Tudnom kell

Fülledt, sárga köd borít be minket,
Az adatfelhő szinte ránk szakad ma,
Ó, bárcsak minden tett, minden gondolat
S minden kimondott szó találkozásból fakadna!

Nem sejtjük, hogy kik nyüzsögnek a díszletek mögött,
Lehet, hogy egyszer meglepetések fognak érni,
Beszűkült tudatú kisnemesek mulatnak,
De lehet, hogy ők fognak minket elkísérni

A csatornákat most víz torlaszolja el,
Pár forrás buzog, de száraz sok meder,
A Földön 6 milliárd ember szomjazik,
Miközben kétszázmillió vedel

A kontinensek megművelése nagy kihívás,
Jelentős része Rád vár, akárhogy is nézem,
Hogy közben Neked ki fog enni adni?
Emiatt ne aggódj - intézem!

Hajók készülődnek a sziklafal alatt,
Vitorlacsattogástól hangos a tenger öble,
Tudnom kell, hogy nem félsz-e a változástól,
Tudnom kell, hogy képes leszel-e többre...

Azért van

A legfontosabb a saját tudati áthangolódásunk, az érzékennyé válásunk. Mert évtizedeken, évszázadokon keresztül tartottuk magunkat távol egy csomó problémától teljesen indokolatlanul tulajdonképpen - mondván, hogy nem a mi dolgunk, pedig ki másé lett volna - és e viselkedésünk folyományaként a problémáink lassan kezdik elérni a kilincset. Talán magamon tapasztalom a legjobban, hogy mennyire nem hatják át az életemet olyan nagyon fontos szempontok, amelyek sok más ember életében markánsan jelen vannak, illetve mennyire távoli tőlem minden, ami nem szűk életterem jellemzőiből következik. Egyre világosabban érzem, hogy így nem lehet élni. Tudomásul kell vennem, hogy az életemben minden azért van, a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig, hogy alakítson, tudatilag formáljon, neveljen, érzékenyítsen, hogy lássak meg mást is, nem csak azt, amit eddig láttam, hogy értsek meg olyan embereket, akiket ma még nem értek, minden-minden, az összes helyzet, az utolsó szög beveréséig az összes teendő azért van, hogy megerősödjek, letisztuljak egy személyes szolgálatban, és fejlődésem része lehessen a világ mindenen átívelő, egyetlen és mindent átfogó kibontakozásának.

Zikavírus

Zikavírus (link)

Nem vagyok szakember, és nem tudom megállapítani, hogy összességében hány trópusi betegség megfékezésében szerzett az emberiség elévülhetetlen érdemeket, valószínűleg nem kevés ilyen van. Bizonyára vannak olyan területek, ahová ma biztonságosabb utazni, mint mondjuk száz vagy kétszáz éve, én is elég nyugodt szívvel engedtem el a lányomat Thaiföldre tavaly például...

Viszont nekem az olyan cikkekből, mint a fenti, nagyon hiányzik néhány triviális összefüggés említése, mert azok nélkül nem teljes a kép. Azokon a területeken, ahol egy virulens trópusi bioszféra találkozik a modern gazdaság számtalan - nem is igazán csillapított - környezeti hatásával, az élővilág eredendő mikroegyensúlyainak ezrei borulnak fel, és adnak tág teret különböző korábban nem létezett dominanciáknak, illetve olyan mutációknak, amelyek eddig a természet önszabályzó folyamatainak hatékonysága miatt nem létezhettek. Fogalmunk sincs arról, hogy az így létrejövő boszorkánykonyha mit fog kifőzni nekünk, de abban elég biztosak lehetünk, hogy nem lesz benne sok köszönet. Ha reálisan, vagyis ebből a szempontból szemléljük a zikavírus áldatlan felbukkanását, illetve az általa ártatlan emberek tömegeinek okozott bajt, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy semmi meglepő nem történt, illetve pont az történt, amire számítani is lehetett. Persze, erre nagyon könnyű legyinteni, mondván, hogy: ugyan, hol itt a kapcsolat?! Mert a kapcsolat tényleg kibogozhatatlan, hisz környezetünk belső, rejtett összefüggéseinek néhány százalékával sem vagyunk igazán tisztában, viszont attól, hogy kibogozhatatlan, még létezhet, illetve én azt gondolom, hogy létezik is, sőt az ellentétes feltételezést tekintem légből kapottnak, ideologikusnak, elterelőnek, más szóval hazugnak. Nyilván nem arról van szó, hogy csukjuk be a boltot, és másszunk vissza a fára. Viszont legyünk tudatában annak, hogy ez a szép új világ még nem annyira szép, mint amilyen szép lehetne. Ha a szörnyülködő, sápítozó, vagyis jól eladható index-es cikkek végén legalább egy utalás erejéig megvillanna az ember-természet viszony harmonikusnak már/még távolról sem mondható jellegéről, illetve civilizációnk azon kockázatairól, amelyeket még mindig messze nem súlyuknak megfelelően kezelünk, az jó irányba vinné el az olvasók gondolkodását. Egy érettebb, mélyebb értés, egy érzékenység, egy óvatosság kezdene kialakulni így sokak tudatában, mely biztonságosabb, figyelmesebb, felelősebb döntések meghozatalára sarkalhatna minket, és a valóságosabb elköteleződésekre a jövőért, és azért a bolygóért, amelyet gyermekeink fognak örökölni tőlünk.

