Erdős Virág, mint üdítő kivétel

Egy provokatív interjú részlet:

Az általunk olyannyira jó fejnek gondolt úgynevezett balliberális értelmiség legellenszenvesebb vonása szerintem éppen ez a gőg, büszkeség és undor. Azoktól viszolyog, akiket kezdettől fogva maga hagyott a szarban. Odáig mindannyian eljutunk, hogy a szeretetlenség, a frusztráció és a tehetetlenség érzése természetes módon válthat ki kontrollálatlan dühöt és agresszív viselkedést bárkiből, de ha társadalmi mértékben történik, undorodva fordítjuk el a fejünket. Képtelenek vagyunk belátni, hogy ez triviális szociálpszichológiai törvényszerűség. Ezen már akkor el kellett volna gondolkodni, amikor megláttuk az első zavarodott tekintetű bácsikát vonulni a MIÉP zászlói alatt. Azért, hogy mára egy fél ország üldögél zavarodott tekintettel a kék plakátok sűrű sötét erdejében, és várja szív dobogva az igazság pillanatát, szerintem eléggé nagy százalékban mi magunk vagyunk a felelősek...

Az interjú Erdős Virággal készült, és a Népszabadság augusztus 27-diki számában jelent meg.

Következzék néhány részlet az interjú részlettel kiváltott levelezésből, melyek minden sorát én magam írtam, levelezőtársaimtól egyetlen szót sem idézek, bár néhányat ki lehet találni, azt hiszem:

Félreértesz, és félreérted Erdős Virágot is. Nem a koldusokról és a hajléktalanokról beszél, meg a totális anyagi csődbe fulladtakról, hanem arról az egy-két millió emberről, aki most nyugodtan lehetne balos szavazó is, de nem az, és azért nem az, mert - mondjuk úgy - rossz tapasztalatok érték őket, és kiábrándultak egy ideológiából. Egész pontosan azért, mert észrevették, hogy a szabad és a rendszerváltással a korábbinál elvben sokkal több lehetőséget kapott demokrata értelmiség sem csinál mást, mint egy ideológiát, és azt ráadásul iszonyú gőggel, beképzeltséggel és felsőbbrendűségi tudattal teszi. Ez a gőg rettenetesen taszít, nem talál utat senki felé, főleg nem a fiatalokhoz, akikről tudjuk, hogy ők jelentik a jövőt. A felsőbbrendűségi tudattal pedig van egy másik őrült nagy baj, hogy az értelmiség azzal számtalan kevésbé értelmiségi közegből érkező embernek nehezíti meg, hogy saját személyisége értékeit felismerje, és önbecsülését kinevelje. Az többség mindezt nagyon jól érzi magában, legfeljebb nem fogalmazza meg így, hanem egyszerűen és ösztönösen elfordul, miközben marad és tovább gennyesedik a feltáratlan seb, a góc, és lesz belőle jobbikos szimpatizáns anélkül, hogy tudatosan végigvezetné magában a saját folyamatát. Nagyon-nagyon szomorú vagyok a sajtószabadság korlátozásának emlegetésétől, mert igaz, persze, amit írsz, nincs jó lefedettség, megfélemlített köztévések, stb, stb, stb, de nem a dezinformáltság az egyetlen bűnös és nem is a fideszes média hadjárat. Az is nagyon benne van a csomagban, hogy a ország szellemi életének a meghatározó szereplői már akkor sem ismertek fel alapvető emberi és társadalmi összefüggéseket, amikor azok fényében még bőven lehetett volna kezdeni sok mindent. Ha akkor senki semmit nem mulasztott volna ezen a téren, most lehetne tiszta szívvel visszaadni a kitüntetéseket. Sajnos nem így történt, és így aztán a kitüntetés visszaadás is nagyon hamis felhangokat kap. Mert amit nem csináltunk meg akkor, azt most egy színházas nagyjelenetben nem lehet rákenni a másikra. Ezek elég szörnyű dolgok. Meg egyébként is. Van egy rakat ember, aki tényleg csinál egy csomó jót. Minőségi szellemi munkát végez, illetve inkább rengeteget dolgozik úgynevezett szellemi munkakörökben, viszont azért az sem megvetendő nyilván. A munkájának a jó része viszont nem hasznosul azok miatt az egyirányúságok miatt, amelyekre ő nagyon büszke, de rajta kívül szinte senkinek se kell, illetve csak egy nagyon szűk körnek, a többség viszont nem tud és teljesen jogosan nem is akar vele mit kezdeni. És erre nem lehet azt mondani, hogy a többség szűk látókörű és meg van vezetve, de egyszerű munkahipotézisként tegyük fel, hogy tényleg! Tegyük, hogy tényleg szűk látókörű és tényleg meg van vezetve! Nem így van, de tegyük fel! Mert még ha így is lenne, annak akkor is lenne egy egyáltalán nem elhanyagolható legalábbis részoka, hogy pont tőlünk nem kapta meg azt a szeretetet, azt a meghallgatást és azt a hozzá való tisztelet teljes és alázatos közeledést, amelytől ő emberileg kibontakozhatott volna és azzal párhuzamosan a látása is szélesedhetett volna. Azt, hogy ezeket a szempontokat senkinek nem jut eszébe átgondolni, több, mint kétségbeejtő, tisztelet a néhány kivételnek, köztük Erdős Virágnak...

