Háromszáz év múlva

Ha háromszáz év múlva is fog élni ember a Földön, akkor az csak annak lesz köszönhető, hogy időközben lezajlik majd egy nagy tudati átalakulás, melynek során az élet legfontosabb összefüggéseit, és a lét egészében betöltött szerepét mindenki alapjaiban újra fogja gondolni, és egy csomó jelenséget egészen máshogy fog értelmezni, mint mi ma, mert ha ez nem következik be, akkor addigra biztosan kinyírjuk egymást. Na, már most, ha az a háromszáz év múlva élő ember vissza fog tekinteni a XXI. évszázad első negyedére, bizonyosan nagy csodálkozással lesz a most élők történelmét illetően, hiszen felfoghatatlan lesz számára az állatságnak az a szintje, ahol most tartunk. És akkor hadd tegyem fel a kérdést, hogy abban a visszatekintésben vajon én hogy fogok feltűnni? Olyan valakiként, akinek a gondolkodása belemerevedett a környezete által rászuggerált káprázatokhoz való alkalmazkodásba, és az élete semmi más nem volt, mint kívülről érkező, ellesett viselkedésminták közül néhánynak az újrajátszása, vagy olyan valakiként, aki mert elszakadni a sablonoktól, mert elindulni tágasabb távlatok felé, merte felfedezni magában azokat az energiákat, amelyeket a környezete nagy erőkkel próbált kihazudni belőle, és személyes valóságával olyan egyedi és új dolgot hozott ide, amelyet csírájában már az ősei is hordoztak, de amelynek szárba szökkentésére, kivirágoztatására mégis pontosan ő lett kiválasztva, és ő azt valóban meg is tette. Nagyjából azon fog eldőlni az életem, hogy háromszáz év múlva az az ember erre a kérdésre milyen választ ad majd...