Kettő százalék

A magyar elit megkongatta (link)

Kettő százalék, de az is több, mint a nulla. Viszont ha már mindenképpen szólamokat kell pufogtatni, akkor nem

•  jólét
• piac
• Európa

 hanem

•  visszafogottabb, kevésbé pazarló, ésszerűbb fogyasztás
• környezet-, lélek- és személyiségkímélőbb életterek létrehozása
• tudatosság, emberség
• nyitottság, minden ember eredendő összetartozásának meglátására, felfedezésére való érzékenység...

A saját egészünkre való törekvés folyamata

Az ember léte nem más, mint a saját egészére való törekvés folyamata (írja Gonda-Illés), életünk minősége tehát nem azon dől el, hogy mit hozunk létre, és nem is azon, hogy bizonyos mások által felépített rendszerek érték terében hogyan pozicionáljuk magunkat, sőt még csak nem is azon, hogy bizonyos képességeink tekintetében mennyit fejlődünk, hanem azon, hogy mennyire erős bennünk, illetve inkább azt mondhatnám, hogy mennyire hagyjuk lobogni magunkban azt a vágyat, amely a "Ki is vagyok én?" kérdés megválaszolására törekszik, munkál bennünk megszületésünktől a halálunk órájáig. Bármennyire is meglepő, ezt a kérdést nem nagyon szeretjük feltenni, mert az legtöbbször nehéz, csak fájdalmak árán bejárható területek felé irányítja a figyelmünket, sőt számtalan köztünk és a környezetünk között feszülő konfliktust exponál, hisz mi magunk biztosan másmilyenek vagyunk, mint az a vetített ál-lény, akivé a környezetünk akar szuggerálni minket. Életünk első felében ez a kérdés könnyebben és természetesebben hagyható figyelmen kívül, hisz az inkább szól az anyagi fejlődésről, illetve az anyagival szorosabb kapcsolatban álló külső szellemi síkokon való mozgásról, viszont ahogy időnk múlik, fokozatosan kerül előtérbe a mélyebbre menés, a saját létünkbe való megmerítkezés, úgy is mondhatnám, hogy a keresztség követelménye. Persze, ettől a fent említett konfliktusok csak erősödni fognak, de az egyáltalán nem baj, mert nagy részben pont az azokból fakadó fájdalmak elszenvedése érzékenyít minket saját lényünk belső valóságának mind jobb, mind teljesebb megértésére. Gyakran hangzik el a vád, hogy aki ezen az úton halad, az elszakad a realitásoktól, és nem tesz kézzelfoghatót embertársaiért. Azt gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb hazugság, amely a földön létezhet. Senki sem tehet többet annál, mint hogy személyes kibontakozásával részt vállal a lét kibontakozásában, mely a idők kezdetétől az idők végezetéig ível. Aki ezt vállalja, nem sokat fog tenni, hanem pontosan azt fogja tenni, amiért megszületett, vagyis a létező legtöbbet fogja adni a mindenféle pótcselekvések helyett. Aki erre a legtöbbre azt mondja, hogy kevés, az - talán tudatlanul, de - eléggé nem elítélhető módon kábít és elterel, saját gyengesége és rendezetlensége miatt igyekszik a másikat is kizökkenteni haladásának, fejlődésének létező legtermészetesebb folyamatából.

