Tévhitek a tévhitekről

Tévhitek a kapitalizmusról (link)

Abból, hogy a pipacs szebb, mint a csalán, még nem következik az, hogy a pipacs a világ egyetlen említésre méltó növénye. Ha valaki a pipacsnál leakad, pusztán azért, mert talált egyet, amelyhez képest az szebb, akkor én azt az embert elsiratom. Abból, hogy valaki eddig csak csalánt és pipacsot látott, még nem következik a nárcisz, a margaréta, az ibolya és a rózsa hiánya. Az pedig, hogy egyéb növények létezésének még csak a lehetősége sem merül fel ebben az írásban, gyalázatos megvezetés, a valóság bődületes elferdítése, hiszen ezáltal mindenkiben azt a tökéletes tévképzetet erősíti, hogy csak ez a kettő létezik, vagyis nincs más dolgunk, mint örülnünk e kettőre vonatkozó egyébként igen csak korlátozott jelentőségű felfedezésünknek és hirdetnünk a pipacs előkelőségét a csalánnal szemben. Erre mondom én azt, hogy NEM, egy ember nem attól válik szellemivé, hogy ilyen hazugságokba békésen beletörődik, hanem attól, hogy meglátja küldetése sokkal nagyobb ívét, és ahelyett, hogy a pipacsot bámulná reggeltől estig, inkább elindul felfedezni az egész kertet.
 
