Zárt mikrovilágokban

Zárt mikrovilágokban élünk, ami önmagában talán nem is baj, hisz lehet, hogy egyelőre még képtelenek lennénk másra, de ha nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen elakadások fakadnak e világok mikro voltából, akkor soha nem lesz bennünk elegendő hit, bátorság és motiváló erő ahhoz, hogy látóterünket fokozatosan egyre szélesebbre tárjuk, és észrevegyünk olyan összefüggéseket, amelyek tudatosítása nélkül csak csúfos vereség várhat ránk. A lehúzó, összehúzó erők állandóan jelen vannak, és ha nincs ellentétes irányú hatás, amelyet egyedül a szív hője tud táplálni, akkor előbb-utóbb úgy fogunk összezuhanni, ahogy a kiégő, energiáját elveszítő csillag fekete lyukká változik át. Vagy megesik a szívünk a szenvedőkön, mert magunkra ismerünk bennük, vagy nem, de akkor az önmagunkkal való találkozás utolsó esélyét is elveszítjük, és üresen, belső lényeg, belső mag, belső tartás, belső meghatározottság nélkül, teljes tehetetlenségben, idegen erők kényére-kedvére kiszolgáltatva fogjuk leélni életünk hátralévő részét. Lehet, hogy még nem nőttünk fel arra, hogy felfedezzük a világ egységét, de ha a felfedezés hosszú folyamata meg sem tud kezdődni, mert félünk kicsit is tovább látni annál, amit felületes érzéseink közvetítenek felénk, ha biztonságérzeteinkhez való ragaszkodásunk miatt félünk szinteket lépni, formákat meghaladni, ha félünk a már ismerten túlmenni és lábunkat ismeretlen földrészekre, terra incognita-kra tenni, akkor magunkat és szeretteinket sem tudjuk megmenteni, hiszen azok a rendszerek, amelyeket az egyensúlyban tartó erők hiányában tehetetlenségünk melegágya burjánoztat fel, törvényszerűen mindent magukba szippantanak majd.