A kulcsmondat

A tegnapi videó kulcsmondata: Akkor éljük helyesen az életünket, ha az időnket az egyéniségünknek megfelelően éljük meg.

Egy boldog ásványgyűjtő

Nem kevés bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki a őt körülvevő közeg szuggesztiót felismerje, és útja egy adott pontján tudatosan vállaljon egy azokkal sok tekintetben ellentétes, de a személyes megvalósulás szempontjából előrébb való életet. Az alábbi link által meghivatkozott történetben valószínűleg egy ilyen bátor döntés született.

Egy boldog ásványgyűjtő (link)

Az alapvetés változása

Az az alapvetés, hogy mi itt Európában biztonságban vagyunk, mert felépítettünk valamit, ami a többi országok/földrészek bajaitól függetlenül is működik, és a Föld nevű bolygó más tájain lezajló történések nincsenek hatással az életünkre, egyre kevésbé lesz tartható, illetve egyre inkább látszani fog ennek a felfogásnak a gyenge lábon való állása. Egyre világosabb lesz az emberek globális egymásra utaltsága, egyre többször fogunk szembesülni azzal, hogy nem lehet elbújni sehova semmi és senki elől, egyre érezhetőbb lesz, hogy nem lehet büntetlenül belegázolni sem a természeti környezetbe, sem az abban élő emberek lelkivilágának érzékenységeibe, még akkor sem, ha a belegázolások következményeit mi magunk csak a sokadik körben szenvedjük el, egyre plasztikusabban be fog mutatkozni az a felismerés, hogy amíg valahol háború van, addig háború van mindenütt, és mindezekkel párhuzamosan egyre jobban meg fogjuk érteni, hogy miközben napi tevékenységeink nagyobb részét még mindig a minket körülvevő szűkebb közeg jól ismert működési módjaihoz kell illesztenünk, szellemi útkereséseinkből nem lesznek kihagyhatóak azok a szempontok, amelyek szélesebb horizontok, tágasabb gondolkodások felé vezetik a jövő emberét.

Mitől válik valami értékessé?

Nincs olyan emberi érték, amely ne került volna könnybe és vérbe, mondja Anatole France. Ha egy dolog nem úgy jön létre, hogy azért valaki szívet tépő áldozatot hoz, ha egy dolog nem úgy születik meg, hogy valaki azért meghaladja magában egy belső tehetetlenségét, ha az alkotás nem az alkotó növekedésének, belső fejlődésének fogható eredménye, ha nincs mögötte személyes átalakulás, keserves, fájdalmas lemondás, meghalás, akkor nem érték keletkezik, hanem csak egy bóvli, mely alkalmatlan arra, hogy azon keresztül bárki bármi lényegeset is üzenjen. Az ilyen olcsó, valódi erőfeszítés nélkül létrejött dolognak ugyanis semmilyen vivő, lendítő, inspiratív tartalma sincs.

Kívül a "művön" (levélrészlet)

Kívül a művön

A jövő nem a jelen, a kerteket újra kell ásni, nem lehet azokat a közelítéseket alkalmaznunk ma is, amelyeket eddig használtunk. Újra kell gondolni létünk alapkérdéseit, újra kell gondolni a súlyainkat, és többek között újra kell gondolnunk a műalkotásainkhoz való viszonyainkat is. Nem új dolog ez, évek óta próbálom mondani Neked, az utóbbi időkben is nagyon sokat írtam erről. Ezért beszélek új esztétikáról, ezért beszélek az értékskálák relativitásáról, ezért mondom, hogy a feladatunk nem a régi életképtelensége miatti hisztizés, hanem az új, az életképes megtalálása. Az új bor új tömlőbe való! Ugyanaz, mint az új típusú demokrácia, amelyről pár napja írtál, csak még több. Beszélgetni kell, fel kell vetni kérdéseket, és meghallgatni mindenkit. MINDENKIT! Nem csak a művelt elitet, hanem a legutolsó, legnyomorultabb büdös hajléktalant is, mert ő is ember, és lehet, hogy ő fog engem megmenteni holnap, amikor már mindenki más lemondott rólam. Erről beszélgessetek, ezt vessétek fel. Ne a középső ujjaitokat emelgessétek, mert azzal nem csináltok semmit. Műhely legyen, valódi szellemi kertásás, nyitott, bátor elrugaszkodás, az új akarása! Menjetek, menjetek, csináljátok, de ne akadjatok meg a 2%-nál, cincáljátok szét egymást, legyen valami, szülessen valami új, valami olyan, amire éhezik a világ, csak még nem meri kimondani, mert még nem jutott el odáig, hogy az éhségéről beszélni merjen. Mindenkiben ott van a vágy a többre, de senki nem mer beszélni róla. Mindenki a szólamokat pufogtatja, és senki nem meri észrevenni, hogy a király pillanatnyilag meztelen. Ha valamit akartok csinálni, a vágyaitokról beszélgessetek, a legmélyebb vágyaitokról, keressétek meg azokat, hozzátok fel a szívetek mélyéről, és játsszátok el egymásnak és nekünk. Kell, várjuk Tőletek!