A tényekkel az a baj, hogy nagyon sokfélék, a számokkal pedig az, hogy mindent meg lehet magyarázni velük, meg mindennek az ellenkezőjét is. A hazugságnak nincs könnyebb, de egyben galádabb módja sem annál, mint amikor az ember a tényeket és a számokat hívja segítségül. Vezérünk ebben vérprofi, de nem biztos, hogy a népe is akkor jut előrébb, ha átveszi tőle ezt a stílust. Európa öregedése és az ebből fakadó erőviszony eltolódások nagyon érdekes jelenségeket vetnek fel, ez teljesen világos, mert növekszik azoknak az embereknek a száma, akik már nem érzik annyira a bőrükön az üzleti trendek napi hatásait, mint a fiatalok, legalábbis a kisebb fluktuációkra érzéketlenebbek, és így könnyebb őket érzelmileg befolyásolni, viszont ennek alapján azt mondani, hogy Európának semmi más baja sincs, mint az, hogy Farage hatalmi ösztöne találkozott egy aktuális számára kedvező körülménnyel, legalább akkora (de lehet, hogy kétszer nagyobb) kábítás, mint azt állítani, hogy a rezsicsökkentés fogja megoldani a magyar háztartások anyagi gondjait. Egyik oldalon van egy populista maszlag, a másik oldalon van egy szellemi értelemben ugyanolyan igénytelen és sekély érvrendszer, csoda, hogy egyikből sem jön ki semmi? Nem, nem csoda, mert nincs is köztük igazi törésvonal, felszínes, látszati elemekben különböznek, annyiban viszont tökéletesen egyformák, hogy a jelenségek szálait nem követik végig, az első fordulónál megállnak és ott kukorékolnak valamit. Erre mondom én azt, hogy ez nem szellemi munka. A szellemi munka a jelenségek értelmezése, az ok-okozati szálakon való becsületes (és általában igen keserves) végigmenés egészen addig, amíg el nem kezd körvonalazódni a tudatunkban, hogy magunk körül pontosan ugyanazokat az ellentmondásokat teremtjük, amelyeket magunkban is hordozunk. Hogy a világban semmi meglepi sincs, mert a világ olyan, amilyenek mi magunk is vagyunk, és olyan is lesz mindvégig. Hogy a külső tehetetlenségekben, bénázásokban, háborúkban, öldöklésekben a mi belső harcaink, a mi nem készségünk, a mi befejezetlenségünk, a minket magunkat belülről is feszítő ellentmondások tükröződnek vissza. Nem az csinál valamit, aki jobbra vagy balra áll, hanem az, aki vállalja és átéli a körülötte való világ és az ő saját belső létének a kapcsolatát, és ennek a szembesülésnek a fényében indul el oda, ahová küldik a helyzetei, az indíttatásai, fokozatosan kifejlődő személyes érzékenységei, és főleg a találkozásai. A találkozásai más emberekkel és a találkozásai saját maga személyes valóságával. Itt van a valódi törésvonal, nem a csalán meg a pipacs között, hanem ott, hogy akarom-e felfedezni a kertet vagy sem. Akarom-e saját létem minden távlatát végigjárni, vagy csupán az anyagi felhalmozóról beszélek. Arról nagyon logikus és koherens dolgokat mondok el, de semmi mást még csak meg sem említek. Nem említem meg, hogy az ember nem a technológiai fejlődésért jött a földre, és nem említem meg azt sem, hogy az ember egy egydimenziós technológia fejlődéstől soha sem lesz boldogabb. Ez pontosan olyan, mint egy bűvésztrükk, amit látsz az igaz, de a lényeg nem abban van, amit látsz, hanem abban, amit elhallgatnak előled. Ezek a kapitalizmus dicséretét zengedező írások pont ilyenek, rettenetes bűvésztrükkök, hogy ne is gondolj másra. Mindenki tudja, hogy a kulákozás gazság volt, nem Rákosit sírom vissza, de nem szeretem, amikor valakinek az ötvenes évek borzalmaiból ez az egyetlen tanulság képződik, és azt meg pláne nem szeretem, amikor ezt ilyen galád formában, ilyen félrevezető és manipulatív súlyozással tálalja. Ezek a cikkek egy adott pillanatban előremutatóak lehettek volna talán, de az az idő évtizedekkel ezelőtt volt, és nekünk nem évtizedekkel ezelőtti tanulságokon kell csámcsognunk ma. Azóta minden nagyon sokat változott, és egy csomó minden kiderült, amire akkor még nem gondoltunk. Se Te, se én, se senki. És azokban a látásokban, amelyek most tárulnak fel, mindent újra kell gondolni, és tovább kell menni. Az nem elég, hogy hagyjuk szabadon a világot, és örüljünk annak, hogy a saját vesztébe rohan. Igen, hagyjuk szabadon az embereket, de tudjuk, hogy ezt mért tesszük, és tudjuk, hogy hova és miért tartunk. Ne mutassunk be az életünkkel hamis arányrendszereket, ne álljunk be aktuális propagandistának, aki rám néz, ne azt lássa, hogy liberalizmus címén minden felelősség alól felmentem magam, aki rám néz, ne azt lássa, hogy azért, mert őrületesen kicsi vagyok a teendőkhöz képest, és az sem tudom, hogy hol foghatok hozzá, neki se kezdek. Akkor rám néz, ne azt lássa, hogy a könnyű végét fogom meg a munkának, mert az ok-okozati láncon csak az első kanyarig megyek, és ott elküldöm Putyint, meg Orbánt, meg Farage-t a búsba, miközben azt hiszem, hogy ezzel tettem valamit az emberiségért. Nem, ez nem szellemi emberhez méltó, nem azokhoz méltó, akik előttünk jártak és nagyot akartak. Az ismeretlennek kell nekivágni, gyökeresen máshogy gondolkodni, gyökeresen máshogy létezni, alakulni, gyötrődni, meghalni, feltámadni. Ez a férfi útja, nem a hírportálok, meg egyáltalán az egész média féligazságaival való handa-bandázás, hazugságaiban, leegyszerűsítéseiben, szellemi igénytelenségeiben való dagonyázás. Nem, és én ettől sírva fakadok, mert ez rettenetesen kevés! A kapitalizmus sikeresebb, mint a kommunizmus gazdasági értelemben, igen, volt történelmi szerepe, de közbe feltárult egy csomó minden, például az is, hogy az ember létére feltett kérdésre ugyanúgy nem ad választ, mint ahogy egyik korábbi ideológia vagy ügyrend sem adott. Aki nekiáll himnuszokat zengedezni a kapitalizmusról, az tegye hozzá ezt az apró kis lábjegyzetet, mert különben hazudik, és utána menjen tovább, és keresse maga is, hogy akkor mi fogja megadni azt a választ. Azt a választ, aminek a kereséséért élünk. Aki pedig az utóbbit nem akarja, az hagyja abba a himnuszok zengedezését, és főleg hagyja abba az anyázást. Mert akkor az anyázása csak egy takaró, amellyel saját maga kudarcát, saját maga megrekedését próbálja palástolni, illetve másokat is igyekszik lebeszélni minden előrehaladásról.