Bobpálya

Sajnos, eszünk ágában sincs kilépni abból a feje tetejére állított arányrendszerből, amely mindannyiunk belső borulásaitól jött létre, és amelynek lényegében minden bajunkat köszönhetjük. Azt kéne nagyon világosan látni, hogy az a civilizáció, amelyben élünk, egyáltalán nem mindenható, számtalan vívmánya ellenére sok sebből vérzik, és azért ilyen, mert mi hoztuk létre, akik sok sebből vérzünk szintén. Attól, hogy egy zárt rendszerben keringünk, nem lesz megoldás. És akkor sem, ha belehülyülünk a sok forgolódásba, hiszen a megoldás nem a rendszerben, hanem azon kívül van. (A kerti csapot benn a házban soha nem fogjuk megtalálni, akkor sem, ha egy hétig kutakodunk megállás nélkül, akkor sem, ha tűvé tesszük érte, az összes helységet.) Amíg ezt nem vesszük észre, és öljük egymást halomra, mert reméljük, hogy attól majd előbb-utóbb elfogynak a gonosztevők, addig nincs az embernél szánalmasabb lény a Földön. Minden, amit mondunk, igaz, de a következtetéseink, amelyekre az igazságainkból jutunk, világosan mutatják, hogy mennyire túlsúlyozunk bizonyos igazságokat, miközben más igazságokra ügyet sem vetünk. Minden szavunk igaz, nem is azzal van a baj, hanem azzal, hogy az egész egyben, úgy ahogy van, hazugság. Mert nem csak azok az állításaink igazak, amelyeket fennen hirdetünk, hanem azon kívül még millió egyéb olyan dolog is, amelyről szót sem ejtünk. Például igaz az is, hogy az igazságok helyes árnyalásában olyan kezdők vagyunk a kétezer éves kultúránk ellenére, hogy az ősember is előrébb járt nálunk ezen a téren. Ezt látni kell mert ha nem látjuk, akkor jön a bobpálya, amelyen rekordidő alatt csúszhatunk egy nagyot, egy utolsót, bele a tökéletes megsemmisülésbe. Szokatlan dolgokat mondok, de csak azért hangzik olyan furcsán, mert nincs fülünk rá, meg szemünk a három centinél szélesebb távlatokra. Csak ennyi a baj! Hogy kukorékolunk ahelyett, hogy becsületesen végigjárnánk az utunkat. Csak emiatt fog összedőlni minden... Ha nem vigyázunk.