Pont az a baj... (levélrészlet)

Pont az a baj, hogy minden fejlődik, csak az ember nem, sőt az általános és egyre gyorsuló pörgésben szép lassan érthetetlenné válik, és ezért elveszik az ember saját fejlődéséről szóló követelmény. Amely egyébként világos mint a nap, illetve az lehetne, illetve annak kéne lennie. Helyette lesz egy elszabadult burjánzás, egy elképesztően gyors, viszont ugyanakkor rettenetesen egyoldalú növekedés, amely viszont minden emberséget bedarál, minden emberi érzékenységet kiírt maga körül. Pont ez a baj, pont erre a bajra keresem a jó választ egyre tudatosabban...

Az élet üzenete

Az életnek az ember kibontakozásáról, az ember emberré válásáról kéne szólnia. Ám néha úgy tűnik mégis, mintha arról szólna a legkevésbé...

Pólusok

Aki nem akar szomorkodni, az nem akar örülni sem. Mert vagy két pólus van, vagy nincs egy se. Jézus például tudta ezt...

Veronika kendőt nyújt

Édesapám rengeteget szenvedett, mert így vagy úgy, de végül is állandóan egyedül érezte magát legsúlyosabb gondjaival, legnagyobb feladatai végzése közben. Minden valamirevaló férfi megjárja ezt a poklot, ez minden férfi életének természetes része. Az asszonyok fájdalma pedig az, hogy oda nem tudnak a férfiakkal menni. Viszont tudnak kendőt nyújtani mint Veronika Jézusnak, és a jutalom sem marad el érte. Nem biztos, hogy tényleg így történt, de lehet hogy igen, mert a férfiasság és a nőiesség mélységes nagy titka nagyon ritkán tárul fel olyan egyértelműen és olyan tisztán, mint ebben a jelenetben. A világ legfájdalmasabb polaritása ez, amely - a közhiedelemmel ellentétben - nem azért van, hogy bárki is megnyugodjék benne. A világ legfájdalmasabb találkozása ez, mert csak egy percig tart, és aztán menni kell tovább fel a hegyre, a kereszttel a hátunkon, vagy maradni kell a hegy alatt, a kereszt nélkül, de ugyanolyan rendű áldozatot hozva. A világ legfájdalmasabb találkozása ez, de hallatlan nagy szükség van rá. Nem oldja meg az ember magányát, de mégis hagy valamit maga után. Egy lenyomatot, egy képet arról, hogy kik is vagyunk mi tulajdonképpen. A kendőn? Nem. Bennünk.

Újra kéne gondolni

Újra kéne gondolni pár dolgot,
Hiszen eddig még csak menekültem,
Etettem, itattam, ápoltam magam,
Nekem is van egy menekültem

Jöttem egy másik országból,
Európába, ahol tárt karokkal vártak,
S utána azonnal megkérdezték:
Mért nem vagy te párttag?

