Születésnapom alkalmából

Nem arra születtem, hogy bárányfelhők terelgetésével töltsem el az időmet, hanem arra, hogy a lényegi kérdésekre legyek figyelmes. Nem csak arra születtem, hogy állandóan a napon süttessem magam, hanem arra is, hogy belemenjek a viharok közepébe, oda, ahol szétrázódnak a rossz beidegződések, és ennek a virtuális világnak az összes hazugsága megmutatkozik. Egyre inkább érzem, hogy lényegében az egész nyugati civilizáció és az abból kinövő lassan globális dominanciát nyerő szocio-kulturális-politikai-gazdasági rendszer rettenetesen belterjes, és egy nagyon szűk, nagyon egysíkú, nagyon lebutított látást és gondolkodást kényszerít ránk, amely tele van torzulásokkal. Miközben arra a feltételezésre kondicionálódunk folyamatosan, és mindent abból a feltételezésből vezetünk le, hogy mi vagyunk az emberi fejlődés betetőződései, egy lufi világot építünk, amelybe még gyúlékony gázokat is töltünk, hogy jobban szálljon. Utána pedig, amikor teljesen természetesen létrejövő folyamatok próbálnak szembesíteni minket azzal, hogy mit is csinálunk tulajdonképpen, kézzel-lábbal kapálózunk a beismerés ellen, mint a hisztis gyerekek, amikor a szüleik rájuk szólnak. Korunk lényegi kérdései kissé felkavaróak, ezt tudomásul kell venni. Viszont ha nem lennének felkavaróak, akkor valószínűleg nem is történne semmi, és a válaszokhoz sem jutnánk közelebb. Mert így is nagyon lassan haladunk... 54 éves vagyok, és mindenkinek megígérem, hogy az életem hátralévő részét igyekszem hasznosan tölteni, keresve a kitörési pontokat, azokat a lehetőségeket, amelyekkel ez az össznépi bénaság, mely nagyon nagy részben az én saját bénaságom is, meghaladható. Nem akarok álomvilágban álommegoldásokkal villogni, ki akarok menni a pusztába, egy csomó fájdalmas dolgot is átélni, ha kell. Tudni akarom újra, hogy nem egy tiszavirág életű esetlegességnek, meg nem mindenféle kitalációknak, hanem a lét egészének vagyok szeretett gyermeke, és tenni akarok mindent, ami ebből a tudásból következik. Ha nem lesznek sokan körülöttem olyanok, akik ezt egy kicsit értik, akkor is. Ha egyedül maradok a harcommal, akkor is. Egyébként a végére biztosan egyedül fogok maradni, mert a végére mindenki egyedül marad. Szóval ez az egész nem is olyan különleges, mint amilyennek hangzik. Mert mindannyian ezt csináljuk, csak nem merjük kimondani, és ezért aztán csinálni se igazán...