A martfűi rém

Azt tanultátok, hogy a gyilkost karddal végzik ki,
a tolvajt keresztre feszítik, a parázna nőt pedig megkövezik.
Én azonban azt mondom nektek, hogy ti sem vagytok
mentesek a gyilkos, a tolvaj és a parázna nő
bűnétől, és amikor testben megbüntetik
őket, a ti lelketek is elsötétül.
Bizony a bűntetteket
soha nem egyetlen férfi
vagy nő követi el.

Valamennyi bűntettet
valamennyien elkövetik.
És aki megfizeti a büntetést, talán a ti
bokátokon függő láncon tör el egy szemet.
Meglehet fájdalmával a ti múló
örömötök árát fizeti meg.
(Khalil Gibran)

A martfűi rém (link)

A filmet még nem láttam, de a fenti cikket már elolvastam. Az a pillanat, amikor a tárgyalás végén a martfűi gyilkos szájából kiszalad a kérdés, hogy "Mi történt velem, mondják meg, kérem, mi?" minden bizonnyal a legmegrázóbbak és a legőszintébbek egyike ebben az egész történetben. Azért megrázó, mert mindenki megpróbál úgy csinálni, mintha nem tudná rá választ, miközben ez a kérdés egyáltalán nem akkora rejtély, mint amekkorának látszik. A társadalmaink ugyanis tele vannak üregekkel, mint az ementáli sajt, csak a sajttal ellentétben, ezek közül az üregek közül néhány időnként beomlik. A lyukakat a hazugságok, az egyént, a személyest, a megkülönböztetettet eltakaró leegyszerűsítések, a rendszer fenntartásához szükséges sablonok, megfélemlítések, össznépi elhallgatások, kábítások, könnyebb utak felé történő terelések generálják azoknál, akik az ilyen elhallgatásokra, hazugságok befogadására, ideologikus együtt menésre átlagosnál nagyobb érzékenységük, tisztább érzületük miatt képtelenek, de akik valamilyen defektusuk vagy egyszerűen a szerencsétlenségük miatt odáig azért mégsem jutnak el, hogy ezen képtelenségük gyökereit megértsék, tudatosítsák és a leszűrt tanulságok alapján valamilyen jót neveljenek ki, jót hozzanak fel magukból. Ebből a hasadásból aztán nagyon könnyen kijöhet egy akár végletekig eszkalálódó konfliktus, amelytől egy adott ponton megpattan bennük valami, és sorozatgyilkosokká, ámokfutó iskolai lövöldözőkké vagy jól szituált európai családi gyökereik ellenére is szírekhez csatlakozó öngyilkos merénylőkké válhatnak. Azt kell mondanom, hogy ezeknek az embereknek a szörnyű tetteiért valószínűleg ők maguk tartoznak a legkevesebb felelősséggel. Azok, akik a maguk kis ártatlan, hétköznapi csúsztatásaikkal, apró kis gonoszságaikkal, kicsinyes, piszlicsáré megalkuvásaikkal részt vállaltak a világ, a társadalmak elszemélytelenítésében, elszeretetlenítésében, azok az embermilliárdok, akik ahelyett, hogy a maguk személyiségét szerzetesi szintű odaadással építették volna, küzdötték volna ki, ilyen-olyan nagyon kicsi előnyökért, (hamis) anyagi vagy félszellemi biztonságérzetért, (hamis) lelki nyugalomért, kényeztetésekért, ego fenntartásért behódoltak x-nek, y-nak, z-nek, valamilyen hatalmasságnak, vagy önálló, becsületes zarándoklat, útkeresés helyett egy valaki által felkínált, tehát számukra biztos, hogy súlytalan és hozzájuk biztosan méltatlan életelvnek, ideológiának, szóval azok az emberek, vagyis mi sokkal nagyobb bűnösök vagyunk, mint azok, akiket a végkifejlet során nagy megkönnyebbülve kivégzünk. Mit szoktam ilyenkor mondani? Uff, én beszóltam??? Igen, azt hiszem...