Én mindenkit egyformán szeretek, feleltem,
De leintettek: olyan nincs, az csak lila köd, hanta,
A komoly zenészek csak komoly zenét játszanak,
A hegedűd vonóján nincsen gyanta

Van kis házam, van kis kuckóm,
Viszont megfizettem érte drágán,
Álmomban fa lennék, égig érő,
S madárdal minden ágán

A brüsszeli merénylet után

Ezt a merényletet magunknak is köszönhetjük,
Mert az ISIS-t nagyrészt pont mi hoztuk létre
Azokból az emberekből, akiknek nagyon fáj
Egy kapzsi, olajfüggő szép új világ gyalázata,
És kínjukban eljutottak már a legsötétebb ködig

A törvény nem mechanizmus, nem gazdasági trükk,
Nem folyomány holmi ügyrendi konvencióval szentesítve,
A törvény az, hogy minden embert szeretni, ölelni, félteni kell,
Az összes többi csak ideig-óráig tartó pótcselekvés,
Mely már középtávon se működik

A szigorú követelmények

A szigorú követelmények megölik a lelket,
Mérnöki pontossággal nem lehet újjászületni,
Röppálya számításhoz talán szükség van komputerre,
Ám anélkül is lehet pár nagyon valóságos bukfencet vetni

A szigorú követelmények megölik a lelket,
A mosoly az arcodon valóságosabb, mint egy képlet,
A szellemi fejlődés mostanra szinte becsődölt,
Egy tömegcikkeket előállító gép lett.

Nem értjük egymást?

7 milliárd mini univerzum,
7 milliárd külön bejáratú igazság
Mindegyik előtt valaki valamit árul

Kétségbeejtő, hogy mennyire nem értjük egymást,
Vajon képesek leszünk-e egymáson segíteni,
Ha majd mind a hétmilliárd kör bezárul?

Ha legalább nekünk, kettőnknek
Lenne egy valódi részhalmazunk,
Az valakit talán már boldoggá tenne

A lét vonaglik, csapkod, sóhajt, tágul,
Mint egy felszállni majdnem kész léghajó,
Mersz-e vele tágulni, vele repülni benne?

A jó tanító

Vannak értékek, sokat ölelő eszmék,
A lét teljességét sejtető alkotások,
Azokkal mindig mély nyomot hagyunk

De a jó tanító óvatos, és súlyoz,
Tudja, hogy sokszor a kevesebb a több,
Tudja, hogy először mindenki azt érti meg,
Ami az ő saját növekedésének része...

Segíts nekünk, hogy azok lehessünk,
Akik valójában vagyunk!

Összeérnek?

Mikor fognak összeérni a különböző fejlődések?
Vagy megmarad mindegyik magában, mint bűvészmutatvány,
És vele a rossz érzés, hogy valaki valahol csúsztat?
Azt értem, hogy jó lapok vannak a kezedben,
De egy kicsit mégis nyugtalan vagyok:
Valamennyit Te magad húztad?

Mikor fognak összeérni a különböző fejlődések?
Soha, és nem lesz más, csak az ionizált közegben
Hasító villámok robbanó feszültsége?
A Földet gyúlékony anyagból készítették?
Nem tudom, de nem akarom kipróbálni, hogy ég-e...

Szexuális zaklatás után

Az előző bejegyzésben szereplő két mondat lavinát indított el. Következzék néhány levélrészlet, valamennyi az én tollamból, mert másét nem osztom meg soha a blogon:

Mit lehetett volna csinálni? Szeretni és megbocsájtani és elfelejteni, és megmagyarázni neki, hogy ő is elfelejtheti nyugodtan. Ha ezt a közössége elmagyarázná neki, akkor el is felejtené, és lenne még pár boldog éve. És a közösség is boldogabb lenne sokkal....

Létezik olyan, hogy valaki megbánja azt, amit csinált, létezik olyan, hogy a tékozló fiú hazatér, és akkor őt meg kell ünnepelni, és nem leküldeni a pincébe, hogy ott senyvedjen, amíg meg nem hal. Ki fogja ezt megmondani a világnak, ha nem a keresztények? Hol van itt Jézus? Minek akkor iskola? Minek akkor keresztény iskola? Nem veszi észre senki, hogy ezek milyen égbekiáltó torzulások? Ha ilyen terheket viszünk magunkkal, akkor persze, hogy nem fog működni semmi, akkor persze, hogy belefulladunk a saját tehetetlenségünkbe...

Van olyan, hogy valaki meggyógyul. Kleptomániás, szadista, pedofil, leprás, gyilkos, bárki. Mert a személyiség nem egy befejezett, lezárt, bebetonozott adottság. Azt nem mondom, hogy könnyen, de ha az illetőt szeretik, és áldozatot hoznak érte, akkor előfordulhat. És aki maga is lép a saját gyógyulása felé, az meg pláne! Ha ezt már a keresztények sem hiszik, akkor ki fogja bemutatni? Hiszen ez az evangélium, hiszen Jézus sem csinált semmi mást, csak ezt mondta el minden lehetséges módon!

