Ákos utórezgések

Az ember belső, személyes valósága a döntő, csak az a baj, hogy az nagyon messze van. Mert különböző behódolásaink folyományaként tízezer réteg rakódott ránk kívülről, olyan rétegek, amelyek nem igazán vagy inkább egyáltalán nem mi magunk vagyunk. Ezek azok az álarcok, amelyek mögé gyönyörűen el lehet bújni a valódi kérdések elől, és amelyek mögé el is bújunk nagyon sokszor, illetve szinte mindig. Azért kell a zarándoklat, azért kell az Odüsszeusz utazásához hasonlatos hányódás, azért kell a mesehősök vándorútjainak végigjárása, azért kell Dante poklába való megmerítkezés, hogy kiderüljön, kik is vagyunk mi tulajdonképpen. Hogy kiderüljön az a személyes valóság, akire ki vagyunk találva, és helyette ne a kívülről ránk vert programozottságokat futtassunk gépiesen reggeltől napestig. Ha van valami az életben, ami értékes, akkor az nem más, mint az utóbbiról az előbbi felé történő elmozdulás, mely egy lépés a személytelentől a személyes felé vezető úton, egy lépés a tudatosabb élet, az emberré válás irányába. A különböző szempont ütköztetések ebben sokat segítenek, mert egy kicsit fellazítják a kérges talajt. Ezért írok elég provokatív stílusban sok mindenről, például a női-férfi viszonylatokról is. Mert nem csak az a nemiség van, amit most látunk magunk körül, és amit a túlnyomó többség készpénznek vesz, hanem vannak - vagy lehetnének - egészen más közelítések is. Mert nagyon zavar az, amikor emberek elmennek egy irányba úgy, hogy közben a másik háromszázötvenkilenc irány közül egy sem foglalkoztatja őket. Azért zavar, mert az ilyen emberek soha nem fogják megtalálni valódi önmagukat, szócsövei maradnak egy véletlenszerűen választott, kívülről jövő dolognak, amiben nem ők maguk vannak, ami igazából csak egy felszedett leegyszerűsítés, az út pora. Pont ezért kell túlnézni a prompt aktualitások szempontrendszerein, pont ezért kell nem csak az adott történelmi esetlegességben élni, hanem a mindent átfogó mély időben, hogy az ember az lehessen, aki, és nem csak az, aminek egy tiszavirág életű rendszer vetíti őt saját kénye s kedve szerint. Az legyen az ember, aki ő tényleg, vetkőzze le magáról azt, aki nem ő, és ezt folytassa addig, amíg él. Mert szolgálni másokat csak az tud, aki nem az adott perc követelményeihez igazodik, aki kilát a saját korából, kilát a saját földi királyságából, és mindvégig az Örökkévaló Egyet keresi mindenütt. Magában és a világban egyaránt.

A cím a december 17-én írt Ákost kirúgta a Telekom című bejegyzésre utal vissza.