Ezeknek az arányvesztéseknek, ennek a gőgnek, és ennek a felsőbbrendűségi tudatnak a globális megjelenése az, amikor a civilizált ember nem vesz tudomást arról, hogy a civilizációjának a terjesztésével nemcsak hasznot, hanem óriási károkat is csinált, hogy közösségek, társadalmak normális önfejlődési folyamatait borította fel, és hogy ezek a borulások most ott tartanak, hogy 12 éves kamaszokra szerelnek fel robbanó anyagot, hogy könnyen célba küldhető bombának használják a testüket, meg százezer hasonló nagyságrendű állatságban csúcsosodnak ki a világ több tucat országában. Az agyvíz forr fel bennem, amikor az iszlámra meg a nem tudom én mire hivatkozunk ahelyett, hogy kimondanánk, hogy a mi civilizációnk erőszakos terjeszkedése nagyban közrejátszott azoknak a problémáknak a létrejöttében, amelyek előtt most tehetetlenül állunk. Ha több, mint száz évet akarunk még élni ezen a bolygón, e nagyon zavarba ejtő és rendkívül kínos szembesülések elől nem térhetünk ki, meg számtalan egyéb azután következő feladat elől sem.

--------------------------------

Ha az ország mostani állapota tisztán egy fideszes produktum lenne, akkor tényleg vissza lehetne adni a kitüntetéseket, de ez a feltétel egyáltalán nem teljesül. Ami most van, arról ugyanannyira tehet az emberi és társadalmi realitásokra érzéketlen vagy legalábbis azokban nagyon kezdő balliberális értelmiség is, amelyik a balos kormányok hosszú évei alatt sem vált vonzóvá széles néprétegek számára, sőt sokak ellenszenvét váltotta ki gőgös felsőbbrendűségi tudatot sugárzó kiegyensúlyozatlan felvilágosultságával. Jórészt nekik, az ő vagy inkább a mi értetlenségünknek köszönhető az a vákuum, amelyben most a populista Orbán tarolni tud. Ha pedig így áll a dolog, akkor a díj return csak egy megtévesztő képmutató próbálkozás a mulasztások elkendőzésére, ebből kifolyólag pedig az ilyen return-öket én nem tudom és nem is akarom díjazni. Ezt páran értik, de sokan nem, illetve hallani se akarnak róla, ami engem nagyon elszomorít. Erdős Virág az egyik üdítő kivétel, a Népszabadság becsületére pedig az legyen mondva, hogy leközölték a szavait...