Nem a bencésekről szól ez meg nem is rólam vagy Rólad. Azokról az ellentmondásokról szól, amelyeket mindannyian hordozunk, és amelyek tisztázása felé olyan rettenetesen nehezen mozdulunk el. A hazugságok tengeréről, amelyben a legnagyobb lelki nyugalommal élünk. Mindenki. Anélkül, hogy akár csak sejtésünk lenne arról, hogy valójában mit csinálunk.

Bizonyára ugyanezt tettem volna, mert semmivel sem vagyok jobb náluk. Máshogy alakult az életem, másra lettem érzékeny, de ez nem az én érdemem, és nem is azért írtam, hogy dicsekedjek vele, hanem azért mert észbontó hazugságokban élünk, és ezeket a hazugságokat alig kapiskáljuk. Mindenki játszik egy szerepet, amelyik a keze ügyébe esik, csak azért, hogy ne a saját történetét kelljen eljátszania, mert az utóbbi legalább egy nagyságrenddel nehezebb. Se szeri se száma a hamis identitásoknak, amelyek mögé azért rejtőzünk, hogy a magunkra vonatkozó kérdést ne kelljen feltenni. A legszomorúbb ebben a pannonhalmi történetben is az, hogy a testvérek nem magukat adják, hanem azt a gondolkodást, ami ráépült a közösségükre a funkcionalitásuk fenntartására vonatkozó követelmény miatt. Nem ők az egyetlenek, és biztos nem is a legrosszabbak, ha egy pedofil pap bárhol előkerül, akkor olyan bántó a megbélyegzés, hogy sírva tudnék fakadni. Mert a pedofil pap sem rosszabb ember, csak máshogy beteg, de ez így nem fog lejönni soha, így csak az fog lejönni, hogy van egy nagyon gaz, és van a többi, aki mind tiszta bárány, legalábbis kis híján. Na erre mondom én, hogy köze sincs az evangéliumhoz, meg a valósághoz se És azért nincs mert fontosabb nekünk a szerepünk, mint mi magunk, a mi belső valónk, akiért pedig megszülettünk. Minden vallásnak minden ideológiának minden elméletnek itt van a rákfenéje, segíthet de csak akkor ha nem növi túl a saját telkét, mert ha ezt megteszi, akkor illegitimmé válik, kifordul magából, ha arra használjuk, hogy magunk elől bújunk el velük. Jézus semmi mást nem mondott csak azt, hogy az legyél, aki vagy, aki a Te legmélyebb legszemélyesebb lényed Benned, hogy az életed a hozzá, odavaló fejlődés legyen, és erre jön a vallás a maga földi követelményeivel, és mindent mond arról hogy ki legyél Te, csak azt nem, amit Jézus mondott, és ezen fejre is áll az egész. Nem vagyok jobb senkinél, nem is akarok jobb lenni, de van egy nehéz élethelyzetem, amely hála Istennek komoly kérdésekkel szembesít. És hála Istennek van pár barátom akik szintén. Nem akarom megoldani a bencések problémáját, azt oldják meg ők, de a történetük tanulságát sem akarom elvéteni. A tanulság az, amit az egyik barátomnak is leírtam a héten, hogy a legnagyobb érték mindenki számára az ő személyes léte, az a belső valaki aki egy közegben növekszik, de attól teljesen független és minden másnak annyiban van létjogosultsága, amennyiben annak a belső lénynek a kibontakozását segíti, és amennyiben nem segíti, annyiban ott kell hagyni, bármennyire is fájdalmas az az ott hagyás. Sírok amikor azt látom, hogy emberek formákért élnek, átvett dolgokon vegetálnak, és a kérdést, hogy kik ők, tulajdonképpen fel sem teszik, csak futtatják azokat a programokat, amelyeket az a forma diktál rájuk. Nem szabad, nem szabad ezt csinálni, Jézus nem ezt akarta, Jézus azt akarta, hogy az élet egész ívét tudatosan járjuk be, hogy gyönyörködjünk abban a kibontakozásban, amely rajtunk magunkon megy végbe. És akkor nem lesznek ilyen torzulások, nem lesznek irodaszámra halmozódó pedofilügyi akták, nem lesznek visszatoloncolt, szinte a tengerbe visszalökött vagy sártengerbe fúló menekültek, nem lenne az az abszurditás, hogy egy 250 millió lakosú Európa nem tud mit kezdeni 2-3 millió szerencsétlennel, nem lenne ez a totális bénázás, az a világ szégyene, ami körülöttünk zajlik, nem lenne az ember, főleg a civilizált ember a xxi. század elején a föld mocska és önmaga ellensége...

