Lovagkeresztesek (link)
Biztos hallottad azt a kis esetet a lovagkeresztes kitüntetés körül,
hogy páran visszadobták, mert nem akarnak semmilyen közösséget vállalni a durva kommenteket író Bayer Zsolttal. Eklatáns példája annak, amit nem kéne
csinálni. Ugyanis ez pont az, amikor a farizeus bemegy a szentélybe és a
mellét veri, mert hú, de nagy szerencse, hogy én nem vagyok olyan
gazember, mint ő. Nagyjából ez a bajom egyébként az úgynevezett
értelmiségiek viselkedésével általában is. Hogy ki akarják magukat vonni a közös bánatból, mert ők aztán
egyáltalán, hogy is gondolhatom, pedig dehogy nem, sőt... És minél inkább próbálják láttatni az ellenkezőjét például ilyen sanszok kijátszásával, annál inkább, illetve abból látszik csak igazán, hogy mennyire. Amikor kiírják a facebook-ra,
hogy ők nem ilyenek, akkor ők maguk állítják ki a legtökéletesebb, legtisztább
bizonyítványt az ellenkezőjéről. Nem is csoda, hogy jó 9 millió ember
utálja, illetve ugyanolyan majomnak tartja őket, mint az összes többi
talpnyalót. Nem is csoda, hogy nem érnek el semmit, legfeljebb közröhej
tárgyává teszik magukat, illetve születik róluk néhány hatásvadász cikk
pár félig-meddig bulvár lapban, aztán három nap múlva mindenki elfelejti az egészet...
Én is szeretnék segíteni sok emberen, de abban elég biztos vagyok, hogy nem ezt kell
csinálni, mert ez korrupt, és a korrupt dolgok a természet rendje
szerint befuccsolnak egy perc alatt. Ha adódnak helyzetek, hogy segíts
valakin, használd ki, de semmi olyat ne üzenj senkinek még véletlenül
sem, hogy Te, mint ember, többet érsz egy másik embernél. Mert az a farizeus
betegség, ők voltak Jézus idejében ugyanaz a szellemi elit, mint most
ezek a kitüntetés visszadobó szentek. Jézus nem állt be közéjük, és elég
valószínűnek tartom, hogy ma se tenné. És ha ez így van, akkor nincs több kérdés.
Illetve egy van! Mit csináljunk most, ha nem ezt? Leírtam milliószor. Táguljunk! Hagyjuk el a
ballasztot, amivel a közegünk megterhelt, nézzünk a világra tágasabb
perspektívákból, például nézzünk, lássunk túl a civilizációs alapvetéseken,
mert azoknak a nagy része hazugság, vagy legalábbis súlyos torzulás. Ez
nagyon nehéz, mert nem erre vagyunk kondicionálva, kora gyermekkorunk
óta az ellenkezőjét veri belénk mindenki, sőt ezt tették az előző generációk is a saját gyermekeikkel, tehát megvan a biztos alap a zsákutcába menéshez, de ne ezt akarjuk mégse! Férfiak és nők vagyunk, az a
dolgunk, hogy kinőjünk abból a sarokból, ahova ültettek minket. Egy-két
dolgot megváltoztatni magunk körül könnyűnek tűnő feladat (egyébként nem az), de nem
elég, eljutottunk arra a pontra, amikor már nekünk magunknak kell
megváltoznunk. Egyszerűen azért, mert más már nem segít. Ha nem tesszük
meg, villany leó lesz nagyon hamar. Más szóval nem az lesz a kérdés, hogy kinél van lovagkereszt és kinél nincs, hanem az, hogy ki fog életben maradni és ki nem. Mert már ma is az az igazi kérdés, csak vannak olyanok, akik ezt még nem látják, nem hallják, és ezért inkább kereszteket hajigálnak. Miközben 13 éves gyerekekre szerelnek fel bombákat, hogy felrobbantsák őket valahol, szinte mindegy, hogy hol, csak elég sokan legyenek ott. Miközben Európában nincs egy ember se, aki kapcsolatot merne felfedezni az ember ilyen fokú lealjasodása, ilyen fokú tönkremenetele, és a civilizált embertömegek rettenetes pazarlása és közönye között. Amíg nincs egy ilyen ember se, addig minden csak rosszabb lesz. Mert az a zavar, amely minket most még nem zavar, csak kulminálódni tud, hogy aztán majd zavarjon. Mert lényegében az egész háború erről szól, pont ez az egyetlen mozgatója, hogy végre valaki vegye már észre, hogy mi történik, és azt is, hogy miért. Az egész háború egy ilyen üvöltés, hogy fáj, fáj, fáj, nagyon fáj, és sokan beleőrülnek ebbe a fájdalomba. Ne csodálkozzunk azon, hogy egyesek az állati züllöttség legmélyebb bugyraiba süllyednek le. A mi közönyünk, a mi hárításunk generálja, váltja ki az ő süllyedésüket. Az, hogy tizenötezred rangú dolgokkal foglalkozunk úgy, mintha minden azokon múlna, miközben nyilván semmi nem múlik a lovagkeresztek lelőhelyén akkor, amikor körülbelül nem lesz ivóvizünk, nem lesz levegőnk, nem lesz éghajlatunk, de lesznek kezelhetetlenül nehéz sorsú emberek milliárdjai, olyanok, akiken se maguk, se mi nem tudunk majd segíteni, mert már most teljesen szétestek a fájdalomtól, és később ez még csak rosszabb lesz. Miközben mindannyian nyakig ülünk egy trutyiban, amit közösen állítottunk elő, addig azon dolgozunk, hogy egyikünk másfél centivel jobban kilátszódjék a saját ürülékéből, mint a másikunk az övéből. Ezt csináljuk ahelyett, hogy elindulnánk begyógyítani a föld sebeit. Hurrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése