Egy új lovagkor hajnala

Az idők jeleire sokkal-sokkal több figyelmet kéne fordítani. Illetve legalább valamennyit, mert egyelőre inkább a semminél tartunk, mint a valamennyinél. Végig ezzel küszködöm, hogy itt van egy gyönyörű tengerjáró gőzös, az emberek nevetgélnek, mulatnak rajta, sőt ünnepelik magukat, és ez a luxus hajó közben félelmetes sebességgel rohan a jéghegyek felé. Ez még a múlt század elején történt, aztán jött két világháború, most pedig itt a harmadik szinte, és közben megyünk bele megállíthatatlannak tűnő környezetszennyezésekbe mellesleg, de nem is az a legnagyobb baj, mert a legnagyobb baj a tudatszennyezés, melynek elképesztően magas foka miatt jóformán senki nem fogja fel, hogy mekkora a baj.

A környezetszennyezést hagyjuk, mert lehet, hogy nem vagyunk megfelelő pozícióban ahhoz, hogy hassunk ellene, de a tudatszennyezés leküzdéséhez nem kell semmilyen kiváltságos munkahely. Ahhoz csak az kell, hogy az emberek becsületesen számot vessenek az életükkel, és benne azzal a több ezer menekülőúttal is, amelyet a lényeges dolgoktól való elfutásra használtak fel. Sajnos így van, mindannyiunk élete tele van millió ilyen devianciával, rettenetesen éretlenek vagyunk, és ha a világ szét fog hullni, akkor a mi bénázásunk miatt fog széthullni. Senki és semmilyen címen nem vonhatja ki magát ez alól a felelősség alól. Mert ami az emberek tudatában eldőlt, az kész, bevégeztetett, utána már csak idő kérdése, hogy mikor és hogyan manifesztálódik a döntés anyagi produktuma. Az emberek tudata viszont én is vagyok, meg Te is. Ez a rettenetes világhelyzet a a kapitalizmus nevű kilátástalan pilóta játékkal, a terrorizmussal, a menekültekkel, a globális felmelegedéssel, az elsivatagosodással, az elfogyó ivóvízzel a mi tudatunk kivetülése, a mi tehetetlenségünk kivetülése, és nincs kihez menni magyarázatért. Mind-mind az idők jele, értsük már meg végre, és olyan komolysággal tegyük a dolgunk. Nem homokozni jöttünk a földre, és nem talicskát tologatni, mint az ovisok. Harc van, háború, és ezt a háborút, mint a háborúkat általában is, tudati síkon kell megnyerni, hogy kikecmeregjünk a szűk látókörű szemléleteinkből, a szűk környezetünk által belénk égetett programozottságokból, hogy merjünk látni többet, merjünk észrevenni mindent, ami történik, ami van, merjünk mérlegelni tágas szempontrendszerek szerint, és merjünk megvalósulni, azzá válni, akikké válnunk ebben a nehéz időben szükséges. Na, ez a férfi munka a XXI. században, ez az új lovagkor hajnala, és ennek a kornak azok lesznek a lovagjai, akik nem riadnak meg attól a rögös úttól, amely önazonosságuk felé vezet. Van itt egy idézet, Albert Eistein-nek tulajdonítják, de nem vagyok biztos abban, hogy tényleg tőle van-e, bár könnyen lehet, hogy igen, mert jellemző lenne rá. Nagyon egyszerű, így hangzik: Problémáinkat nem oldhatjuk meg ugyanazzal a szemlélettel, amellyel azokat létrehoztuk. Hát ez az! A minőségileg más távlatok, az új dimenziók felé kell elindulnunk! Ott kell hagyni azt, amit eddig egyedül üdvözítőnek hittünk, ott kell hagyni a szűk tereket, a fojtott levegőjű sikátorokat, és nagyot kell lépni, sokkal nagyobbat, mint eddig bármikor, ki kell lépni pár szívünknek kedves szerep túlhangsúlyozásából, pár szívünknek kedves forma túlértékeléséből, a színfalak mögé kell látni, mindent kell látni, és vállalni az egészet. Most vagy soha! (A többi viszont nem a mi dolgunk.)