Nem a bencések ellen írtam én se, hisz semmivel sem rosszabbak nálam. De azt azért látni kell, úgy érzem, hogy egy csomó zártságból képtelenek vagyunk kitörni, amíg nem rendezzük kapcsolatunkat a léttel vagy - ha tetszik - nevezzük úgy, hogy Istennel. A vallással baj van, mert a többség úgy vélekedik, hogy az már valami, hogy valaki vallásos, a vallásos már egy nagy részét letudta, pedig dehogy! Illetve ebből a közelítésből egy teljesen torz gondolkodás adódik. Az igazság az, hogy mindenki ugyanolyan nyomorult, és mindenkinek ugyanolyan szüksége van érdemi áttörésekre az életében. A körülöttünk lévő világ mérhetetlenül sok tehetetlenséget mutat, és ezeknek a tehetetlenségeknek az okát mindenkinek keresnie kell, mert egy biztos, azok az okok bennünk magunkban vannak. Ha mi jók leszünk, jó lesz a világ, ha nem leszünk jók, nem lesz jó a világ se, és arra nem lesz mentség az, hogy vallásos voltam, és az egész életemben egyházi iskolában tanítottam, sőt semmilyen más ideológia sem fogja megoldani. Ha Jézus, mint ember, valamit tudott, akkor ezt tudta. Amikor ilyesmikről írok, nem kárhoztatni akarok másokat, hanem figyelmeztetni arra, hogy még rengeteg munka van előttünk, még nem tartunk sehol, pedig kéne, hogy tartsunk. Eggyé kell válnunk magunkkal, le kell vetkőznünk egy csomó hamis súlyozást, egy csomó félrevezetést, egy csomó hazugságot, amelyet magunkra szedtünk csak azért, hogy könnyebb legyen nyomulni. Nem, nyomulni nem könnyű, nyomulni nagyon nehéz, és a vége mindig a Golgota! Ez eddig még mindig így volt a történelemben. ...nek is írtam erről a bencés ügyről, megkaptam, hogy beképzelt majom vagyok, és bizonyára teljesen igaza van. Beképzelt majom vagyok, de nem l'art pour l'art majomkodom, hanem azért, hogy az az állóvíz, amelyben tocsogunk kicsit felkavarodjék. Az összes írásomat, az egész életemet ez mozgatja, ahogy édesapámét is ez mozgatta az élete vége felé. Ő is beleöregedett, én is bele fogok öregedni, nem baj! Nyomot akarok hagyni, nem ökológiai lábnyomot, hanem a létem, az egész személyiségem lenyomatát valahol, valamin. Egyébként mindenki ezt akarja, csak az anyagi világ a legtöbb emberből már sikerrel kiölte ezt a vágyat, besorolta valamelyik fiókba, és megmagyarázta neki, hogy érezze ott jól magát, és pont. Szép új világ! Egyeske, ketteske, hármaska, ..., huszonhármaska! Balos, jobbos, demokrata, keresztény, muszlim, buddhista, Krisna tudatú, stb. Ebből, köszönöm szépen, nem kérek. Nagyon kényelmesek ezek a fiókok, sokkal könnyebb bennük az élet, mint azokon kívül, de zárt, szorult, sivár, szomorú, érdektelen mindegyik magában. Meg akarom tudni, hogy ki vagyok, ki vagyok valójában, mert biztos, hogy nem azok a vetítések vagyok, amelyek innen-onnan elértek, azoknál sokkal többnek születtem, és sokkal többet is kell tennem, mint mozizni vissza pár látványos filmeposzt. Amikor van egy ilyen ügy, csak azért írok, hogy lazuljon valami abból a töménytelen sok letapadásból, amelyek leláncolnak minket. És ugyanezért tartok ki ... mellett is, amíg nem lesz vele valami, és ugyanezért akarom körbefutni a Balatont is, meg még sorolhatnám, mint ahogy sorolhatná bárki a maga kis dolgait. Főleg ha lennének saját dolgai...