Megdöbbentő?

Megdöbbentőek-e azok a tendenciák, amelyek ma Magyarországon megmutatkoznak? Megdöbbentő-e az, hogy az Európai Unió nem tud életképes választ adni azokra a problémáira, amelyek egyre jobban feszítik? Megdöbbentő-e az, hogy a tehetetlensége szétsugárzik, és a világtörténelem egyik legszomorúbb bizalomvesztését, abból kifolyólag pedig tervek, rendszerek, gondolkodások már-már földcsuszamlásszerű borulását okozza? Megdöbbentő-e az, hogy nincs erő, amely e borulásokat meg tudná akadályozni, megdöbbentő-e, hogy vérszegény, csaknem nevetséges próbálkozás minden mentőexpedíció?

Egyáltalán nem. A bajok nem most kezdődtek, a bajok, a feszültségek, amelyek most manifesztálódnak régóta programozódnak bele a társadalmainkba, a programok már hosszú-hosszú évek óta készítik elő a terepet azoknak a folyamatoknak, amelyeket most magunk körül kifejlődni látunk. És a legszomorúbb az egészben az, hogy mi magunk is a programozók között voltunk, mert mi magunk is elhittük, hogy elég egy mások által megalkotott, készen kapott struktúrát működtetnünk, és nem kell felfedeznünk a mi saját részünket, a mi saját lényünket, nem kell elindulnunk a saját útjainkon, hogy megkeressük azt, amit ennek az egyáltalán nem kész, sőt halmozottan kusza és ellentmondásos struktúra tisztításáért nekünk magunknak kellett volna megtalálni. Amit most látunk, az az elsunnyogott útkeresések, a nem meghozott döntések, a kényelemből alkalmazott követések következménye. A szellemi tunyaságunk, a nehézkességünk, a félelmünk, a kuporgatásunk következménye. Következménye annak, hogy inkább törődtünk magunk legváltozatosabb módokon történő körülbástyázásával, mint hogy elszántuk volna magunkat nagyon kockázatos, de egyébként teljesen normális és teljesen helyénvaló utazásainkra. Úgy nem lehet felépíteni egy civilizációt, hogy abban mindenkinek lényegében egyetlen célja van, maga és szűkebb környezete számára biztonságot és megélhetést teremteni. Az is nagyon szép cél, csak kicsi. Olyan férfiakra van szükség, akik ennél tovább néznek, tovább küzdenek, és végül majd tovább is látnak. Nem egyre, nem kettőre, nem tízre, húszra, százra, ezerre, hanem annyira, ahány férfi biológiai értelemben már az. És melléjük olyan nőkre, akik ezt értik, és várják is a férfiaktól, hogy tegyék. Olyan nőkre, akik tudják, hogy az ő útjuk és az ő boldogságuk a harcos férfiak mellé való odaállás. Olyan nőkre, akik tudják magukról, hogy női mivoltukban nem az erő, hanem a gyengédség ajándékát kapták, hogy nem nekik maguknak kell erősnek lenniük, hanem azoknak a férfiaknak, akiket ők gyengédségükkel, szépségükkel megerősödésre inspirálnak. Olyan nőkre, akik férfi társukat, ha kell, a háborúba is elengedik, és hazavárják őt, de csak azért, hogy utána újra elengedhessék. (Egyedül az elengedések és a visszavárások e nagyon természetes váltakozása képes a párkapcsolatokat levegőssé, lélegzővé, mozgalmassá, élővé tenni. Ha ezt értenénk, nem vergődnénk a párkapcsolatainkban, hanem kivirulnánk bennük.)

Ne tessék sírni OV-ról, mert kiütést kapok tőle, ne tessék pólyás baba módjára hisztizni! Tessék elindulni azon a belső úton, amelyen már mindannyiunknak nagyon régóta járni kéne, tessék elindulni a szellemi fejlődés, önmagunk megújulásának útján! Ne tessék azt mondani, hogy nincs ilyen út, mert van! Tessék észrevenni, hogy Orbán Viktor handabandázása huszadik következmény, a mi önzésünk, önféltésünk, a mi tehetetlenségünk következménye. Tessék ezt kimondani, és ne tessék hárításokkal, terelésekkel, lila ködökkel telefújni a Földet. Tessék észrevenni, hogy nincs az a szuper-modern, agyonfejlett technikával rendelkező civilizáció, amely fenn tudna maradni magukkal tisztában lenni akaró, a szellemi rend szerint kereső, küzdő férfiak és rájuk felnéző, őket odaadóan szerető nők nélkül. Tessék észrevenni azokat az üres területeket, azokat a fehér foltokat, ahol nekünk lennünk kéne, de nem vagyunk, és tessék ettől az észrevételtől összeomlani, sírni, zokogni. Ne OV miatt hisztizzünk, hanem magunk miatt! Hogy a könnyebb ellenállást választva alapvető kötelességeket hanyagoltunk el évszázadokon keresztül. Azon tessék megrendülni, és ne azon, hogy Orbán mekkora baromságokat mond Tusványoson, mert az olyan harmatgyenge megnyilvánulás, hogy körülbelül össze tudnám kaparni magam bánatomban... Uff, én beszóltam!