Levél a szabadságról (részlet)

Életed egyetlen célja, hogy végbemenjen annak a lénynek, annak a belső személyes valóságnak a kibontakozása, akit régóta magadban hordozol, de aki soha sem kapott a növekedéséhez elegendő teret Tőled, soha sem volt szabad, mert a szabadságot mindig kívül kerested, és magadnak odabent soha sem adtál belőle annyit, amennyire annak a belső lénynek szüksége lett volna. (Nincs semmi más dolgod, mint ez a figyelem, éberség, illetve az, ami közben magától adódik, az összes többi feladatodat csak kitaláció, azokat csak Te kreálod magadnak, hogy ez elől az egyetlen egy elől menekülj.) Minden azért történik Veled, hogy figyelmeztessen Téged ennek a belső valakinek a létezésére, és a figyelmedet  felé fordítsa. Minden öröm és minden bánat, minden fény és minden árnyék, minden szél és minden eső, az életed összes eseménye, az életed összes konfliktusa, az életed összes találkozása, az összes pofon, az összes ölelés, az összes zene, az összes szó, minden azért van, hogy érzékennyé tegyen Téged önmagad legbensőbb valóságára. Mindenhonnan érkeznek impulzusok Feléd, de nem kell egyik impulzust sem többre tartanod a másiknál, mert mindegyikre egyformán szükséged van, és a Körülötted lévő emberek is egyformán fontosak a Számodra teljesen függetlenül attól, hogy milyen előjelű érzelmeket váltanak ki Benned. Vannak népek, amelyeknek a kultúrájában ez a teljes egymásrautaltság, ez a természetes összetartozás gyönyörűen bemutatkozik (sőt vannak állatok akiknek az életén ez jobban megfigyelhető mint sok emberén), sajnos mi, európaiak nem tartozunk közéjük. Mi azt képzeljük, hogy a szabadságot mások ellenében kell kivívnunk, ők viszont tudják, hogy a szabadságot először magukban kell felnevelniük, mert a külső szabadsággal nem lehet semmit sem kezdeni addig, amíg valaki belül nem szabad legalább annyira, mint amennyire kívül az, és tudják azt is, hogy a külső szabadsághoz pont a belsőn át vezet út.

Erről beszélni kell, mert ha nem beszélünk róla, akkor senki se fogja meghallani, és marad a külső szabadság igénye a belső igény tudatosítása nélkül, ami - úgy tűnik - minden külső rabságnál rosszabb. Nem tudom, hogy hogyan lehet beszélni róla, de kell! Valószínűleg nem szavakkal, valószínűleg az életünk feláldozása lesz a döntő érv, mint ahogy ama Mester esetében is az volt! Valószínűleg fel kell áldoznom külső életemet azért, hogy belső lényem felcseperedjék, és jellé, a szabadság jelévé váljék. Nem hiszek a belső szabadság nélküli szabadság létezésében, illetve nem hiszek abban, hogy a szabadsághoz szabadságharcokon át lehetne eljutni, sőt azt hiszem, hogy a szabadságharcok nagyon veszélyesek és a történelem során a legtöbbjük nem is a szabadságról szólt. Abban meg végképp nem hiszek, hogy lenne ember, akit értékesebbnek vagy fontosabbnak kéne tartanunk egy másik embernél viselkedésének bizonyos külső jegyei alapján...