A fejlődésről (levél)

Nem érdekelnek a mesék a romlatlan természetről, semmi közöm sincs ezekhez a képzelgésekhez. Viszont voltak népek, amelyeknek a fejlődésében (ki tudja miért, ki tudja milyen hajszálfinom esetlegességek játékának köszönhetően) nem ugyanazok a határok lettek átlépve, mint a miénkben, és ettől a kultúrájuk és egyáltalán a lét egészéhez való viszonyuk is egészen máshogy alakult. Amit mondok az csak annyi, hogy a mi vizualitásunk, az a kép, mi innen látunk, nem az egyetlen és üdvözítő távlat, és ennek legyünk tudatában. Mert a gondolkodásunkat, meg egyáltalán az egész létmódunkat egy nagyon egyoldalú szellemi folyamat irányította, és semmi értelmes magyarázat sincs arra, hogy ezt a folyamatot, és benne magunkat többre tartsuk más folyamatoknál és más embereknél. Logikailag is teljesen hibás, és a világunk jelenségei sem támasztják alá, finoman szólva. És ez nagyon fontos, mert ennek az ellenkezője, vagyis egy hamis felsőbbrendűség annyira áthatja a tudatunkat, és annyira meghatározza a döntéseinket, hogy üvölteni tudnék a fájdalomtól, és üvöltök is!!! Ha ezekből a zártságokból nem tudunk kilépni. nem lesz XXII. század, és ehhez nem kell nagy gondolkodónak lenni, és nem kell elolvasni rengeteg könyvet sem. Ez olyan egyszerű, mint az 1x1.Ezek az alapvető kérdések, és amíg nem indulunk el ezek rendbetétele felé, addig csinálhatunk bármit, tehetünk akár gigantikus erőfeszítéseket bármilyen részterület problémáinak megoldása érdekében, lehetünk akkora tudósok, hogy szétrobban az agyunk, lehetünk akkora művészek, hogy mindenki elájul tőlünk, lehetünk olyan papok, hogy Jóisten is előre köszön nekünk, az összes munkánk meddő lesz, alig fog teremni valamit, mert mindent beárnyékol bennünk egy mély rendezetlenség, egy alap hasadás, egy óriási feltáratlan gennycsomó. Nem lehet felépíteni semmit sem úgy, hogy az alapja egy káprázat, egy légből kapott, semmilyen észérvvel és semmilyen tapasztalattal sem indokolható felsőbbrendűségi tudat. Ilyen nincs, és az a civilizáció, amely ezzel a tudattal gondolkodik magáról, halálra van ítélve. Nem azért, mert az összes többi jobb nála, nem azért, mintha létezne földi mennyország a kék vizű lagúnák partján, nem azért, mintha lenne egyetlen olyan ember is, aki ne hordozná magában azokat az ellentmondásokat, amelyek a mi gondolkodásunk világuralmához vezetett, hanem azért, mert mi sem vagyunk jobbak senkinél. Azért, mert sem a kultúránk, sem a hiper-szuper csúcstechnológiánk nem jogosít fel minket arra, hogy többre tartsuk magunkat a porba fingó bantu négernél. Szép, nagyon szép az, amit létrehoztunk, de ha ürügynek használjuk fel, hogy amiatt akár csak egy centivel is többnek gondoljuk magunkat bárki másnál, akkor a lét belső rendje szerint a pokol fenekére zuhanunk vissza a másodperc törtrésze alatt. (És ennek az összefüggésnek a felismeréséhez nem kell akadémiai szintű tanulmányokat folytatni, ez nem követel meg diplomát és doktori címet sem, ez egy teljesen más dimenzióban tárul fel, ez az ember létének egy olyan alapvető jellemzője, amelynek egyszerűségét minden tudóskodás csak takarja, a vitalitását pedig kiheréli.) Ahogy a farizeus is visszazuhant a semmibe, amikor a mellét verte ott a szentélyben, hogy ő, hát ő aztán... Ezért mondom, hogy egy óriási tudati változásra, egy hatalmas átfordulásra, újrakezdésre van szükség. Ezért mondom, hogy így nem lehet tovább menni, nem lehet azt tovább folytatni, amit most csinálunk. Nem lehet huszadrangú kérdéseken huzakodni addig, amíg sokkal fontosabbakat nem merünk feltenni. Ezért mondom, hogy ne fordítsuk meg a piramist, illetve ne a tetejénél kezdjük el építeni. Mert belemerülhetünk akármelyik cicomába, és tombolhatunk azon, hogy az a cicoma még nem elég szép, viszont ha közben az egész megy szét, akkor a cicoma teljesen jogosan a lőtéri kutyát sem érdekli. Egy homokvár gyönyörű tud lenni, de az első szél elfújja, vagy az első rossz gyerek széttapossa. Ez a civilizáció gyönyörű, de amíg tudatilag nem változunk meg, addig ezerrel tart, sőt erősödik általunk az a folyamat, amelytől egyre sebezhetőbbé válik. És ez így teljesen természetes, ez így csak az a közismert életciklus, amelyet már milliószor megfigyeltünk, mert minden meghal, ami nem tud megújulni. Minden és mindig, és ehhez nem kell egyetlen Nobel díjas elméletet sem összetákolni, csak körül kell nézni egy kicsit az életre, rá kell csodálkozni tiszta, gyermeki látással. Ez az életciklus a már százszor lejátszott lemez, millió-ezer ilyen életciklus zajlott már le, a különbség csupán annyi, hogy most már annyira egy háló az egész Föld, hogy nem tudnak a részek csak magukban összeomlani. Itt van a mi mostani helyzetünknek a nagy újdonsága, ebben a globális méretűvé fejlődött sebezhetőségben, és itt van a mi