Női egyenjogúság

A női egyenjogúság egy beteg férfitársadalom kóros agyszüleménye, egy olyan férfi közösségé, mely férfiasságának tudatát nem csak rég elvesztette, de az annak visszaszerzéséhez szükséges szellemi fejlődésről és harcról is teljes egészében lemondott, és az így létrejövő hiányt próbálja betömni egy olyan pótlékkal, amelynek nemcsak semmi köze sincs a probléma valódi gyökeréhez, hanem még egy teljesen hamis arányrendszert is szuggerál, és ezáltal a férfiakban és a nőkben egyformán ködösíti, elhomályosítja azt a vizualitást, amelyben nemiségük valódi tartalma megjelenhetne. Tipikusan az a fajta felületi kezelés ez, mely a betegséget nem meggyógyítja hanem konzerválja sőt súlyosbítja. Mint az élet annyi más területén, itt sem az a dolgunk, hogy egy félmegoldás kihirdetésével megszabadítsuk magunkat bizonyos kellemetlen érzésektől, hanem az, hogy töretlenül és a végsőkig is elmenve küzdjünk személyiségünk minden adottságának feltárásáért, és azok megdolgoztatásáért. Töretlenül küzdjünk a férfi és a női pólus által kifeszített erőtér belső dinamikájának megértéséért, és azért, hogy mindnyájan a nemi szerepünknek megfelelő helyet találjuk meg ebben az erőtérben. Én elhiszem, hogy ennek a problémának vannak olyan összetevői, amelyek a gyors gyógyíthatóság lehetőségével csábítanak, de  mégis azt mondom, hogy ne hagyjunk magunkat meggyőzni hamis arányokról, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, és egy huszadik következménynek ne tulajdonítsunk olyan súlyt és olyan jelentőséget, mintha az a kiváltó ok lenne. Kedves Férfitársaim! Merjünk leszállni kedveseinkért a pokol fenekére is, saját poklunk, saját férfiatlanságunk, saját meneküléseink minden bugyrát járjuk be, és szembesüljünk ott magunkkal, hogy falainkon átégve váljunk méltóvá a hercegnő kezére, aki tőlünk nem vár egyenjogúságot, mert azzal semmire se megy, viszont vár egy világos szándékot, vár egy létrendben gyökerező megtartó erőt, vár egy olyan embert, aki vállalja szakadékos belső útjainak végigjárását is érte, vár egy olyan embert, akire fel tud nézni, és akivel ezáltal folyamatosan mélyülő szívszerelemben tud élni, miközben mind a ketten inspirálják egymást önmaguk és egymás mind teljesebb emberi megvalósulására. A nő nem egy összemosó, ellaposító feszültséget, izzást kioltó jogorvoslatot vár, és nem olyan tutyi mutyi alakokat, akik vásári mutatványokkal takarják el személyiségük éretlenségeit, nincs olyan nő, akinek ez a vágy lenne a szíve mélyén. A nő egy hőst vár, aki mindent meg akar látni, mindent ki akar várni, mindent meg akar mozdítani magában, és azáltal benne is, egy hőst akinek múzsája, kibontakoztató társa lehet, egy hőst, akit érdemesnek találhat arra, hogy az életét adja érte. Ez minden férfi női viszony alapja, a legegyszerűbb egymásra nézésben is ez a főmotívum, és nem az egyenjogúság, mely csupán a nemiségben rejlő titkok és mélységek szégyenletes profanizálása, a nemiség által felhevített energiamezők kioltása, a nemiséggel érkező üzenetek tartalmának megcsonkítása sőt kiherélése.