibbantnak tartjuk. Vannak vadászaink és szakácsaink, de nincsenek szellemi embereink, akik kapcsolatot tartanának a világ szellemi valóságával (mert akiknek az utóbbi lenne a dolguk, azok is csak vadásznak). A két síkból az egyik jelen van, sőt olyan dominanciával van jelen, hogy az szédület, a másik viszont réges-rég elsorvadt, írmagját sem találjuk már. A két sík között feszültség van, de attól még, sőt pont attól ennek a két síknak együtt kéne működnie mégis, mi több, mindannyiunk tudatában jelen kéne lennie mind a két pólusnak, és mindannyiunknak személyesen is abban az erőtérben kéne élnünk, amelyet ez a polaritás kifeszít. Nem tesszük, és így aztán tényleg nem tudom megmondani, hogy mi lesz a jegesmedvékkel, sőt sok egyéb állatfaj és növényfaj sorsa is rendkívül bizonytalanná válik szép lassan, illetve még azt sem tudom, hogy ember meddig fog élni a Földön. A rövid távú céljaink kimaszkolják az összes többit, a mában élünk, persze totálisan félreértve a Carpe Diem szót, mert az a ma nekünk nem egy élő valóság, nem egy árnyalt, összetett, végtelenül sokszínű gazdagság, hanem csak egy néhány irányra lekorlátozott, lecsupaszított virtualitás, melynek az élet mában megmutatkozó teljességéhez semmi köze sincs. Ha ezt így folytatjuk, tényleg egyre groteszkebb dolgokat fogunk művelni, egyre groteszkebb újévi kívánságokat fogunk küldözgetni egymásnak, szépen egymás képébe fogunk mosolyogni, miközben valahol mindannyian tudni fogjuk, de bevallani mégsem merjük majd, hogy az a mosoly halott, mert egy kihaló faj egyik utolsó mosolya lesz.