történelmi aktualitásunk. Ez a kérdés! Hogy akkor ebben nekünk most mi dolgunk van? Nézni, hogy milyen szépen dől el? Ezért lettünk? Vagy hitegetni magunkat, hogy nem is, mert majd lesz valahogy, és különben is izé? Meg nem is tudom, de ez az egész olyan ciki? Mert az ellenvetéseid körülbelül ezen a szinten mozognak. Vagy legalább nekünk észre kéne venni, hogy mit erősítettünk eddig, és mit nem kéne erősíteni ezután? Legalább nekünk észre kéne venni, hogy gyengék és éretlenek voltunk, és kritikátlanul vettünk át és alkalmaztunk hót halálos kitalációkat csak azért, hogy kicsit nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Legalább nekünk észre kéne venni, hogy milyen mocsokul menekültünk el valódi feladataink elől, és csaptunk be mindenkit saját magunkon kezdve. Ezért beszélek Neked évek óta arról, hogy ne Orbánnal, meg ne az aktuálpolitikával foglalkozz, mert az a felépítmény csúcsa, és egy olyan pici pont csak, amilyen nincs még egy a világon. Ezért mondom, hogy tágulj, lépj ki azokból az előítéletekből, azokból a kondicionáltságokból, amelybe a közeged belenevelt, vedd észre, hogy amit Te teljes igazságnak hiszel az csak zárt elv szerinti működési mód, amelyet minden rendszer igényel és kitermel, de távolról sem a valóság egésze, az csak egy szempont a húszból vagy az ötvenből, és annyit ér is, de többet nem, és ne tegyél rá több súlyt annál, mint amennyit érdemel! Vagy legalább ne tegyél rá őrült súlyokat, miközben a többire meg semmit sem teszel. Próbálj meg egy picit, csak egy egész picit más kultúrákban felnőtt emberek fejével gondolkodni, más kultúrákban felnőtt emberek szívével érezni. Éld bele magad abba, hogy mit érez az arab, amikor azt látja, hogy a hagyományos életterét elpusztítják, és veszik el tőle minden magyarázat nélkül, illetve a magyarázat csak annyi, hogy Te hülye vagy, mert nem vagy képes felfogni, hogy mi a fejlődés. Éld bele magad az ő helyzetébe, és rögtön világosabb lesz, hogy mért kell nekünk most az ISIS-szel háborúzni. Kimentem Oroszországba, ott dolgoztam tíz évig, és világosan látszott, hogy az a nép a kapitalizmus felfogásával képtelen azonosulni. Tessék-lássék csinálták ők az új rendszert, de a szívüket nem fogta meg. Mert az a kapitalizmus csak egy külső dolog volt számukra, amelyet a körülmények rájuk erőltettek. Mért van most Putyinnak akkora hatalma? Azért, mert a nyugat csak az olcsó piacot látta Oroszországban, meg azt, hogy milyen üzleteket lehet ott kötni. Azért, mert emberekkel így nem lehet bánni. És ezt nem fogjuk fel, csak szajkózzuk, hogy az egyetlen igazság a mi igazságunk, az az etalon, és ahhoz kell igazodnia mindenkinek. Hát nem! Ilyen nincs a világban, nem is volt és nem is lesz soha, és bődületes kínok származnak abból, és rettenetes torzulásokat gerjeszt az, ha valaki mégis ilyen ábrándokban dagonyázik! Az egyetlen igazság mindig egy őrült nagy eltévelyedés, egy őrült nagy hazugság és egy őrült nagy gazság. Lehet, hogy vannak zárt elméletek, amelyekből kijönnek egyetlen igazságok, illetve biztos, mert mindig is voltak ilyenek, de tojok rájuk! Nem akarok zárt elméletek útvesztőiben végképp elveszni, nem akarom azt hinni, hogy az üdvösség útja a magam kis kultúrájának az egekbe építése úgy, hogy közben tönkreteszem a Földet, a társadalmi, a mentális és a természeti környezetemet, és mellesleg egy csomó embert. Nem, ennél többre vagyok kitalálva, egész biztos, sőt egész biztos, hogy ennél mindenki többre van kitalálva. Nem ennyi az ember, ennél sokkal több mindenki. Menni kell, keresni kell az erőközéppontokat, mindenkinek a magáét, keresni kell a találkozásokat, mert azok, egyedül azok képesek alakítani valamit rajtunk, benne kell lenni a fókuszpontokban, ott, ahol szikrák gyúlnak, ott, ahol a tüzek fellobbannak, ott, ahol az élet szellemi értelemben megfogan. Nincs más út, nincs más lehetőség, nem vagyok kiválóbb senkinél, egy vagyok a hétmilliárd közül, és egy vagyok a sok-sok milliárd közül, aki valaha élt a Földön. A létmódon sem kiválóbb senki más létmódjánál, nincs semmi értelmes ok arra, hogy kiválóbbnak tartsam, illetve amint kiválóbbnak tartom, máris leszárad róla minden, és úgy enyészik el, ahogy a test elporlad a sírban. Itt kezdődnek a alapkérdések, és itt kezdődnek az árnyalt, finom, kiegyensúlyozott közelítések. És aztán lehet tovább menni, tovább finomítani, de nem úgy, hogy én már mindent tudok, és tessék rám úgy nézni, mint egy félistenre. Ez a félisten tudat úgy rajtunk van, és annyira áthat minket, hogy azt el sem lehet mondani. És ettől a félisten tudattól annyi potenciálunk marad letapadva, hogy azt szintén nem lehet szavakba foglalni. Pedig azokra a potenciálokra szükség lenne, nagyon nagy szükség. Most és máskor és mindig! De leginkább mégis csak most! Ebben a pillanatban!