A saját egészünkre való törekvés folyamata

Az ember léte nem más, mint a saját egészére való törekvés folyamata (írja Gonda-Illés), életünk minősége tehát nem azon dől el, hogy mit hozunk létre, és nem is azon, hogy bizonyos mások által felépített rendszerek érték terében hogyan pozicionáljuk magunkat, sőt még csak nem is azon, hogy bizonyos képességeink tekintetében mennyit fejlődünk, hanem azon, hogy mennyire erős bennünk, illetve inkább azt mondhatnám, hogy mennyire hagyjuk lobogni magunkban azt a vágyat, amely a "Ki is vagyok én?" kérdés megválaszolására törekszik, munkál bennünk megszületésünktől a halálunk órájáig. Bármennyire is meglepő, ezt a kérdést nem nagyon szeretjük feltenni, mert az legtöbbször nehéz, csak fájdalmak árán bejárható területek felé irányítja a figyelmünket, sőt számtalan köztünk és a környezetünk között feszülő konfliktust exponál, hisz mi magunk biztosan másmilyenek vagyunk, mint az a vetített ál-lény, akivé a környezetünk akar szuggerálni minket. Életünk első felében ez a kérdés könnyebben és természetesebben hagyható figyelmen kívül, hisz az inkább szól az anyagi fejlődésről, illetve az anyagival szorosabb kapcsolatban álló külső szellemi síkokon való mozgásról, viszont ahogy időnk múlik, fokozatosan kerül előtérbe a mélyebbre menés, a saját létünkbe való megmerítkezés, úgy is mondhatnám, hogy a keresztség követelménye. Persze, ettől a fent említett konfliktusok csak erősödni fognak, de az egyáltalán nem baj, mert nagy részben pont az azokból fakadó fájdalmak elszenvedése érzékenyít minket saját lényünk belső valóságának mind jobb, mind teljesebb megértésére. Gyakran hangzik el a vád, hogy aki ezen az úton halad, az elszakad a realitásoktól, és nem tesz kézzelfoghatót embertársaiért. Azt gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb hazugság, amely a földön létezhet. Senki sem tehet többet annál, mint hogy személyes kibontakozásával részt vállal a lét kibontakozásában, mely a idők kezdetétől az idők végezetéig ível. Aki ezt vállalja, nem sokat fog tenni, hanem pontosan azt fogja tenni, amiért megszületett, vagyis a létező legtöbbet fogja adni a mindenféle pótcselekvések helyett. Aki erre a legtöbbre azt mondja, hogy kevés, az - talán tudatlanul, de - eléggé nem elítélhető módon kábít és elterel, saját gyengesége és rendezetlensége miatt igyekszik a másikat is kizökkenteni haladásának, fejlődésének létező legtermészetesebb folyamatából.