--------------------------------

A rendszerváltásig nem volt semmi baj. Addig tudtuk, hogy mit kell csinálni, olvasni, nyelvet tanulni, hangversenyre járni, kirándulni, már aki megengedhette magának. Nem merült fel sok kérdés, tudtuk, hogy hol az ellenség. Közben egyre levegősebbé vált a közeg, a Cápát még Lengyelországban láttuk először, a Jézus Krisztus Szupersztárt már itthon. Egyre több nyugati cucc jött be, és voltak országok nem is túl messze, amelyeknél sokkal jobban néztünk ki, miközben más országoknál sokkal rosszabbul.

Aztán jött a rendszerváltás, az ország harmada balra, a másik harmada jobbra, a harmadik harmada pedig hol ide-hol oda, és akkora törésvonalak lettek, hogy azt már csak Szíria tudja überelni, meg még egy pár közel-keleti ország, na jó, ne zárjuk ki Fekete Afrikát egyes részeit se. Volt, aki azt mondta, hogy ez a normális, mert így működik a demokrácia. Voltak sokkal kevesebben, akik azt mondták, hogy ez nem normális, mert egy olyan országban, ahol az emberek nem hajlandók szellemi erőfeszítésre, és nem tanulnak meg beszélgetni egymással, nem fog megszületni semmi. Mert az nem szellemi erőfeszítés, hogy az ember kinéz magának egy szép zászlót, és alááll. Mert abban a cselekedetben benne van a zászló, de ő maga kimarad belőle, vele ott attól nem fog történni semmi, pedig kell, hogy vele is történjék ez-az. A szellemi erőfeszítés az, hogy vagyok én itt valamilyen, és van ő ott másmilyen, és addig küzdök vele, amíg ki nem derül, hogy ugyanazt akarjuk, de azt az ugyanazt benne egészen más talajtakaró borítja, mint bennem. A szellemi erőfeszítés az, ha ebből az útból az ember valakivel valamennyit végig tud járni. Az ilyen élményeknek van húzása, viszi magával azt, aki átéli, és viszi magával a körülötte lévőket is, sőt az egész országot. Olyan húzása van, hogy azt semmi más meg sem közelíti. A zászlólobogtatástól az emberek többsége teljes joggal viszolyog, hiszen nincsen benne semmi megható, egy ideológia nyomul benne, jó vagy rossz, az tulajdonképpen részletkérdés, mert aki hordozza, csak elrejtőzik mögé. Ez sokakat helyből taszít, bezár, ilyen az ember, szíve van, nem csak esze, és a szíve mélyén találkozni szeretne másokkal, nem csak csatadalokat énekelni. Ez az az egyik nagy realitás, amelyet a zászlóbontogatók teljesen figyelmen kívül hagynak. És utána csodálkoznak, hogy nem megy utánuk senki, és kitalálnak egy csomó mesét, hogy mért nem, pedig elég lenne, ha egy kicsit magukra néznének...

--------------------------------

A háború kitör, a békét csinálni kell. Nem én találtam ki egyébként, de nem írom le, hogy kicsoda, mert nem akarom, hogy a személyhez kötődő asszociációk kimaszkolják magát az üzenetet (mint ahogy azt oly sokszor, azt is mondhatnám, hogy kétségbeejtően sokszor megteszik).

--------------------------------

Hogy ki ártalmas és ki nem, azt majd eldönti a történelmi távlat, ma erről nagyon kevés elképzelésünk van, pillanatnyilag úgy néz ki, hogy az egész nyugati civilizáció is rettenetesen ártalmas a Föld egészére egy csomó tekintetben, és amíg ez így van, addig óvatosan kell bánni ezzel a szóval, mert nagyon manipulatív. Azt meg nagyon nem szeretem, amikor Orbán Viktort Hitlerrel és Sztálinnal veszik egy kalap alá, mert az akkora aránytévesztés, hogy attól az ég is leszakad. Pont az ilyen rettenetesen felnagyított tartalmú megállapítások teszik nagyon is könnyűvé az álláspontok leszögezését és az abból fakadó vitézkedést, és teszik ugyanakkor emberfelettien nehézzé, illetve lehetetlenné az értelmes dialógusok megkezdését, aminek a a következménye természetesen az ország és a társadalom további kettészakadása. Az előbbinek ugyanúgy nincs semmi köze az irgalomhoz és a szeretethez, mint az utóbbinak. Nem csak az utcán ténfergő hajléktalant kell megérteni, hanem azt az egy-két millió embert is, aki nyilván sok külső hatás mentén is kicsit máshogy rakott össze magában pár dolgot, és most a fidesz vagy a jobbik bűvkörében próbál boldogulni, kifejeződni, mint ahogy Te a balos pártok és szellemi irányzatok szárnya alatt. Meg kell őket érteni, utána kell gondolni, hogy mért tartanak most ott, ahol! Hogy tényleg csak a sajtó meg a populista ideológia tehet róla vagy valami más is volt, mondjuk az, hogy senki nem állt velük szóba. Ezeknek az embereknek egy csomó dolog hiányzott, illetve leginkább az, hogy valaki megszólítsa őket. Hát most a fidesz megtette! Savanyú a szőlő? Mért nem tette meg előtte az MSZP? Mért nem lehetett az emberekkel normálisan kommunikálni 12 éven keresztül? És mért kell most hisztizni a fidesz önkényuralmán, amely igen nagy részben a korábban hatalmon lévő balliberális pártok bénaságának, meg egyáltalán egy csomó felületes és egyáltalán nem átgondolt ítélethirdetésnek a következménye? Ez nekem minimum gusztustalan, simán hányni tudnék tőle. Ha a nyugati demokrácia olyan szuper dolog lenne, akkor most nem kéne foggal-körömmel védeni, mert működne magától, mindenki menne utána boldogan. Viszont most már látszik elég jól, hogy nem válasz az se, ugyanúgy nem válasz, ahogy a kommunizmus sem hozta el a földi mennyországot. Egy történelmi távlatban igen rövid csillogás után a jóléti államoknak lényegében befellegzett, máshol kell keresgélni, olyan átstrukturálódások zajlanak világszerte, hogy csak nézünk, van egy iszonyúan bonyolult és megjósolhatatlan kimenetelű folyamat háborúkkal, menekültekkel, természeti és társadalmi katasztrófák ezreivel, meg a jó ég tudja még, hogy mivel. Mért kell csodálkozni azon, hogy ezt a folyamatot nem mindenki ugyanúgy látja, és nem mindenki ugyanazt gondolja róla? Ez a legtermészetesebb és a legnormálisabb következmény, amelyik létezhet. Pont erről a folyamatról kéne nagyon sokat és nagyon figyelmesen beszélgetni, és közben tudva, hogy lényegében egyikünk sem rosszabb ember a másikunknál. Sem A, sem B, csak B máshogy és mástól fél, mint A, viszont a félelem tárgya és módja részletkérdés, a félelem maga pedig közös. Illetve nem is a folyamatról kéne beszélgetni, hanem magunkról meg egymásról. Mert ezt a folyamatot mi csináljuk, tehát amíg nem értjük meg magunkat és egymást, addig azt se fogjuk érteni, ami fakad belőlünk. Beszélgetni kéne és nem a ezerszer letekert verklit nyekergetni és a rég elavult sablonokkal kitakarni minden egyéni érzékenységet és minden személyes inspirációt. Mert az utóbbi lényegében szellemi értelemben vett terrorizmus.. Ezt a világot, és a világban lévő problémákat nem lehet hagyományos eszközökkel értelmezni, nem fog működni, mert így szétesszük egymást, egészen új szemléletek kellenek, mert a régiek magukba gabalyodnak a három négyzetméteren való körözéstől. Jók voltak eddig, kellettek, az út részei voltak, de túlmentünk rajtuk, most már más kell. Az új bor új tömlőbe való, mert a régi szétszakad. Az ember a legnagyobb érték, mindegyik kivétel nélkül, és nem valamelyik önkényesen kiválasztott elmélet, amiről azt sem tudjuk, hogy honnan van, meg azt sem, hogy milyen szörnyűségek jöhetnek ki belőle.