A túlórázás, a fékezhetetlen vásárlási láz, utazási vágy, az erőn felüli anyagi építkezés, a divatok, a trendek azonnali követésének igénye, a pörgés minden formája, még a technológiai ismeretek halmozása is ugyanarról szól: mivel a lélekben nem mozdul semmi a szeretet irányába, a külső héjakon kell eseményeket generálnunk magunknak.
Anyagi létünk az a színpad, amelyen szellemi lényünkkel való találkozásunk drámája lejátszódhat.
A nehézségi erő szerepe nem az, hogy a földre szegezzen minket, hanem az, hogy legyen egy olyan közeg, amelyben szívünk legmélyebb vágya, szellemi létünk kibontakozása valódi és folyamatos elrugaszkodást kíván.
Életünk minőségét az határozza meg, hogy mennyi időt töltünk el találkozással. Magunkkal, másokkal, a lét egészével találkozni, ez a három egymástól teljesen elválaszthatatlan. Egyiket sem lehet elhanyagolni úgy, hogy attól ne sérüljön a másik kettő is, és egyiket sem lehet úgy átélni, hogy az a másik kettő átélését ne jelentse.
Éretlenségünk folyománya az, hogy szellemi és anyagi létünk viszonyát ütközésként éljük meg. Ezeknek az ütközéseknek az elszenvedése nevel minket arra a látásra, amelyben a ma még polaritásos szemben állóknak tűnő létezők egysége feltárulhat, ezeknek az ütközéseknek az elszenvedése visz el minket arra az emberi beteljesülésre, abba a személyes találkozásba, abba az izzó, mély átlényegülésbe, amelyre a kultúrák, a művészetek, a vallások is csak halvány utalásokat tudnak tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése